Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

onlyzerosandones írta:

Ó, akkor megint jön a bumburnyák parasztkonan sad

A bumburnyák Conan a második Schwarzi-film specialitása. smile Az első film Conanját inkább nácizni meg fasisztázni szokták. big_smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

A Gonosz mesék borítójáról csak nekem ugrik be A kilencedik kapu zárójelenete? Amúgy nem rossz, bár én eleve jobban szeretem, ha egyáltalán nincs kép a könyvborítón. De ha ez az ára annak, hogy M. R. James, C. A. Smith és Ramsey Campbell műveit magyarul olvashatom, akkor örömmel elfogadom a többség ízlésének megfelelő festett borítókat! smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

leslieke írta:

Akkor mi lenne a borító? Író neve és a cím?

Igen.  smile  Tudom, hogy perverz vagyok, de számomra kb. ez az etalon:

http://bookline.hu/product/home.action? … _Allan_Poe

Persze tudom, hogy ez fűzött keménytáblás kötet, ráadásul verseskötet és nem rémregény, de mégis.
Ha már mindenképpen kép, akkor ábrázolja az írót, mint pl. az Ambrose Bierce összes novellái. A lényeg, hogy igényes tipográfiával egy kép nélküli könyv is lehet mutatós és esztétikus.

De ne értsetek félre, nem akarok meggyőzni senkit, ez egyszerűen csak az én véleményem. smile   Így is, úgy is megveszem a sorozat köteteit!

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Imi írta:
Tükörálarc írta:

Pedig az alkotója most debütál a sorozatban. smile Eredetileg fordítóként vett részt a kötet körüli munkálatokban, aztán gondolt egyet, és csinált egy borítót is… big_smile

Nekem is nagyon tetszik a borító, bízok benne , hogy a művész úr máskor is gondol egyet.

Köszönöm az elismerő véleményeket a borítófestménnyel kapcsolatosan (és természetesen a kritikusabbakat is, amennyiben a későbbiekben akad ilyen). Igyekeztem megfogni Averoigne általános hangulatát és nem egy konkrét novellát kiragadni a kötetből, így sikerült.

Abban pedig biztosak lehettek, hogy máskor is lesznek ilyen gondolataim. big_smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Miért nem tartjátok szerencsésnek egy szerző műveit több folyam közt megosztani?
Ezt a kérdést már jó ideje fel akarom tenni, csak amikor gépnél ülök mindig kimegy a fejemből.

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Imi írta:

Miért nem tartjátok szerencsésnek egy szerző műveit több folyam közt megosztani?

Eredetileg az volt az aggályunk, hogy ezzel összemosnánk a folyamok közti határokat, és nem különülnének el egymástól eléggé az olvasó szemében. Aztán rájöttünk, hogy ezt rengeteg másfajta módon lehet érzékeltetni (külön számozás, azonos sémán belül eltérő tipográfia, stb.), nem szükséges emiatt még tartalmi korlátokat is állítani magunknak.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Ajánlom a fórumozók figyelmébe Thasaidon bemutató elemzését Les Daniels: The Black Castle (A fekete kastély) c. vámpírregényéről. Ez a könyv a szerző Don Sebastian-ciklusába tartozik, amely műhelyünk egyik jelöltje a jövőre induló dark folyamba.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Kultúrcsemege

JACK LONDON ÉS LIVIU REBREANU

Jack London Kóbor csillag című regénye kapcsán korábban már idéztük ezt a linket, amelyből kiderül, hogy London nem mindennapi története megihletett egy román szerzőt is. Az 1885-ben Erdélyben született Liviu Rebreanu kezdetben magyar nyelven próbálgatta írói szárnyait, később aztán anyanyelvén alkotott és publikált. Munkásságát egyaránt jellemzi a hagyományőrzés és az új, modern témák iránti érdeklődés. Írásaiban már a realizmus dominál, valamint a karakterek pszichológiai bemutatása. A cselekmény legtöbbször valamelyik figura belső vívódása körül összpontosul, súlyos erkölcsi dilemmákat jelenít meg. Számos műve önéletrajzi ihletésű.

Az Ádám és Éva (Adam şi Eva) című, 1925-ben írt regénye teljes mértékben elüt a korábbi könyveitől. Rebreanu egyszer úgy nyilatkozott, hogy a valaha írt összes műve közül ez áll a legközelebb a szívéhez. E sorok írója az egyetemi évek alatt olvasta az összes Rebreanu-regényt román nyelven, és közülük minden kétséget kizáróan az Ádám és Éva a legösszeszedettebb. Nem kérdés, hogy miért emelkedik ki ilyen magasan a többi közül: azért, mert ugyanarról szól, mint Jack London Kóbor csillaga, és a stílusa is fölöttébb hasonlít.

A lélekvándorlás úgy jelenik meg Rebreanu könyvében, hogy végig összefonódik egy másik témával: az örök szerelem, férfi és nő összetartozásának, egymásra találásának kérdésével. Az együvé tartozó pár archetípusa mellett megtalálható még a szövegben az androgünosz, a hímnős ember mítosza is. A regény, mint ahogy a címe elárulja, sok tekintetben Madách művére, Az ember tragédiájára emlékeztet.

A főszereplő, Toma Novac élete utolsó pillanatában visszaemlékszik hét egymást követő korábbi reinkarnációjára és az ezek során megtapasztalt eseményekre. Hét történelmi háttér, hét nőalak, minden alkalommal ugyanaz a fájdalmas keresés, szexuális vágyakozás, és a történet végén a fájdalmas halál. Toma Novac végigutazza a múltat, hol indián pásztorként, hol egyiptomi főúrként, hol római katonaként Tiberius császár uralma alatt, vagy éppen középkori szerzetesként, esetleg orvosként a francia forradalom idején. A drámaian és rendkívül szuggesztíven megjelenített erőszakos cselekmények a regény megjelenésének az idején újdonságként hatottak a 20. századi román prózában, és a húszas évek szürrealista filmtechnikájára hajaznak. Az egyes fejezetek külön novellaként is megállják a helyüket, a történetek eleje és vége egy kívülálló narrátor elbeszélésébe van beágyazva, amely minden esetben a London-regényből ismerős csillagok közötti utazást jeleníti meg egy-egy élet között. A történelmi helyszínek bámulatos pontossággal tárulnak az olvasó elé, Rebreanu alapos és kimerítő kutatómunkát végzett a részleteket illetően.

Liviu Rebreanut még életében megvádolták azzal, hogy Londontól lopta az ötletet és sok stíluselemet is, amit ő természetesen tagadott, mondván, hogy nem is olvasta az amerikai szerző művét. Számos tanulmány foglalkozik a két szöveg összehasonlításával. Ha csak a regények megjelenésének dátumát vesszük alapul, akkor láthatjuk, hogy míg London könyve már 1915-ben megjelent (Angliában The Jacket címen), és 1923-ban már filmadaptáció is készült belőle, sőt, 1924-ben kijött a Vécsey Leó által fordított magyar kiadás, addig Rebreanu regénye 1925-ben látott napvilágot, a román szerzőnek tehát bőven volt ideje inspirálódni akár az angol, akár a magyar nyelvű szövegből.

Mindazonáltal az Ádám és Éva önmagában véve is remek alkotás, sodró erejű regény igényesen megírva, aprólékosan kidolgozott történelmi fejezetekkel. Ismereteim szerint magyar nyelvre nem fordították le, angolra viszont 1986-ban ültette át Mihail Bogdan, a bukaresti Minerva kiadó megbízásából.

A regényről az interneten szép számmal olvashatók román nyelvű cikkek és értekezések; angolul ezt a blogbejegyzést találtam, amely a fentebb említett angol fordítás előszavából gyűjt csokorba néhány érdekes bekezdést.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:
Imi írta:

Miért nem tartjátok szerencsésnek egy szerző műveit több folyam közt megosztani?

Eredetileg az volt az aggályunk, hogy ezzel összemosnánk a folyamok közti határokat, és nem különülnének el egymástól eléggé az olvasó szemében. Aztán rájöttünk, hogy ezt rengeteg másfajta módon lehet érzékeltetni (külön számozás, azonos sémán belül eltérő tipográfia, stb.), nem szükséges emiatt még tartalmi korlátokat is állítani magunknak.


Ez azt jelenti, hogy ez az aggály megszűnt?
És esetleg találkozhatunk Card nevével a sci-fi és Anthony nevével a fantasy folyamba?

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

Nem kérdés, hogy miért emelkedik ki ilyen magasan a többi közül: azért, mert ugyanarról szól, mint Jack London Kóbor csillaga, és a stílusa is fölöttébb hasonlít.

A román fél tagadhatatlanul nem a magyar nép, és a magyar kultúra nagy barátja. Így valahogy nem érzek leküzdhetetlen késztetést, hogy megismerkedjek a román kultúra gyöngyszemeivel. sad

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

wolferine írta:
Tükörálarc írta:

Nem kérdés, hogy miért emelkedik ki ilyen magasan a többi közül: azért, mert ugyanarról szól, mint Jack London Kóbor csillaga, és a stílusa is fölöttébb hasonlít.

A román fél tagadhatatlanul nem a magyar nép, és a magyar kultúra nagy barátja. Így valahogy nem érzek leküzdhetetlen késztetést, hogy megismerkedjek a román kultúra gyöngyszemeivel. sad

A magyar fél tagadhatatlanul nem a román nép és a román kultúra nagy barátja.

Tükörálarc: Az írás érdekes volt, köszönöm, hogy felhívtátok a műre a figyelmem. Kár, hogy nem született magyar fordítása, kicsit könnyebb lenne megismerkedni vele. Igencsak érdekfeszítő téma egyébként szomszédos országok fantasztikus irodalma, esetleg egyszer egy ilyen témájú antológia is napvilágot láthatna.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Imi írta:

Ez azt jelenti, hogy ez az aggály megszűnt? És esetleg találkozhatunk Card nevével a sci-fi és Anthony nevével a fantasy folyamba?

Poul Anderson esete szembesített minket először azzal, hogy nem szükségképpen célszerű egy adott szerzőt egyetlen folyamhoz kötni. Más nevek kapcsán ez még nem merült föl, de a jövőre nézvést nincs kizárva, hiszen a sorozatterv keretei elég rugalmasak.

Narmor írta:

Igencsak érdekfeszítő téma egyébként szomszédos országok fantasztikus irodalma, esetleg egyszer egy ilyen témájú antológia is napvilágot láthatna.

Nem volna kis munka az összeállítása, de a műhelyünknek megvan hozzá a szükséges szakmai háttere. wink

Narmor írta:
wolferine írta:

A román fél tagadhatatlanul nem a magyar nép, és a magyar kultúra nagy barátja. Így valahogy nem érzek leküzdhetetlen késztetést, hogy megismerkedjek a román kultúra gyöngyszemeivel. sad

A magyar fél tagadhatatlanul nem a román nép és a román kultúra nagy barátja.

Énrám aztán abszolút nem jellemző a kozmopolitizmus, de szépen fejlett nemzeti öntudatom sohasem akadályozott meg abban, hogy mondjuk Cărtărescut olvassak. Vagy a két nagy expatriált román gondolkodót, Eliadét és Ciorant – pedig utóbbi kifejezően lesújtó véleménnyel volt a magyarokról. Ezzel együtt nagyon érdekeseket ír például a nyelvünkről:

Bevallom, irigylem szomszédaink pökhendiségét, irigylem még a nyelvüket is, amely vad és szépséges, de szépségében nincs semmi emberi, egy másik univerzum erőteljes és pusztító, imára, ordításra és sírásra alkalmas hangzásaival a pokolból tör föl, hogy megörökítse hangját és fényét. Noha csak a káromkodásokat ismerem ezen a nyelven, végtelenül tetszik nekem, nem tudok betelni a hallgatásával, elbűvöl és megdermeszt, nem tudok ellenállni kedvességének és borzalmasságának, ezeknek a nektáros és ciános szavaknak, amelyek olyan jól megfelelnek az agónia követelményeinek. Magyarul kellene kilehelni a lelkünket – vagy le kellene mondani a halálról.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

Bevallom, irigylem szomszédaink pökhendiségét, irigylem még a nyelvüket is, amely vad és szépséges, de szépségében nincs semmi emberi, egy másik univerzum erőteljes és pusztító, imára, ordításra és sírásra alkalmas hangzásaival a pokolból tör föl, hogy megörökítse hangját és fényét. Noha csak a káromkodásokat ismerem ezen a nyelven, végtelenül tetszik nekem, nem tudok betelni a hallgatásával, elbűvöl és megdermeszt, nem tudok ellenállni kedvességének és borzalmasságának, ezeknek a nektáros és ciános szavaknak, amelyek olyan jól megfelelnek az agónia követelményeinek. Magyarul kellene kilehelni a lelkünket – vagy le kellene mondani a halálról.

Gratulálok ezekhez az elmélyült gondolatokhoz! Tényleg nagy és elismert gondolkodónak kell lenni ahhoz, hogy valaki ennyire szemellenzősen, ostobán és elfogultan írjon valamiről?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

wolferine írta:
Tükörálarc írta:

Bevallom, irigylem szomszédaink pökhendiségét, irigylem még a nyelvüket is, amely vad és szépséges, de szépségében nincs semmi emberi, egy másik univerzum erőteljes és pusztító, imára, ordításra és sírásra alkalmas hangzásaival a pokolból tör föl, hogy megörökítse hangját és fényét. Noha csak a káromkodásokat ismerem ezen a nyelven, végtelenül tetszik nekem, nem tudok betelni a hallgatásával, elbűvöl és megdermeszt, nem tudok ellenállni kedvességének és borzalmasságának, ezeknek a nektáros és ciános szavaknak, amelyek olyan jól megfelelnek az agónia követelményeinek. Magyarul kellene kilehelni a lelkünket – vagy le kellene mondani a halálról.

Gratulálok ezekhez az elmélyült gondolatokhoz! Tényleg nagy és elismert gondolkodónak kell lenni ahhoz, hogy valaki ennyire szemellenzősen, ostobán és elfogultan írjon valamiről?


Azért vedd figyelembe, hogy ezt egy filozófus írja, nem egy nyelvész. Ez személyes, nem tudományos vélemény. S ahhoz képest meglepően pozitívan ír a nyelvünkről. Magyartól még nemigen olvastam hasonló véleményt a románnal kapcsolatban, pedig annak is szép a hangzása, Eminescu versei például páratlanok eredetiben.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Sem szemellenzősséget, sem ostobaságot, sem elfogultságot nem tudok fölfedezni a föntebb citált Cioran-idézetben. Magyar emberként, akinek a hivatása a magyar nyelv, semmi sértőt nem találok benne.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Eliadát érdemes olvasni? Szemezek vele egy ideje.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

clive írta:

Eliadát érdemes olvasni?

Mircea Eliade a fantasztikus novellairodalom Borgeshez mérhető modern klasszikusa. A Különös kalandokat és a Serampuri éjszakákat tudom tőle ajánlani, ezek válogatások; de én a vallástörténeti szakmunkáit is érdeklődéssel olvasom.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

Mircea Eliade a fantasztikus novellairodalom Borgeshez mérhető modern klasszikusa. A Különös kalandokat és a Serampuri éjszakákat tudom tőle ajánlani, ezek válogatások; de én a vallástörténeti szakmunkáit is érdeklődéssel olvasom.

A vallástörténeti munkái iránt kezdtem el érdeklődni. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

@clive: Amit én ezen a vonalon olvastam tőle: A samanizmus; A jóga; Misztikus születések; Az örök visszatérés mítosza; Kovácsok és alkimisták; Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok; meg a háromkötetes Vallási hiedelmek és eszmék története. A magam részéről mindegyiket roppant hasznosnak és izgalmasnak találtam.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

clive írta:

A vallástörténeti munkái iránt kezdtem el érdeklődni. smile

A novellái nem fogtak meg különösebben, de a samanizmusról, meg a boszorkányságról és egyebekről írott munkái szerintem rendben vannak, jól használhatók.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

wolferine írta:

A novellái nem fogtak meg különösebben...

Akkor esetleg javaslom kipróbálásra Mircea Cărtărescu írásait. Szintén a mainstream fantasztikus irodalom nagy alakja, és több könyve megjelent magyarul, méghozzá igen jó fordításban. Van itt kéznél egy újságkivágásom az ÉS 1997. július 25-i számából, Márton László cikke, Óriás a tűztoronyban címmel; ebből idéznék pár sort.

Az egyik történet szereplője a Jegor nevű óriás (akiről egy szuszra azt a három dolgot kell elmondanom, hogy egy titokzatos tűztoronyban lakik szintén óriási termetű anyjával; hogy egy betegség következtében megmaradt a csecsemőmirigye, s ezáltal átmentheti a gyermeki romlatlanságot a végtelen tapasztalások halmazába; végül pedig, hogy ő a katalizátora, ha nem éppen demiurgosza a történetben zajló világteremtésnek)…

…a mindennapi élet banális kellékei lélekkel telítődnek, démonikus hatalomra tesznek szert, s ők válnak a szereplők, rajtuk keresztül pedig az olvasók vezetőivé. A karóra mutatói pörögni kezdenek, és percekbe sűrítik az emberéletet; a hamisgyöngy furatán keresztülnézve antik várost látnak, majd járnak be a szereplők; a tollbetétből fújt szappanbuborékok tojásokká változnak, és gótikus szörnyek (egyben képzőművészeti toposzok) kelnek ki belőlük; a lázmérő higanyszálával együtt a szoba is fölemelkedik – és így tovább.

Mágia, rítus, fantasztikum: ezek a kulcsszavak Cărtărescu könyvének értelmezéséhez.

Jómagam a fentiekhez még annyit tennék hozzá, hogy Márton László – a mainstream elemzőktől megszokott módon – nem ismeri a kommersz fantasztikus irodalmat, ezért aztán észre sem veszi, hogy Cărtărescu írásai ehhez a tradícióhoz is temérdek tudatos szállal kötődnek. Az óriás Jegor például nála a nagybetűs Vezető és a Kapu / a Küszöb Őre: egy antik pszüchopomposz, kétségtelenül, ám a terminológia ugyanakkor egyértelmű utalás a Cthulhu-mítoszra, konkrétan Yog-Sothothra. És akkor olyan nyalánkságokat még nem is említettem, mint a cigánylányból lett Sárga Királynő horrorisztikus maskarádéval és groteszk boszorkányüldözéssel egybekötött egyéjszakás uralkodása… wink

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

A Sárkányok encikopédiáját láttam  tőle a könyvtárban, kézbe is vettem, de nem tudtam elddönteni, hogy ez most micsoda - mese-e, vagy valami esszészerűség a sárkányokról? -, így inkább hagytam.

Most egyébként a Marija Morevna és a Halhatatlant olvasom, részben az itt elhnagzott vélemények hatására, és eddig nem okozott csalódást a kötet.

De ha már mese/meseregény, hadd említsem meg az egyik személyes kedvencemet: Méhes György Szikra Ferkó c. könyvét. Lenyűgöző történet arról a bizonyos szegénylegényről, aki elindul, hogy megszerezze a gonosz király uralmának megdöntéséhez szükséges, varázserejű holmikat, közben ilyen-olyan próbákat kell kiállnia, szövetségesekre és ellenlábasokra tesz szert, míg végül... Mindenkinek csak ajánlani tudom, akit érdekel a (magyar) folklór, és foglalkoztatják az abból táplálkozó történetek!

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Cărtărescutól én az előbb a Nostalgia (Sóvárgás) c. elbeszélésfüzért ajánlottam; pont a címet felejtettem el kiírni, bocsánat. tongue Ez egyébként nem meseregény: a mi fogalmaink szerint roppantul igényes urbánus fantasy. (De a Sárkányok enciklopédiája sem rossz.) smile

Szikra Ferkó: Gyerekkorom egyik meghatározó olvasmányélménye. Nekem az 1976-os változat van meg, a bukaresti Ion Creanga kiadó gondozásában, Rusz Lívia csodálatos rajzaival (amiket annak idején nagy műgonddal ki is színeztem). A magyarországi kiadás (Ulpius, 2005) pocsék minőségű, csak az fanyalodjon rá, aki az eredetit semmiképpen nem tudja beszerezni.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Nekem mind a kettő megvan, az ulpiusosat épp azért szereztem be, mert gyerekkoromból emlékeztem a romániai kiadó könyvére - mely részben épp a rajzok miatt  maradt annyira emlékezetes!

Rusz Lívia kitűnő művész, megkapó illusztrációival a Fodor Sándor-féle Csipikét, és a William Hauff-összest is sikerült - számomra - időtállóvá tennie! smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Isley olvasói méltatása M. R. James: Szellemjárás Angliában c. kötetéről (MM Klasszikusok 02):

A „Szellemjárás Angliában” egy igen impozáns válogatást ad M. R. James régiségbúvár horrortörténeteiből.

James történetei, mint meggyőződhettem róla, valóban nem hatásvadászok, mint azt az olvasó esetleg az amerikai horrorirodalom ismeretében várná, inkább intellektuálisak. Emellett James nagyon ért a feszültségkeltéshez. A történetek főhősei, gyakran passzív szereplők, egyszerű befogadók csupán, így nem jellemző, hogy nagy hatást tennének az olvasóra, azonban a történetek, amelyeknek részesei, igen maradandó hangulatot árasztanak. Összességében érdekfeszítő történetekről beszélhetünk, amelyek alkalmasak arra, hogy a figyelmet ébren tartsák.

Kedvencként nehéz lenne egyet is akár kiemelni: a novellák java része igazán jól sikerült, ezek számomra egy szinten vannak.

Mindezek mellett azt is meg kell jegyeznem, hogy a legtöbbször passzív, szürke karakterek nem állnak hozzám közel. James novellái miközben többnyire tetszettek és jó szórakozást nyújtottak, számomra inkább amolyan érdekfeszítő barangolásnak foghatók fel egy olyan területre, amely nem kifejezetten az én világom, de mindenképp érdemes volt vele megismerkedni.

Külön kiemelendő a novellagyűjtemény szerkesztőjének munkája, aki igen lelkiismeretes munkát végzett a kultúrtörténeti utalások megértetésében. Nem példa nélküli, hogy 20-25 oldalas novellához 27 lábjegyzet is tartozzon, ami – számomra legalábbis – nélkülözhetetlen segédeszköznek bizonyult az elbeszélések megértésében.

Értékelés: 5 pontból 3 és fél

Forrás: moly.hu
http://moly.hu/konyvek/m-r-james-szelle … rtekelesek