A Delta Vision második M.A.G.U.S. novellapályázatának zárszavát nehéz megúszni az első felemlegetése nélkül, melynek legjobb írásai a Legendák & Enigmák sorozat A világ közepe című kötetében olvashatók. Mindenki számára nyilvánvalóvá teszik azt, amiben egy időben magam is kételkedtem: nem csak a Valhallán, az Inomin túl is van élet. A holnap és a holnapután szerzői, Ynev igazi örökösei köztünk járnak. Az általános romlás közepette is hatni, alkotni, gyarapítani akarnak.
Noha a Tehetség 2009-et kimondottan pályakezdők számára írtuk ki, a Szkriptúra 2011-en pedig bárki részt vehetett, akinek kedve és ideje engedte, az értékelés szempontjai nem változtak. A kétholdú világ gyakorta emlegetett, ám annál ritkábban szerepeltetett hőseiről, az északi embervadászokról olyan műveket vártunk, melyek
– formailag az elbeszélés kategóriába tartoznak;
– stilárisan igényesek;
– tartalmukat tekintve eredetiek, olvasmányosak és szórakoztatóak;
– nem kerülnek lényegi ellentmondásba a konkrét forrásanyaggal;
– összeegyeztethetők a M.A.G.U.S.-irodalom alapműveinek szellemiségével
Noha valamivel kevesebb pályamű érkezett, mint tavalyelőtt, jóval alacsonyabb volt a tisztán formai vagy eszmei-ynevológiai problémákon elvérzett kéziratok aránya is: idén mindössze hármat kellett ilyen okok miatt félretennünk. Hogy nem díjaztuk, nem jelenti azt, hogy végig sem olvastuk őket. Messzemenően értékeljük szerzőik erőfeszítését és szakmai képességeit; mindhárman lehetőséget kapnak arra, hogy a licencadói és kiadói kontroll mellett új próbát tegyenek.
A legjobb tízbe került alkotások közt az akcióközpontú zsánertől a hangulat vezérelt karaktertanulmányon át a merész színekkel felfestett életképig minden megtalálható. A dobogós helyezések sorsát illetően a zsűriben az első pillanattól teljes volt az egyetértés. A végső sorrend kapcsán már volt egy kis polémia – a pálmát végül az a szerző vitte el, akinek történetét a zsűri lényegét tekintve ynevibbnek ítélte.
A döntősök tízes listáját alább bárki megtekintheti, maguknak a történeteknek azonban különb sorsot szánunk a kiírásban szereplő internetes közzétételnél: a kiadó és a licencadó álláspontja szerint rászolgáltak ugyanarra az elbánásra és közfigyelemre, melyben a Tehetség 2009 befutóinak A világ közepe révén részük volt.
Egy saját bejáratú Legendák & Enigmák kötetre, mely a témához illő erős színekkel és az embervadászok hagyományával vetekedő sokszínűséggel jeleníti meg e nem mindennapi társaságot, a vérre menő küzdelmektől a jól-rosszul palástolt szenvedélyeken át a dolgos hétköznapokig.
A pályázat összes résztvevőjének köszönöm, hogy idejüket és energiájukat az Ynev néven ismert közös látomás épülésére fordították! Nekik további jó munkát és sok sikert, a győztesnek, a dobogósoknak és a helyezetteknek – a majdani antológia szerzőinek – kitartást kívánok ez előttük álló megpróbáltatásokhoz: a neheze, ahogy mondani szokás, csak ezután következik.
Mindazok, akik írást küldtek, de nem jutottak a legjobb tízbe, és informálisan sem léptem kapcsolatba velük, a Szkriptúra 2011 vagy a GA fórumon, illetve e-mailben kérhetnek személyre szóló (a zsűri egészének álláspontját summázó) értékelést pályaművükről.
GA
[1] A kánon karakterek rendeltetésszerű használatáért
[2] A mezőny egyik legkiforrottabb írása; dobogós lehetett volna, ha figyelembe veszi a kánon és a forrásanyag vonatkozó alapvetéseit
Értékeléshez be kell jelentkezni!
| Copyright © Delta Vision Kft. | Impresszum Adatvédelmi elvek | info@deltavision.hu |