Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Isley írta:

Ha a Conan-testvérei-miniszériába kerülne az Almuric, akkor nem is a túl távoli jövőben jelenhetne meg. Eddig legalábbis úgy láttam, hogy körülbelül 8 Conan-testvérei kötetet terveztek a weird-menace kötet és a horror-miniszéria előtt.

Hat-nyolc kötetet, pontos számot még nem tudunk mondani. A feldolgozandó szöveganyag adott, a tagolása viszont rajtunk múlik, és az elképzeléseink nincsenek kőbe vésve: a Kelták és vikingeket is menet közben szedtük szét két kötetre (Cormac + Turlogh), mikor rájöttünk, hogy egynek túl terjedelmes lenne. Már most látszik, hogy ugyanez lesz a problémánk az El Borak-történetekkel is.

Isley írta:

Ez a westerngyűjtemény érdekesnek tűnik, azonban úgy láttam, hogy ebből a zsánerből eddig nem dőlt el, hogy lesz-e MesterMűvek kötet.

Igen, ezt jól látod. A fő kérdés, hogy érdemes-e kreálni egy ötödik folyamot a kalandos-egzotikus, de nem fantasztikus-természetfölötti irodalomnak. Ha igen, akkor Howard itt is jól jönne alapvetésnek; persze nem egyedül, hanem mondjuk Emilio Salgarival és Talbot Mundyval együtt. Ám ezt még bőségesen van időnk mérlegelni, hiszen leghamarabb 2014-ben válhat aktuálissá.

Zoltar írta:

Engem inkább az a bizonyos CAS-os antológia érdekelne (erre várok már az MM indulása óta big_smile)... Jelen helyzet szerint kb. mikorra várható a megjelenése? Legkésőbb novemberben biztosan hozzáférhető lesz, ugye?

Még az idén megjelenik, ennyit tudok száz százalékra mondani. De addig is, ha ezzel esetleg segítünk oldani a várakozás feszültségét smile, rakhatunk ki belőle további ízelítőket itt a fórumon.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Ha már szóba jött a Talbot Mundy, neki is vannak fantasztikus történetei. Engem például kifejezetten érdekelnének a Tros of Samothrace történetek.
Ezekről mi a Műhely véleménye?
Esetleg van esélye bekerülni a Klasszikus folyamba?

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Imi írta:

Ha már szóba jött a Talbot Mundy, neki is vannak fantasztikus történetei. Engem például kifejezetten érdekelnének a Tros of Samothrace történetek. Ezekről mi a Műhely véleménye? Esetleg van esélye bekerülni a Klasszikus folyamba?

Van egy régi, respektált kültagunk, akivel a műhely alapítása óta levelezünk Talbot Mundyról, és ezen túl is egy sor hasznos tanáccsal szolgált nekünk a sorozattervünk összeállításához és csinosítgatásához. Az ő nagy álma lenne a Szamothrakéi Trósz magyarul, csonkítatlan fordításban. Reálisan nézve a lehetőségeket, ez ugyanaz a kategória, mint E. R. Eddison vagy William Morris (akiknek szintén megvannak a bajnokai a műhelyünkben): a főműveik megjelentetésére csak úgy van esély, ha előbb más, könnyebben emészthető írásokkal fölvezetjük őket és megismertetjük a munkásságukat az olvasókkal. (Hodgson esetében sem véletlen, hogy a Carnacki-novellákkal kezdünk, és nem a House on the Borderlanddel.) Természetesen ez sem jelent garanciát, hiszen előfordulhat, hogy a közönség már bemutatást sem fogadja különösebb lelkesedéssel. Ebben az esetben sajnos le kell mondani a folytatásról, hiszen egy üzleti vállalkozás részéről nem túl célszerű, ha – némi szereptévesztéssel – önjelölt kultúrmisszióként viselkedik. Viszont éppen ezért fontos magának a bemutatásnak is megágyazni, nem derült égből villámcsapásként zuhintani az olvasók ölébe, esetleg teljesen zsáneridegen közegben vagy téves képzettársításokat sugallva. Azok a Talbot Mundy-művek, amelyek véleményünk szerint legalkalmasabbak a szerző bemutatására a hazai piacon, nem fantasyk, hanem kalandos-egzotikus történetek, néhány jelzésszerű fantasztikus elemmel. A helyük leginkább a MesterMűvek hipotetikus ötödik folyamában volna; és kedvező olvasói fogadtatás esetében innen lehetne tovább lépni a Szamothrakéi Trósz felé.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

...nem fantasyk, hanem kalandos-egzotikus történetek, néhány jelzésszerű fantasztikus elemmel.

Nem kötekedni szeretnék, de a Cormac Mac Art történetek is ilyenek.

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Imi írta:

Nem kötekedni szeretnék, de a Cormac Mac Art történetek is ilyenek.

Szó sincs kötekedésről, hiszen például az El Borak-történetek még ilyenebbek lesznek. smile Howardot azonban Mundyhoz képest több szempont is kapósabbá teszi a fantasy-olvasók között:

1) A neve, amely ikonikus jelentőségűvé növekedett a kommersz fantasztikumban.

2) Hogy egy-egy kötetében mindig vannak olyan novellák, amelyeknek szerves tartozéka a természetfölötti elem.

3) A történelmi vagy pszeudo-történelmi idősík, amely eleve fantasztikus jegyekkel ruházza föl az írásait.

No már most, Mundynak azokra a regényeire, amelyek piaci fölvezetés szempontjából leginkább szóba jöhetnek – például a King of the Khyber Riflesre vagy az Eye of Zeitoonra – a fenti három pont egyike sem érvényes. A Trósz-ciklus ezekhez képest sokkal fantasztikusabb, ugyanakkor viszont bonyodalmasabb, szétágazóbb és elég nehezen áttekinthető, felépítésében kicsit a mai high fantasy-mamutszériákat előlegzi meg. És hát lássuk be: egy régi, klasszikus, de nálunk egyelőre ismeretlen fantasy-szerző bemutatásának nem az a legjobb módja, ha olyan terepen indítjuk, ahol George R. R. Martinnel és az általa kiváltott trenddömpinggel kell versenyeznie.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Bachstein írta:

Amúgy hadd éljek egy javaslattal; szerintem célszerű lenne létrehozni egy Zene topikot, és akkor oda lehetne gyűjteni a művekhez kapcsolódó hanganyagot. [...] Az új topikban mondjuk az első hozzászólásba lehetne gyűjtögetni a zenéket, besorolva őket a kapcsolódó könyvekhez/novellákhoz (mint most a Böngészdében), alatta meg mehetne a véleménycsere.

Valami ilyesmire gondoltál?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:
Bachstein írta:

Amúgy hadd éljek egy javaslattal; szerintem célszerű lenne létrehozni egy Zene topikot, és akkor oda lehetne gyűjteni a művekhez kapcsolódó hanganyagot. [...] Az új topikban mondjuk az első hozzászólásba lehetne gyűjtögetni a zenéket, besorolva őket a kapcsolódó könyvekhez/novellákhoz (mint most a Böngészdében), alatta meg mehetne a véleménycsere.

Valami ilyesmire gondoltál?

Pontosan ilyenre gondoltam, szuper! smile

"To me a book is a message from the gods to mankind; or, if not, should never be published at all."
- Aleister Crowley

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

leslieke olvasói méltatása a MesterMűvek klasszikus folyamának legutóbbi (hetedik) kötetéről:

Robert E. Howard - Cormac Mac Art és a vikingek: a végére értem sajnos elég rövid volt vagy én olvasok gyorsan. Mint eddig mindegyik Howard könyv ez is 5/5.

Forrás: Itt a szomszédban, csak ahogy az néha megesik, most is némi ozmózis lépett föl a topikok között. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Én is végeztem vele. Valóban vékonyka kötet, de a belbecs kárpótol érte. Szerintem eddig ez a legjobb Howard kötet.
Ami a más szerzők által írt befejezéseket, illetve kiegészített novellát illeti:
A tenger tigriseihez írt Richard Tierney-féle befejezés egy nagy gagyi, kár volt a papírért meg a tintáért.

Ami a David Drake-féle befejezést illeti, bár nem ér fel a mesterhez nekem tetszett.

Aztán ott van A förtelem szentélye és megint csak Tierney, és megint csak nem tetszett, azt hiszem nem kedvelem ezt a fickót, mármint az írásait.

És végül a Sötét korszakok Robert M. Price tollából, jó kis novella lenne, ha nem James Allison-t használná fel hozzá, hanem egy saját karaktert, aminek Allison volt az ihletője. De így, hogy Allison-t használja fel, ellentmondásba keveredik Howard-al.
Price-nál Allison az átoknak köszönheti az állandó reinkarnálódást, míg Howard-nál egyértelmű hogy minden ember reinkarnálódik, lásd a vonatkozó részt a A féreg völgye című novellában:
"A világon minden férfi és nő hasonló teremtmények és alakok karavánjának részét alkotja, ám nem emlékeznek minderre, elméjük nem képes áthidalni a bizonytalan körvonalú árnyakat, elválasztó sötétséget, amelyben a lélek, egyén vagy ego tölti idejét olyankor, amikor nem takarják a reszketeg húsmaszkok."

Sőt még saját maga sem biztos benne, hogy most akkor ez, hogy is van:
Nézzük meg a novella utolsó két mondatát:
"Néhány lépéssel az emelvényhez húzódott, felfeküdt rá, és megtalálta azt a békét, amit évezredekkel tagadtak meg tőle. James Allison olyan álomba merült, amelyből nem ébredt fel többé...
Szerintem ez egyértelműen arra utal, hogy megszabadult az átoktól és nem születik újra többé.

De az utolsó mondat második felével meghazudtolja saját magát:
"...és lezárt egy életet, amely nem fogja már kísérteni egy jövőbeli énjét sem."
Na most akkor döntse már el, hogy szerinte mi lesz ezzel a reinkarnálódással.

Nem mintha szükségem lenne az ő döntésére, mert az Út a Valhallába és A féreg völgye című novellákból egyértelműen kiderül, hogy nem James Allison kedvenc Howard-hősöm utolsó alakja, csak kissé zavaró, Price döntés képtelensége.

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Razor írta:

Viszont pont ez a kiegészítés "zavart" a Halál az ásatáson c. James Allison történetnél. Már a Kullban is furcsa volt, hogy míg a többi történetben Allison haldoklik, itt egy ásatáson ténykedik. A kiegészítés rátett egy lapáttal erre, az egyik lába ugyan fából van, ám ettől eltekintve nincs más baja. Így őt én csak egy másik James Allisonként tudom elképzelni. Lehet épp az "eredeti" újabb reinkarnációja smile

Tükörálarc írta:

Ez az egyik dilemma a posztumusz kollaborációknál: hol rabszolgai hűséggel imitálják Howardot, hol meg túlságosan szabadon értelmezik. Price kiegészítésével sokan vitába szálltak, mivel Howardnak van egy másik Allison nevű hőse is: a hagyatékában egy kisebb kötetre való írást találtak Sonora Kidről, az arizonai cowboyról, akit igazából Steve Allisonnek hívnak. Ő viszont még kevésbé passzolna a töredékhez, mivel a róla szóló történetek mind Amerikában játszódnak és nincs bennük semmi természetfölötti elem.

Én személy szerint a Halál az ásatásont nem tekintem a James Allison-ciklus részének, lásd fentebb Razor érveit kiegészítve azzal a ténnyel, hogy James Allison soha nem hagyta el Texas-t, ami egyértelműen kiderül az Út a Valhallába című novellából.

Tehát én is vitába szállnék Price kiegészítésével, lehet, hogy a Halál az ásatásonban szereplő Allison jobban passzol James-hez, mint Steve-hez, de nem lehetséges, hogy ennek az Allison-nak semmi köze a másik kettőhöz?
Én legalábbis így fogom fel, és tudjuk mindannyian, hogy Howard-nál sokszor megesik a névismétlés legyen szó mellék- vagy főszereplőkről. Szerintem most is ennek az esete áll fent.

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

@Imi: A legutóbbi két hozzászólásodban gyakorlatilag egy sor konkrét példán mutattál rá, miért problémás egy Howard-kötetbe más szerzőktől származó kiegészítéseket beválogatni. Nagyon sokat tépelődtünk, míg elszántuk rá magunkat, és te most lényegében összefoglaltad az ellenérveinket. smile A Price-ot illető bírálatoddal teljes mértékben egyet tudunk érteni; hogy az ő Allison-koncepciója vitatható, arra már a Halál az ásatáson bevezetőjében is utaltunk. Mindezzel együtt úgy tűnik, mégsem hoztunk rossz döntést: közzétettünk ugyan néhány posztumusz kollaborációt, de egyértelműen elkülönítve a hiteles szövegrészektől, ami lehetőséget nyújtott az olvasóknak, hogy maguk ítéljék meg a színvonalkülönbséget Howard és követői (olykor csupán utánzói) között. Talán a szerző jóhírének sem ártott egy ilyen kiadás, hiszen Howard hazai kritikusai gyakran nem ismerik eléggé a munkásságát, és olyasmik miatt marasztalják el, amiket nem is ő írt, hanem valamelyik túlbuzgó epigonja. Képzeld el például, ha a Price-féle Sötét korszakoknál nem volna jelölve az idegenkezűség, és ebből kiindulva egy bírálója a szemére hányná Howardnak, hogy az Allison-képe zavaros, ellentmondásos és következetlen! Nos, ilyen és ezzel analóg jelenségek évtizedeken át rendszeresen előfordultak az irodalmi Howard-recepcióban. A mi mesterműves miniszériánk egyik célja éppen az, hogy a megtisztított szövegek publikálásával helyesbítse azt a sokszor bizony torz képet, amely a magyar olvasóközönségben Howardról kialakult. A visszajelzések egyelőre azt mutatják, nem járunk rossz nyomon.

[EDIT]

Imi írta:

Tehát én is vitába szállnék Price kiegészítésével, lehet, hogy a Halál az ásatásonban szereplő Allison jobban passzol James-hez, mint Steve-hez, de nem lehetséges, hogy ennek az Allison-nak semmi köze a másik kettőhöz?

Ezt a lehetőséget a Nameless Cults c. Howard-válogatásban (Chaosium, 2001, p. 323.) maga Price is elismeri:

Howard kedvelt bizonyos neveket, s újra meg újra felhasználta őket. Elbeszéléseiben szép számmal tűnnek fel Brillek és Allisonok (nem is beszélve a Costiganekről meg a Kirbykről), és semmi okunk nincs feltételezni, hogy bármely két történet bármely két Brilljének vagy Allisonjának bármi köze lenne egymáshoz.

Arra mondjuk nem ad kielégítő magyarázatot, hogy ez esetben a Halál az ásatáson c. rövid Howard-töredék kiegészítését miért nem szabta rá kissé gondosabban James Allison alakjára; tekintve azonban, hogy ugyanitt, pár sorral lejjebb még a kisciklust inspiráló Jack London-regény, a Kóbor csillag címét is sikerül tévesen idéznie egy hivatkozásban, ezen olyan nagyon talán nem is csodálkozhatunk. hmm

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

Mindezzel együtt úgy tűnik, mégsem hoztunk rossz döntést: közzétettünk ugyan néhány posztumusz kollaborációt, de egyértelműen elkülönítve a hiteles szövegrészektől, ami lehetőséget nyújtott az olvasóknak, hogy maguk ítéljék meg a színvonalkülönbséget Howard és követői (olykor csupán utánzói) között.

Szerintem se hoztatok rossz döntést, nekem például kimondottan tetszett Drake írása. Sőt még Price-é is, csak mint írtam is nem James Allison-al kellet volna megírnia, hanem egy saját karakterrel és akkor semmi problémám nem lenne vele. Na jó az a bizonyos utolsó két mondat akkor is sántítana.

Tükörálarc írta:

Talán a szerző jóhírének sem ártott egy ilyen kiadás, hiszen Howard hazai kritikusai gyakran nem is ismerik eléggé a munkásságát, és olyasmik miatt marasztalják el, amiket nem is ő írt, hanem valamelyik túlbuzgó epigonja. Képzeld el például, ha a Price-féle Sötét korszakoknál nem volna jelölve az idegenkezűség, és ebből kiindulva egy bírálója a szemére hányná Howardnak, hogy az Allison-képe zavaros, ellentmondásos és következetlen! Nos, ilyen és ezzel analóg jelenségek évtizedeken át rendszeresen előfordultak az irodalmi Howard-recepcióban. A mi mesterműves miniszériánk egyik célja éppen az, hogy a megtisztított szövegek publikálásával helyesbítse azt a sokszor bizony torz képet, amely a magyar olvasóközönségben Howardról kialakult. A visszajelzések egyelőre azt mutatják, nem járunk rossz nyomon.

Szerintem nagyon is jó nyomon jártok, én például a MesterMűvek előtt azért nem olvastam Howard-ot mert tudtam, hogy romlott/megerőszakolt szövegekből készültek a fordítások.

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Linkajánló

Donald E. Simanek angol nyelvű cikke (Arthur Conan Doyle, Spiritualism, and Fairies) betekintést nyújt a szerző életébe és feltárja a spiritizmushoz fűződő viszonyát. A MesterMűvek olvasói Sir Arthurral a Jobb nem firtatni c. kötetünkben találkozhatnak (MM Klasszikusok 05), amelyben kevésbé ismert rémtörténeteit gyűjtöttük csokorba.

Simanek írása hiánypótlásra vállalkozik: annak ellenére, hogy Doyle életével és munkásságával számos internetes írás foglalkozik, elkötelezettségét a spiritizmus és az okkult tanok iránt ritkán vagy egyáltalán nem említik. Ezt az űrt igyekszik betölteni ez az igen alapos áttekintés.

A cikkíró először feltárja a modern spiritizmus történelmi kezdeteit Amerikában, példaként említve a Fox nővéreket. Ez a három fiatal lány, miután családjával egy régi házba költözött, különös kopogásokra lett figyelmes, és arra gyanakodtak, talán szellem jár a falak között. Hasonló kopogásokkal, majd tapssal válaszoltak neki, és sikerült is kapcsolatba lépniük vele. A nővérek kisvártatva hírességekké váltak. Simanek szerint ez volt az a történelmi-kulturális fordulópont, ahol a spiritizmus teret nyert, élesen elkülönülve az addigi vallási felfogástól a túlvilági létet illetően. Megjelentek a médiumok, a szeánszok, és velük együtt a szkeptikusok is. 1888-ban az egyik Fox nővér nyilvánosan beismerte, hogy az asztaltáncoltatás az állítólagos szellemhangokkal együtt csak ügyes szemfényvesztés volt. Mindennek ellenére akadtak olyanok, akik továbbra is meggyőződésesen hittek a spiritualizmusban. Közéjük tartozott Sir Arthur Conan Doyle.

Miután Harry Houdini is leleplezte a médiumok trükkjeit a színpadon, újfent bebizonyítva, hogy tevékenységük a megtévesztés kategóriájába tartozik, Doyle hosszú fejezetet szentelt a témának egyik könyvében, amelyben kifejtette, hogy Houdini természetfölötti erővel rendelkezik, csak nem akarja ezt elfogadni. Nézetkülönbségeik dacára Doyle és Houdini még hosszú ideig barátok maradtak.

Doyle nem csupán a spiritizmus különböző megnyilvánulási formáit fogadta el feltétel nélkül, hanem a tündérek létében is megingathatatlanul hitt. Talán sokan ismerik az ominózus esetet, amikor 1917-ben egy yorkshire-i településen két tinédzser lány a házuk kertjében „véletlenül” tündéreket fényképezett le. Simanek cikkében jó minőségben és nagy felbontásban megtalálhatók a fotók, a hozzájuk fűzött technikai magyarázatok pedig logikusak és hitelesek. Mai szemmel nézve azonnal szembetűnő, hogy a tündéralakok papírból kivágott figurák: a megvilágításuk nem egyezik a képeken szintén szereplő lányokéval; a szárnyuk nem mozog, noha a levegőben repülnek; és míg a háttér gyakran elmosódott, a tündérek alakja túl éles és kontrasztos.

Arthur Conan Doyle alaposan megvizsgálta az esetet (könyvet is írt róla), és arra a következtetésre jutott, hogy a tündéreket ábrázoló képek teljesen hitelesek, mi több, bizonyítják a mitikus lények létezését. Vehemensen védte a lányokat, vitába szállt a szkeptikusokkal. Viselkedését a cikkíró a mai UFO-hívőkéhez hasonlítja, akik fanatikusan kitartanak a saját igazuk mellett.

1977-ben Fred Gettings fontos bizonyítékot talált arra vonatkozóan, hogy a tündérfotók hamisítványok lehetnek. Egy 1915-ben kiadott gyerekkönyvben éppen olyan rajzokat, illusztrációkat talált a tündérekről, mint amilyenek az ominózus fényképeken is szerepeltek. Elképzelhető, hogy a lányoknak is volt belőle példányuk, amelyből kimásolták és a kerti bokrokra aggatták a figurákat. Mindebben az a legkülönösebb, hogy az említett gyerekkönyvben (Princess Mary's Gift Book) Doyle is publikált egy gyermekeknek szóló történetet! Simanek fölteszi a kérdést: miként lehetséges az, hogy Doyle-ból hiányzott Sherlock Holmes megfigyelőképessége és analitikus gondolkodásmódja? Hogyhogy nem vette észre a turpisságot?

A lányok 1982-ben, felnőttként ismerték el egy interjúban: hamisították a fotókat, mégpedig oly módon, hogy előre megrajzolt, majd kivágott figurákat fényképeztek le a kertjükben.

Simanek írása kiváló minőségű reprodukciókat tartalmaz a képekről, a végén pedig jól összeszedett bibliográfiát kínál a cottingley-i tündérek esetéről az érdeklődőknek.

A szemfényvesztés eme páratlan példájáról 1997-ben filmadaptáció is készült Fairy Tale: A True Story címmel, amelyben Arthur Conan Doyle-t Peter O’Toole alakítja.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Én nagyon örülnék, ha egy kalandos-egzotikus sorozat is indulna, még ha nem is mostanában lenne. Howard és Salgari mellett esetleg H. Rider Haggard, Thomas Mayne Reid, Robert Louis Stevenson, C. S. Forester,  John Dickson Carr és Desmond Bagley művei is beleférhetnének ebbe a sorozatba.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Netán Rudyard Kipling, Talbot Mundy, Harold Lamb, John Buchan, Rafael Sabatini, Anthony Hope, Arthur O. Friel, Russell Thorndyke… Nem fenyegetne a veszély, hogy nincs miből válogatni. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Kiplinget csak azért nem említettem, mivel mostanában több kiadó is rávetődött a műveire. A többi felsorolt szerzővel nagyon egyetértek, elég gyéren jelentek meg magyarul írásaik.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Pedig Blood kapitány, Rudolf Rassendyll vagy Dr. Bűn vadregényes kalandjai külföldön nem egy nemzedékét bilincselték le az olvasóknak. wink

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Blood kapitány még valamennyire ismert, de például Sabatini másik klasszikusa, a Scaramouche nem hiszem, hogy sokaknak mond valamit, legfeljebb egy-két filmőrültnek ugrik be, hogy volt egy ilyen című film.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Dala írta:

Blood kapitány még valamennyire ismert, de például Sabatini másik klasszikusa, a Scaramouche nem hiszem, hogy sokaknak mond valamit, legfeljebb egy-két filmőrültnek ugrik be, hogy volt egy ilyen című film.

Méghozzá a filmtörténelem egyik leglátványosabb és legizgalmasabb párbajjelenetével.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Nem volt rossz, de azért nem is kapartam véresre magam az izgalomtól.

Ez valami filmes klisé, hogy a gonosz feketében van?

Amúgy kissé vicces, hogy nyolc percen keresztül csépelik egymást anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutna megállítani őket, hívni a rendfenntartókat, vagy bármi más módon közbeavatkozni. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

Simanek fölteszi a kérdést: miként lehetséges az, hogy Doyle-ból hiányzott Sherlock Holmes megfigyelőképessége és analitikus gondolkodásmódja? Hogyhogy nem vette észre a turpisságot?

Csak úgy, hogy Doyle számára ez nem az a kategória volt, amelyről úgy gondolta, hogy az eszét kellene elővennie, amikor foglalkozik vele. Sokkal inkább az, amelyben ilyen-olyan meggyőződésének adhatott hangot, vagyis a dolog számára egyértelműen a hitről, és a nem rációról szólt. (vö. a legutóbbi X-akták-film címével: "Hinni akarok")

Ellenkező esetben nem csak ACD, de egy nála valamivel szerényebb képességű ember is könnyedén beláthatta volna, hogy a spiritizmus nem több áltudománynál, szélhámosságnál, csalók különféle trükkjeinél.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

A szerettei közül rövid időn belül többen is meghaltak, és a gyász okozta depressziónak nagy szerepe lehetett ebben a hitben.
Egyébként Doyle-tól kevés igazán rossz írást olvastam, de Challenger professzor spiritualista hitre térítése a Ködország című kisregényben alaposan kiverte a biztosítékot.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

wolferine írta:

Nem volt rossz, de azért nem is kapartam véresre magam az izgalomtól.

1952-es film, úgyhogy nincs benne SFX, és például a színpadi ellensúlyok zuhogásánál vágótrükk sem (direkt olyan szögből vették fel, hogy ez egyértelmű legyen). Mel Ferrer és Stewart Granger személyesen vívta végig az egészet, dublőr nélkül. A teljes koreográfia az elejétől a végéig hiteles. Ezt a fajta régimódi filmes munkát manapság kevésbé szokás méltányolni; jómagam azonban, mint akinek régi hagyományőrzőként párszor szintén forgott kard a kezében, csak kalapot emelni tudok előtte.

wolferine írta:

Amúgy kissé vicces, hogy nyolc percen keresztül csépelik egymást anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutna megállítani őket, hívni a rendfenntartókat, vagy bármi más módon közbeavatkozni. smile

Khm… A 18. századi Franciaországban vagyunk, nyilvános helyen. A kihívott fél Noel de Maynes márki, a királyné rokona. Ha ő elfogadja a kihívást, akkor senki sem fog kéretlenül beavatkozni, mivel ezzel megsértené a becsületében. Márpedig elfogadja, hiszen a kihívója leveszi a színházi maszkot és bemutatkozik: nem holmi közönséges csepürágó, hanem André Moreau, Gavrillac gróf természetes fia. A márki részéről még akkor is férfiatlanság lenne kitérni a párbaj elől, ha nem volna közöttük már nagyon régóta egy elintézetlen lovagias ügy. Noel de Maynes pedig, jóllehet valóban ő a negatív hős, se nem gyáva, se nem lovagiatlan: hiú és arrogáns, de a maga módján talpig becsületes. (Egy korábbi párbajukban, amelyben ő lett a győztes, a márki is megengedte Moreau-nak, hogy fölvegye az elejtett kardját.)

A filmadaptáció cselekménye egyébként nagyban eltér az eredeti regénytől, lényegében csak az alapmotívumokat őrzi meg belőle.

Dala írta:

Egyébként Doyle-tól kevés igazán rossz írást olvastam, de Challenger professzor spiritualista hitre térítése a Ködország című kisregényben alaposan kiverte a biztosítékot.

Nincs az a remek tollú szerző, akinél ne ütne ki rosszul, ha nyíltan valamilyen ideológia propagálására használja a népszerű irodalmat. Ezért is az egyik alapelvünk a MesterMűvekben, hogy ilyen írásokat sohasem publikálunk, az eszmei irányultságuktól függetlenül.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Nekem lenne egy abszolút nem idevágó kérdésem, de mivel ez a fórum tényleg eléggé túlterjedt már a Mesterműveken, és mivel itt elég nagy élet van szakértői szinten is, lenne egy kérdésem, ami már régóta motoszkál bennem:

Egyes regényekben és szerzők gyakran használnak dőlt betűt. Milyen rendszer szerint alkalmazzák ezeket? Leginkább a mai regényekben látom (Stephen King, Neil Gaiman, George R.R. Martin stb.). Van, akinél szimplán csak nyomatékosításként tesz abba egy vagy két szót (legalábbis ez az ötletem), van aki a belső gondolatokat fejezi ki azzal, hogy dőlt betűre formázza.Martinnál és Kingnél gyakran dőlt betűvel vannak szedve a belső monológok így nem kell megtörniük a szöveget és egyértelműsítik, hogy itt most elbeszélői váltás van.  Van ennek valami szabálya szerintetek? Vagy ti mit gondoltok erről? Köszi.

Utoljára clive szerkesztette (2012.10.15. 18:40:55)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Izé, ha már zene, mit szólnának a Tükörálarcok egy Képek topik nyitásához is? Rengeteg remek grafika született főleg a Klasszikusok nagy alakjaihoz, na meg ha majd jön CAS és társai, mennyi jó képet lehetne berakni a különböző kreatúráikról. Most pl. Lovecraft-ot olvasok, és időközben mindig feljövök a netre az éppen az adott műhöz kapcsolódó képeket böngészni. Egyrészt baromi igényes és kreatív munkákat találni, másrészt engem, személy szerint, pikk-pakk bevonz egy különleges atmoszférába a könyv és a képek kombója.

"To me a book is a message from the gods to mankind; or, if not, should never be published at all."
- Aleister Crowley