Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Bonyha írta:

Hacsak nem bomlott meg az ő elméje is, mint mindenki másé körülötte - ekként az egész történet csupán egy megkínzott, sötétségre, rabságra és halálra kárhoztatott ember bomlott elméjének fantazmagóriája, aki a halálsoron, az akasztófa árnyékában csillapítja szorongásait azzal, hogy kétségbeesetten ismételgeti: "nincsen halál".

Butaság. Az agyonrágott Val Lewton-i interpretáció, amit a mi esetünkben egy rakás gondosan elhelyezett konkrét szerzői célzás és utalás cáfol a regényen belül. Annak idején a Turn of the Screw-t is izzadságszagúan próbálták erre magyarázni, nehogy már világ szégyenére kiderüljön a nagy irodalmár Henry Jamesről, hogy piaci rémtörténetet írt. Pedig igen, ahogyan utóbb ő maga is leszögezte.

Bonyha írta:

A börtönbeli erőszak ábrázolása a mű egyik gyengéje.

Mondod ezt, majd alátámasztásul egy olyan példát hozol, aminek köze sincs sem a börtönélményhez, sem a fantasztikus zsánerhez. Én viszont azt mondanám, hogy Londont nem Babcsenkóval kellene összevetni, hanem például Katherine Kurtznek azzal a fejezetével, amelyben Edmund Loris megkínozza a tömlöcbe vetett Duncan McLain püspököt (The King’s Justice). A zsánerfantasynek ugyanis ez a leghíresebb, szinte már ikonikus tortúraábrázolása; és számos momentumában éppen Jack Londonra megy vissza. Javaslom az elolvasását.

P. S. Csak a tisztázás végett, én sem RR vagyok; ő most nincs netközelben. We are Legion. big_smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Bonyha írta:

A börtönbeli erőszak ábrázolása a mű egyik gyengéje.

Én egy könyvet olvastam Jack Londontól és az ez. Nem éreztem gyengének az erőszakot. Egyszerűen másképp írja le mint manapság. A könyv egészét áthatja egy fajta tisztelet, ami engem spec lenyűgözött. Emiatt a könyv miatt fogok még tőle többet is olvasni.

Az az érzésem, hogy te mást szeretsz ezért ráerőltetnéd a kritikádra.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Bonyha:

Szerintem ennyire azért nem volt rossz a Kóbor csillag! Kissé fecsegős, nehezen indul be, a múltba/előző életekbe tett utazások pedig ötletszerűek, és a regény ezáltal epizodikussá, darabossá válik (összességében tehát egyenetlen), de szvsz nagyjából ez minden, amit negativumként el lehet mondani.

Az, hogy a főhős leginkább magával foglalkozik, érthető: egy magánzárkában nincs más társasága az embernek, csak önmaga, így előbb-utóbb mindenki saját magára fókuszál. Ez elkerülhetetlen. Pszichológiailag tehát rendben van a dolog. És ha innen nézzük, az is belefér, amit te mondasz, hogy saját intellektuális fensőbbrendűségét akarja hangsúlyozni, és rinyál, mintha nőből lenne (bár én nem vettem észre ilyesmit, szerintem egyszerűen arról van szó, hogy valahogy el akarja ütni az időt a kényszerzubbonyban, ezért megenged magának ilyen-olyan gondolatbéli kitérőket).

Az erőszak ábrázolása pedig kb. olyan, mint amit egy ezerkilencsszáztízes években íródott kalandtörténettől várhatunk. Egy ezerkilencszáznyolcvanas-kilencvenes években született, személyes élményeken alapuló, háborús történettel szerintem nem érdemes, és nem is lehet érdemben összevetni: más pálya, más műfaj, más eszköztár. (Mondom ezt úgy, hogy ovastam a hivatkozott Babcsenkó-könyvet, és bár erős fenntartásokkal viseltetem mindazzal szemben, ami orosz/posztszovjet/szovjet, igencsak bejött: jelentős és fontos alkotás, kb. olyan plasztikusan, valószerűen mutatja be a csecsen háborút, mint a Bőrnyakúak c. könyv az első irakit - de a Kóbor csillaggal semmiképp sem vetném össze.)

Utoljára wolferine szerkesztette (2012.11.19. 09:00:25)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Bonyha írta:

Összehasonlításképp* például Arkagyij Babcsenko (sz. 1977) elbeszélésciklusa (Jelenetek egy háborúból) jut először eszembe, ahol "a szétesett, demoralizált orosz hadseregben való lét leginkább a lágeréletre emlékeztet": "Különösen kiszolgáltatott helyzetben a „kopaszok”, a kiskatonák vannak.... tombol az újoncok megalázása, kínzása, melynek módszerei gyakran még kegyetlenebbek, mint amilyenek a lágerfoglyok esetében voltak"

Törtem egy darabig a fejemet, hozzászóljak-e harmadik Tükörálarcként (nehogy már úgy nézzen ki, mintha direkt rászállnánk egy fórumozóra), de nem bírom megállni. Szóval Bonyha, úgy őszintén: WTF? Jack London a magánzárka élményéről ír a siralomházban, erre te azokkal a közösségi-szociális viszonyokkal veted össze, amik egy hadseregben uralkodnak háborús körülmények között. Még ha Henri Charrièrre-rel (Pillangóval) vagy René Belbenoit-val vagy Monte Cristo grófjával vagy akár az Oldboyjal jönnél, azt megérteném, de így? Számon kéred a piros színen, hogy nem elég sós ízű?

@wolferine: Bocs az érveid ismétlése miatt, egyszerre írtunk.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

Néhány apróságra reagálnék Bonyha kommentje kapcsán:  smile

Üdv megannyi Tükörálarc és Fórumtársak!

Eltérő a véleményünk arról, hogy Standing folyton nyafog, a női hisztitől pedig szvsz nagyon is messze áll (íme, néhány blogbejegyzés, amelyek éppen azt hiányolták, hogy nincs női reinkarnáció, és nagyon, ismétlem, nagyon hiányzik a szövegből a feminin vonulat: Könyvek erdeje, Hetedhét országon túl).

Értem; eltérő. Nos, hát nem vagyunk egyformák. smile A Könyvek erdejében blogbejegyzése azt hiányolja, ahogy mondod, hogy nincs női reinkarnáció, vagyis nem Standingről beszél, a Hetedhét pedig szót sem ejt erről, cserébe viszont a főhős nevét sem képes helyesen leírni: következetesen "Darriel"-ként emlegeti Darrell helyett, ráadásul olyan képtelenséget állít (ez valami wishful reading), hogy "Az embertelen nehézségeket úgy viseli [Standing], hogy egy pillanatra sem adja fel emberségét, egy pillanatra sem veszíti el a méltóságát..." big_smile (Egyelőre ennyit a hivatkozott blogokról.)

Visszakanyarodva a magunk témájához, szerintem alaposan félreértettél: Standing nem egyenlő az előző életeiben élt figurákkal ("én nem voltam Darrell Standing..."), ez - remélem - világos a szövegből*; én pedig Darrell Standingről beszéltem - eredetileg persze nem is én, hanem Isley, aki azt állította, hogy DS "sohasem panaszkodik"; mire felvontam a szemöldököm: nekem meg épp az volt a benyomásom, hogy Darrell Standing igenis panaszkodik, még hozzá egyáltalán nem keveset; ahhoz képest pedig, hogy "sosem", bizony "állandóan", egyhuzamban, folyton-folyvást. Az ilyesmi, a mérték megítélése persze szubjektív, ugyanakkor az, hogy panaszkodik, tény, hiszen épp a szövőtermekkel kapcsolatos panaszai miatt kapja az első komolyabb fenyítést, vagy például ilyen nyafogása révén ismeri meg Philadelphia Redet:

"– De én meghalok, – erősítgettem őrjöngve.
– Helyes, de hát akkor miért panaszkodsz? – hangzott a válasz.
"

* Ha mégsem világos, tegyék azzá Standing szavai: "én, aki az elmúlt korokban rettenthetetlen, bátor harcos voltam, e szörnyű jelenben nem tudtam bátrabban viselkedni, mint más." / "Ó, hiszen jelen életemben békés földműves voltam csupán, mezőgazdász-tudós, beporosodott professzor, dolgozó rabszolga..."

Panaszt tesz, mert ingerli a szerinte hiábavaló és céltalan erőfeszítés, vagyis panaszkodik, hisztizik a szerinte értelmetlen börtönmunka miatt, amelyre a szövőtermekben akarták kényszeríteni, mert "a csiszolt ész, a kultúra" lázadozik benne; hisztizik a "tehetetlen bosszúszomj kínjai", a "kényszerű némaság kínjai" miatt... szóval hisztis ez a Standing; és ezt nem csak én teszem szóvá itt, hanem még az a börtöntársa is, akinek jóval több oka volna panaszra. No sebaj.

Standing annyira férfi, hogy annál maszkulinabb nem is lehetne, mondom ezt nőként...

Standing egy puhány, egy irodista, egy bérrabszolga, aki persze a fizikai leépülésével párhuzamosan bizonyos tekintetben megedzenek a börtönévek, ugyanakkor önmaga mércéje szerint erkölcsileg lezüllik, szellemi roncs lesz, aki már csak kényszerzubbonyban és cellafalak közt érzi jól magát. Ha számodra egy agorafóbiás agrármérnök a nyerő, aki minden idegszálával egy piti hazudozó-váltóhamisító meggyilkolására teszi fel az életét, és élete utolsó perceiben sem a maga felelősségét igyekszik tisztázni önmaga számára, hanem másokat vádol, és azoknak magyarázza önmagát és életét, azok előtt villogna, akiket lenéz és megvet... nos, aláírom: különleges nő lehetsz; és nem vitatom el, hogy egy ilyen férfi számodra maga A FÉRFI, az übermacsó, azért erősen kétlem, hogy sokan osztoznának vonzalmadban - hacsak nem keverik össze Standinget azokkal a megtestesüléseivel, akikhez Darrell Standing énjének semmi köze, mint talán te is. Így persze érthetővé is válna, miért az ellenvetés részedről.

...és fenntartom, hogy az elbeszélői stílusában is meglátszik a férfias szemlélet.

Ez olyan vonása a műnek, amiről én nem beszéltem. Mások felróhatják neki hibaként, gyengéjeként, amit hiányolnak nő vonalon - én ezúttal nem fogom. Valóban, a regény elején elhangzik, hogy nő is volt: "Idegen hangok visították túl az én hangomat, letűnt korok férfiainak és asszonyainak hangja, megannyi ködös vendég korábbi énjeim láncából." Ha ezek után valakinek hiányérzete támad, és ezért a művet fogyatékosnak tartja... felőlem.

Egy dolog a "női hiszti", és más dolog az, hogy valaki mennyire feminin. Úgyhogy ezt a kérdéskört most hanyagolom, csak jelzem, hogy ez két különböző téma.

A nyafogásról szólva kérdezted, hogy "miért is baj ez?" Nem kritikának, ténymegállapításnak szántam.

Úgy gondolom, inkább a társadalomnak szól be nagyon is lázadó módon, az olvasóközönség pedig a karakterrel azonosul ezáltal.

Először is van a Kóbor csillag (tehát London) olvasója, akihez London beszél Standing hangján, másodsorban van Standing olvasója. akiket a fikció szerint Standing megszólítani szándékozik emlékirataival: a dőre, tévelygő, "pamutharisnyás, gyapjúinges polgártárs".

  • "Polgártársaim, kik e fejezetet olvassátok és akik a magatok védelmére tartjátok és fizetitek a fegyházbeli hóhérokat..."

  • "Dőre, tévelygő embertársam, nem így van? Tekints magadba és emlékezzél, olvasóm, – hiszen a következő lápokon velem jössz most messze..."

  • "Nem egy, közületek, amikor nevem olvassa, nyomban emlékezni fog reám és történetemre, mit annak idején a lapok rikoltó címbetűkkel hónapokon keresztül tárgyaltak."

  • "Igen, ti dőrék,"

Az idézetekből világos, hogy Standing oktalannak, tévelygőnek nevezi az olvasóját. Ennyit állítottam: Standing beszól az olvasónak. Azon lehet merengeni, hogy vajon ekként London beszól-e Standing hangján az olvasójának; viszont azt kijelenteni, így általánosságban, kerek-perec, hogy az olvasóközönség a karakterrel azonosul, igen meredek, kedves dőre, tévelygő olvasóm, és nem csak azért, mert például számomra is nehéz és körülményes volna azonosulni Standinggel. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez lehetett London szándéka - az általad említett szándékolt hatás, azt persze könnyen el tudom képzelni, hogy akár így, akár úgy, dőre, tévelygő olvasók esetén az azonosulás maradéktalanul bekövetkezik.

Máskülönben számomra egyelőre homályos, miért akarnék azonosulni egy szellemi ronccsal, aki az önmaga számára fontos törekvéseiben, az intelligencia, morál, erkölcs, szellemi és akaraterő próbatételein elbukik és kudarcot vall - a saját mércéje szerint is.

Egyéb ellenvetéseidre a többieknek írt válaszban fogok bővebben reflektálni, ám hogy addig se maradjanak felelet nélkül:

Ha azt veszem alapul, hogy London megjárta a börtönt, bizonyára rendelkezett némi tapasztalattal e téren, és ettől nekem hitelesnek tűnt az írása.

Lehet, hogy hitelesíti, de ettől épp úgy nem lesz emlékezetesebb olvasmány, mint ahogy börtönviselt emberből automatikusan írásművész. Az élettapasztalat nem elég, nem árt, ha van mit hitelesíteni, ábrázolni is tudni kell. Elhiszem, hogy ült, de ettől még nem lesz jobb az ábrázolásmódja.

Ha arra gondoltál, hogy a börtönkínzós jelenetek kissé szenvtelen stílusban vannak megírva...

Arra gondoltam, hogy nincsenek megírva.

úgy akkor vedd figyelembe, hogy ez egy narrációs technika

Valóban létezik ilyen, és van, aki ért hozzá, és jól csinálja (a már hivatkozott Szász Béla, vagy pl. Bodor Ádám, Dragomán György), van, aki még jobban, és van, aki nem igazán ért hozzá, de kétlem, hogy London épp ezzel élne, s amondó vagyok, hogy másról van szó, minthogy a beszámoló egyáltalán nem szenvtelen. Kezdve attól, hogy kesereg és háborog a szerinte botrányos és sértő, haszontalan munka miatt... a "középkori" önkényig, hogy a börtönökben megalázzák vagy megölik az embert.

A szöveg nagyon sokszor és nagyon aprólékosan tesz utalásokat arra, hogy Standing elméje tiszta, és semmiképpen sem fantazmagória az általa megtapasztalt lélekutazás.

Egyrészt a szöveget a fikció szerint Standing a siralomházban írja, tehát nyugodtabb körülmények között, tisztább elmével, másrészt mi hitelesíti számodra Standing szavait? Önmaga? Bemondásra hiteles a szövege?

Utoljára Bonyha szerkesztette (2012.11.19. 19:58:14)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Butaság. Az agyonrágott Val Lewton-i interpretáció...

Interpretálni, állást foglalni egy olvasat mellett az egy dolog - egészen más rámutatni: a szöveg megenged több olvasatot is. Amennyiben megenged, úgy mindjárt két dolog is következik belőle: mindenekelőtt felesleges butaságnak titulálni, aztán érdemes elgondolkodni, vajon miért nem küszöbölte ki az író? (Akár a mű újabb fogyatékosságát is láthatjuk ebben, én hajlok arra, hogy másról van szó)

"A börtönbeli erőszak ábrázolása a mű egyik gyengéje."

Mondod ezt, majd alátámasztásul egy olyan példát hozol, aminek köze sincs sem a börtönélményhez, sem a fantasztikus zsánerhez.

Először is: Babcsenko művében elbeszéléseken keresztül verik a főhőst fogvatartói, durvábban, mint a lágerekben (a láger, ugye, börtön); a főhős ugyanolyan fogoly a laktanyában, mint Standing a maga börtönében, csak még kiszolgáltatottabb az öregek önkényének, mint emez az foglároknak. Másodszor. Két példát említettem az erőszak ábrázolására: Babcsenkót és Szász Béla egy-egy művét. Egész egyszerűen azért, mert mindkettőben vernek feljebbvalóiknak, őreiknek, vallatóiknak, kínzóiknak kiszolgáltatott embereket. Vagyis három verésről beszélő szöveg összehasonlításáról, három írásművészet (technika, ábrázolásmód) minőségének megítéléséről van szó, nem művek vagy zsánerek összevetéséről. Harmadszor: Szász Béla műve is vallatásról szól, vallomást akarnak kicsikarni belőle, olyasmiről, amit sohasem tett meg, ezért verik. Nem adja magát? Harmadszor: egyáltalán nem alátámasztásra hoztam a példákat, hanem hivatkozásul arra, mit tartok én jónak. Ahhoz ugyanis, hogy alátámasszam, az erőszak ábrázolása csak a szöveget kézbe véve, önmagára nézve is gyenge, nincs szükségem összehasonlításra.

Utoljára Bonyha szerkesztette (2012.11.19. 17:58:26)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

WTF?... Számon kéred a piros színen, hogy nem elég sós ízű?

Számon kérem az irodalomnak, sőt, olvasmányos olvasmánynak szánt irodalmi szövegen az irodalmiságot és az olvasmányosságot. Meglepő? Mit jöttök álladóan ezzel a fantasy, meg zsáner-mizériával? Irodalmi gettóra panaszkodtok, oszt még az orrotok se dugnátok ki belőle?

Lássuk a börtönbeli erőszak ábrázolást Londonnál! Értelemszerűen arról fogok írni, ami miatt kiszaladt a számon, hogy szerintem ez a vonulat a mű gyengéje. Amit kifogásolok:

1) mindjárt az elején kijelenti: "Én akkor már végigpróbáltam a fegyházbeli kínzások minden fajtáját

OK. Hányat ismerünk meg ebből? A sötétzárkán (börtön - cella, igen, mily meglepő) kívül megemlíti a patkányokkal való kínzást, valamivel bővebben leírja a székere dobást és az egyetlen, amit bemutat, és részletez az a kényszerzubbony. Ami persze, indokolható, hiszen ezzel kívánja magyarázni a lélekutazásos metódust. Amíg Standing meg nem kezdi a lélekutazást, a szöveg úgy viselkedik, mint egy börtönregény, a mű fele, vagy még több, mint a börtön; elvárható, hogy olvasmányos legyen.

2) Mit kapunk? Igen keveset. London mintha olcsó szemfényvesztéssel élne: egyszerűen megspórolja a szavakat. Ábrázolás helyett odaveti az olvasónak a "kimondhatatlan" és a "mondhatatlan" szavakat, leírás helyett a "leírhatatlant"; persze nem csak a börtönbeli epizódokban, később is:

- amit láttam, így is mondhatatlan kínokkal tépett bele a szívembe…
- így telt el, mondhatatlan gyötrelmek között, az én huszonnégy órás kényszerzubbony-büntetésem
- Mondhatatlanul gyötrő és fájdalmas volt ez, de összeszorítottam a fogaimat.
- Ugyanekkor leírhatatlanul kínzó fájdalom hasított minden tagomba.
- Délutánra kimondhatatlanul rosszabbodott még a helyzet.
- Kimondhatatlan kínok között telt el a nap
- Nem szállhattam tovább csillagos pályámon azzal a kimondhatatlan táruló örömmel, mint előbb,
- a mosolya kimondhatatlanul arcátlan és kihívó volt.
- Nem fogom leírni szépségét, mert a tollam erőtlen és bátortalan ehhez.
- De nincsen is szó és fogalom, ami pontosan kifejezhetné azt az érzést, ami elöntött...

Oké, nem tudod megnevezni, akkor írd körül:

- Mindinkább közeledtem a véghetetlen bölcsesség kimondhatatlan és körül nem írható céljához.

Oké, nem tudsz szavakba önteni semmit, marad a bullshit, és a klisés kaland.

A szókincse gyér, máskülönben szűkszavú: "Kilenckor berontott hozzánk Jamie kapitány néhány őrrel, kegyetlenül összevert, majd következett, sajgó tagjainkra, a kényszerzubbony kínja." És ennyi.

3) A kifejezőkészség impotenciáját következetlenségekkel fejeli meg:

- "...a tökéletes exaltáció micsoda hegycsucsán jártam már ekkor, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a legcsekélyebb örömet, vagy ujjongást sem éreztem" / vö. "Az efölött érzett öröm, - ha lehetett szó ilyesmiről ezekben az áhítatos percekben..."
- "A nappalt az a derengő szürkület jelentette, ami valamivel mégis elviselhetőbb volt, mint az éjszakák koromsötétje." / vö: "Éjszaka és nappal egyébként mindegy volt a mi szemünkben, akik örök sötétségben éltünk." - Hogy lenne mindegy?!! - és a legyek? S az önhipnózis?! A derengés teszi lehetővé, hogy legyekkel múlasd az időt, hogy gyakorold az önhipnózist!

4) Tehát volt ez a székes ügy, meg a kényszerzubbony, mi utóbbi egy idő után amúgy is jelentőségét, súlyát veszti, hiszen az olvasó úgy tudja, hogy nem árt neki; tét nélkülivé válik az alkalmazása, sőt, a fikció szerint éppen hogy hasznára válik; miért volna szörnyű, mi ebben a  borzalmas?

Akaratereje sikerének örülhetnénk - de mit ér a vasakarat, ha szelleme már megtört? Már más lapra tartozik, ugyanakkor akarata átmeneti diadalából következik, nehéz örülni neki, győzelemnek elkönyvelni, hiszen már ugyanolyan visszataszító, gusztustalan, erkölcstelen pondróvá silányult emberi szelleme, mint azoké, akiket kritizál, sőt, valójában azok magasabb erkölcsi fokon állnak nála, habár olyannyira elsilányult elméje, hogy ezt már nem látja; s ezzel együtt elpárolgott minden humánuma is, amelynek nevére hivatkozva kikéri magának a rajta elkövetett erőszakot? A megpróbáltatások alatt megtörik és hatására gondolkodása ugyanolyan embertelenné válik, mint a legkegyetlenebb börtönőröké, akiknek viselkedését pedig folyton embertelennek nevezi; szánalmassá válik.

Utoljára Bonyha szerkesztette (2012.11.19. 18:40:02)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

wolferine írta:

Bonyha:

Szerintem ennyire azért nem volt rossz a Kóbor csillag!

A végére hagytam ezt a hsz-t. Szerintem sem "ennyire rossz" a Kóbor csillag. Kifejezetten kedvelhető, szerethető írás. Számomra elgondolkodtató, tanulságos, érdekes olvasmány. Klasszikus darab. Gondolom, ezért tudunk most beszélni róla. A DV borítója ráadásul baromi jól néz ki!

Utoljára Bonyha szerkesztette (2012.11.19. 18:45:35)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

@Bonyha: Mielőtt nekiállsz kritizálni Jack London stílusát, olvasd el a regényt eredetiben, vagy legalább az új fordításban. Neked ugyanis Vécsey Leó szóhasználata akadt a torkodon, nem Londoné. Az a fickó úgyszólván minden fosztóképzős jelzőt nemes egyszerűséggel „kimondhatatlan”-nak fordított, a tényleges jelentésétől függetlenül. És úgy általában elbénázott minden olyan szerkezetet, ami bonyolultabb egy bővített kijelentő mondatnál.

Rólad az a benyomásom, hogy imádsz komplex gondolati konstrukciókat felhúzni egy-egy irodalmi szöveg alapzatára, és ezek az intellektuális játékok annyira elbűvölnek téged, hogy egy idő múlva már nem is zavartatod magad az olyan potomságokkal, mint az eredeti mű. Mert hogy a Kóbor csillagból egy csomó olyasmit elemeztél ki, aminek a leghalványabb nyoma sincsen benne, az szerintem mindenki számára nyilvánvaló. És nem, erről nem vitázunk tovább, sem én, sem a többi Tükörálarc – ha megtennénk, a diskurzus előbb-utóbb dögunalmas és rétestésztaként nyúló bölcsészkedő szőrszálhasogatásba fúlna. Más szóval kifejtetted a véleményedet, megvédted az ellenérvekkel szemben, mi továbbra sem értünk veled egyet, de ennek a részletezésétől eltekintünk, kész, vége, lapozzunk.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

@Bonyha: "Mielőtt nekiállsz kritizálni Jack London stílusát, olvasd el a regényt eredetiben, vagy legalább az új fordításban."

Ez alap.

Tükörálarc írta:

a Kóbor csillagból egy csomó olyasmit elemeztél ki, aminek a leghalványabb nyoma sincsen benne, az szerintem mindenki számára nyilvánvaló.

Persze, egy csomót, ez mindenki számára nyilvánvaló, de ha említeni kell egyet is, az már nem fog menni, mert nem a levegőbe beszélni a mű fölött, az már szőrszálhasogató bölcsészkedés vagy bölcsészkedő szőrszálhasogatás, nem is tudom, melyik a rosszabb. big_smile

És nem, erről nem vitázunk tovább, sem én, sem a többi Tükörálarc... Más szóval kifejtetted a véleményedet, megvédted az ellenérvekkel szemben, mi továbbra sem értünk veled egyet, de ennek a részletezésétől eltekintünk, kész, vége, lapozzunk.

Ahogy tetszik; nekem nem hiányzik a vita: nem én szóltam hozzátok, az ellenvéleményeteket sem követeltem, és az engedélyemre sincs szükségetek, hogy bölcsen hallgassatok.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Akik nem értékelik túl magasra a magyar vitakultúrát, azoknak érdemes volna elolvasni a Darrell Standing karaktere körül itt kibontakozott polémiát.

Bár Tükörálarc lezárta a vitát, mint a téma indítójának s talán a vita nem hivatalos kirobbantójának, egy nagyon rövid hozzászólás engedtessék meg.

Bonyha: Első alkalommal az én értékelésemre érkezett a hozzászólásod, amit örömmel vettem. Tény, hogy véleményünk nem sokban egyezik, de tanulságosak voltak a leírtak.

Meggyőzően is érvelsz, de talán éppen a legfontosabb, mondhatni központi kérdés az, amiben érved felületes, és ellent mondást nem tűrő normatív megállapításodat csúsztatásokra alapozod.

Mielőtt a vita átalakult volna irreveláns ad hoc dolgok felhozatalára, Darrell Standing karakterének férfiassága és egyéb pozitív jellemvonása volt a téma.

Azt hozod fel egy helyütt ellenérvnek, hogy Standing igenis sokat panaszkodott.

1. Az idézetek a börtönbeli életének első időszakából valók kizárólag.

2. Nemcsak annyi a csúsztatás, hogy az első időszakban elhangzott panaszokat úgy állítod be, mintha azok az egész börtönbeli tartózkodására jellemzőek lennének, hanem magát a "panaszkodás" fogalmát is tágan értelmezed.

Én az értékelésemben a panaszkodás alatt nyilván azt értettem, hogy a kínzások alatt és miatt, s úgy általában rossz sorsa miatt nem panaszkodott. Philadelphia Reddel való találkozásakor történt nyafogása nyilván itt nem releváns.

A panaszkodás szót te pedig arra is használod, amikor Standing nemtetszését fejezte ki a börtönmunka nem megfelelő munkakultúrájával és gyakorlatával kapcsolatban.

Szerintem könnyen belátható, hogy Philadelphia Reddel és később Ed Morell-lel való találkozása megváltoztatta Standinget. S mivel a legtöbb idő ezen találkozások után telt el, értékelésemben magam is erre gondoltam. Én pedig erre alapoztam az értékelésemben megfogalmazott pozitív ítéletet.

Úgy hiszem, közöttünk a véleménykülönbség ennyiben állt, szóval ennyit szerettem volna.

Utoljára Isley szerkesztette (2012.11.19. 22:26:14)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Bonyha írta:

Persze, egy csomót, ez mindenki számára nyilvánvaló, de ha említeni kell egyet is, az már nem fog menni, mert nem a levegőbe beszélni a mű fölött, az már szőrszálhasogató bölcsészkedés vagy bölcsészkedő szőrszálhasogatás, nem is tudom, melyik a rosszabb. big_smile

Második fordulóban a Tükörálarcok egy komplett dossziéra való választ írtak össze neked, linkekkel és jegyzetapparátussal. Az én döntésem volt, hogy ez ne kerüljön ki erre a felületre, mivel az egészből csak valami parttalan és hamar öncélúvá fajzó szófosás lett volna, pár vájtfülű oda-vissza csörtézése irodalmi részletkérdések fölött, amelynek során minden témamorzsát elefánt terjedelművé hizlalnak. Privátban átküldhetem az anyagot, ha nem zavar, hogy nincs megszerkesztve. De a MesterMűvek fóruma nem erre lett kitalálva.

Bonyha írta:

Ahogy tetszik; nekem nem hiányzik a vita: nem én szóltam hozzátok, az ellenvéleményeteket sem követeltem, és az engedélyemre sincs szükségetek, hogy bölcsen hallgassatok.

Egészen konkrétan te szóltál hozzá Isley olvasói értékeléséhez, méghozzá szándékosan provokatív megfogalmazásban, olyan sarkos ellentétben az ő gondolataival, ami valósággal kikövetelte a reflektálást. Ezzel a taktikával nincsen semmi gond, vitaindító felütésnek kifejezetten remek – annak idején én is alkalmaztam vendégként olyan fórumon, ahol te voltál a moderátor. De ha így nyitsz, akkor utána ne játszd az értetlen szűzlányt, hogy jaj, de hát én egyáltalán nem is vártam ellenvetést! A bölcs hallgatást én kértem a munkatársaimtól, nem a te lehengerlő szellemi fölényed vette rá őket. Az intellektuális gőg pedig errefelé nem divat, ezt tekintsd moderátori figyelmeztetésnek.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Isley írta:

a legfontosabb, mondhatni központi kérdés az, amiben érved felületes, és ellent mondást nem tűrő normatív megállapításodat csúsztatásokra alapozod.

Ami a megállapításomat illeti: részemről ez nem megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatás, hanem poén, hogy "nahát, ehhez képest van, aki meg így látja." Csak egy vélemény. (Arról természetesen fogalmam sincs, hogy mások hogy látják, amíg szóvá nem teszik.) Ami pedig a többit:

1. Az idézetek a börtönbeli életének első időszakából valók kizárólag.

1) A szöveg szerkesztett emlékirat, visszaemlékezés - nem pedig napló; vagyis minden egyes betűje a legvégső időszakból való, a kiszólások különösen az idősebb Standingéi; következésképp az idézett szövegeket börtönbeli éveinek legvégén fogalmazza meg, amik így - állításoddal ellentétben - életének utolsó időszakából valók kizárólag.

2) Számos panasz akad, amely, miután a regény első fejezeteiben már egyszer felbukkant, újra visszatér (majdhogynem szóról szóra) Standing tolla hegyére az utolsóban: Cecil Winwood iránti gyűlölete, a jogtalan akasztás témája, az embertelen bánásmód a börtönökben, a társadalom bírálata. Idézhetem, de nyilván emlékszel rá.

Vagyis nem én állítom be smile, hanem az író: a szöveg leplezi le magát ekként. Hol itt a csúsztatás (pláne a felületesség)?

2. magát a "panaszkodás" fogalmát is tágan értelmezed.

Valóban: olyan tágan értelmezem, amennyire a nyelv megengedi: nem csak hisztire, rinyára, hanem elmarasztaló jelentésre, felrovásra; ld. Tiborc panasza, panaszkezelés, panasszal élt a hivatalnál, 500 panaszt kapott a vizsgálóbizottság. stb. (gugli: "panasz")

Tükörálarc írta:

Egészen konkrétan te szóltál hozzá Isley olvasói értékeléséhez, méghozzá szándékosan provokatív megfogalmazásban, olyan sarkos ellentétben az ő gondolataival, ami valósággal kikövetelte a reflektálást.

Isley olvasói értékelése olyan sarkos ellentétben állt az én benyomásaimmal, ami valósággal kikövetelte a reflektálást.

Utoljára Bonyha szerkesztette (2012.11.20. 07:48:10)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Bonyha írta:
Tükörálarc írta:

Egészen konkrétan te szóltál hozzá Isley olvasói értékeléséhez, méghozzá szándékosan provokatív megfogalmazásban, olyan sarkos ellentétben az ő gondolataival, ami valósággal kikövetelte a reflektálást.

Isley olvasói értékelése olyan sarkos ellentétben állt az én benyomásaimmal, ami valósággal kikövetelte a reflektálást.

Ne terelj. Semmi problémám nem volt a szóban forgó hozzászólásoddal, csak azzal, hogy utána felhúzott orral felpanaszoltad a fórumon (a "panasz" szó széles értelmezésében, beleértve az elmarasztaló-felrovó jelentést is, lásd még gugli: "panasz"), hogy "nekem nem hiányzik a vita: nem én szóltam hozzátok". Ami tényszerűen nem igaz, mivel a vitaindító hsz-edben konkrétan egy másik fórumozót szólítottál meg, méghozzá stilisztikailag olyan megfogalmazásban, amelynek kifejezetten a reflexiók kiváltása volt a célja.

Tartozok még neked egy válasszal Morrist, Dunsanyt, Eddisont és Cabellt illetően, nemsokára számíthatsz rá. Hasonlóképpen a türelmét kérném clive-nak is; a kérdései nem sikkadtak el a nagy disputálásban, csak az alapos válaszhoz idő kell. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:

méghozzá stilisztikailag olyan megfogalmazásban, amelynek kifejezetten a reflexiók kiváltása volt a célja.

Ezt aláírom. Máskülönben a thread részemről is lezártnak tekinthető.

Tartozok még neked egy válasszal Morrist, Dunsanyt, Eddisont és Cabellt illetően, nemsokára számíthatsz rá. Hasonlóképpen a türelmét kérném clive-nak is; a kérdései nem sikkadtak el a nagy disputálásban, csak az alapos válaszhoz idő kell. smile

Már majdnem elfelejtettem. Akkor számítok rá.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Isley újabb olvasói méltatása, ezúttal Robert E. Howard: Bran Mak Morn és a piktek c. kötetéről (MM Klasszikusok 04):

Már vártam, hogy megismerkedhessek Howard egyik leghíresebb hősével, Bran Mak Mornnal, a piktek királyával. Miközben a jelleme a maga módján hasonlóképp megnyerő volt, mint Conané vagy Kull királyé, nagyon hiányoztak a belső monológok, amiből meg lehetett volna ismerni őt még jobban, valamint viszonyulását a dolgok alakulásához. Ez az írói megoldás, amelyben nem a főhős a nézőpont karakter, nem ő az, akinek gondolataival megismerkedünk, nekem nem tetszett. Valószínűleg ezért is „A föld férgei” című mű, mint kivételt erősítő szabály, tetszett a leginkább nekem a Bran Mak Morn történetek közül.

Az első tematikus egység történetei jó felvezetők voltak. A harmadik rész novellái pedig sokkal jobbak voltak, mint azt előzetesen vártam. Lovecraftiánus horrortörténeteket ezt megelőzően nem olvastam, így nem igazán tudtam, mire számítsak. Kivéve azt, hogy a főhősök majd valószínűleg csak el fogják szenvedni a történéseket, s ők maguk nem lesznek valami aktívak. Szerencsére Howard jó szokása az ilyen szereplők felbukkanását nem engedélyezte. Így azt kell, mondjam, mindegyik novella nagyszerű volt, a „A sötétség népe” címűt külön kiemelném. Túl azon, hogy a főhős Conan névre hallgatott, hangulatában is hasonlított néhány komorabb hangvételű Conan-sztorihoz.

A könyvet tudom ajánlani a sword & sorcery, az embertelen szörnyek miatt dermesztő hangulatú lovecraftiánus horror és a jó versek kedvelőinek. „A sötét völgy lakója” például kifejezetten nagyszerű darab volt!

Értékelés: 5 pontból 4

Forrás: moly.hu
http://moly.hu/konyvek/robert-e-howard- … rtekelesek

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

clive írta:

A Dark folyamba lehetne például egy okkultista novella válogatás is tenni alkalomadtán smile

Ez már csupán azért is elgondolkodtatő fölvetés, mert egy efféle antológiába olyan szerzők is beleférnének, akiknek a neve többször is felmerült a fórumozók részéről, de saját kötethez különféle okokból kifolyólag nem érezzük elég izmosnak őket (például Dennis Wheatley, vagy Robert Chambers nem-lovecraftiánus írásai). Elgondolkodunk az ötleten.

clive írta:

Filmen imádtam, amikor Dario Argento (Suspiria, Inferno) vagy Michele Soavi (the Church, The Sect) e területre kalandozott, ilyen hangulatú történetekre vágynék smile

Ezeket a filmeket nálunk szerintem elég kevesen ismerik, még itt a fórumozók között is, ugyanakkor érdeklődés határozottan volna irántuk. Nem lenne kedved alkalomadtán egy-egy rövid ismertetőt írni róluk, ami a mi szerkesztésünkben kikerülne ide a fórumra? A diskurzusban elszórt Tükörálarc-filmajánlók (linkajánlók, kultúrcsemegék stb.) részben ilyen alapon születtek. Ha érdekel a lehetőség, küldök egy bejelentkező üzenetet az adatlapodon feltüntetett email-címre, azon fölveheted velünk a kapcsolatot.

clive írta:

A The Wicker Man-t vehetjük okkult filmnek?

Én olyan rejtőző kultusz-tematikájú filmnek nevezném, ahol más hasonló művekkel szemben (pl. The Devil Rides Out) a hangsúly inkább a szociológiai, mint az okkult vonatkozáson van; de igen, ilyen ismertetőjegyekkel is rendelkezik. (Mármint az eredeti; mert a remake a vegytiszta bullshit kategória.)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Linkajánló

James Doig: The Antiquarian Background of M. R. James's Ghost Stories

James Doig cikke bepillantást enged M. R. James kísértethistóriáinak a hátterébe, és a szerző régiségbúvár múltját is górcső alá veszi. James kísértettörténetei jól meghatározott minta szerint működnek: szinte mindegyik a közelmúltban játszódik, körülbelül „harminc évvel” ezelőtt; a főhős érdeklődni kezd egy különös régi tárgy vagy esemény iránt, amely aztán valamiképpen egy rosszindulatú természetfölötti lényhez kapcsolódik. Doig felteszi a kérdést: miért helyezi M. R. James ezeket a történeteket egy viszonylag modern miliőbe, amikor a középkori források dúskálnak szellemekben, démonokban, mágusokban?

James választása korántsem meglepő, hiszen a középkori értékrend a szellemeket egyáltalán nem tartotta ártalmas lényeknek, sokkal inkább szánni való kreatúráknak, akik nem jutottak el az őket megillető helyre. E világnézet kulcsa az erős középkori vallásosságban keresendő, legfőképpen a tisztítótűz koncepciójában: a szellemeket nem rettenetes, félelmet keltő teremtéseknek gondolták, hanem egy eltávozott lélek segélykérésének megnyilvánulásaként, akit annyi bűn terhel, hogy nem tud továbblépni a purgatóriumból. Ezért szükségessé, mi több, meghatározóvá vált az egyházi rituálé szerepe az üdvözülést tekintve. A gonosz lelkeket avagy démonokat kizárólagosan a pokol szülötteiként tartották számon, és többnyire az ószövetségi iratokból ismeretesek. James történeteiben a pusztító erejű démonok szintén az Ótestamentumhoz kapcsolhatók (pl. az Alberic kanonok metszetkönyvében). Természetesen e bibliai démonok bekerültek a középkori köztudatba is, és benépesítették a túlvilág mindhárom szintjét: mennyország, pokol, purgatórium. Legtöbbjük – ide tartoztak az emberi lelkek is –, a tisztítótűzben senyvedett, és ez a gondolatmenet adta meg az alapját a számtalan szájhagyomány útján terjedő történetnek, így kerültek furcsábbnál furcsább lények a bestiáriumok, krónikák, chanson de geste-ek lapjaira.

A reformáció elterjedésével azonban radikális szemléletváltás következett be, az új vallási irányzat ugyanis elvetette a purgatórium létét, a szellemek, mumusok és szörnyek – akiket eddig az élet szerves részének gondoltak és akként is kezeltek – hirtelen átváltoztak félelmetes fantázialényekké, akikkel a rossz magaviseletű gyermekeket ijesztgetik. A 17. és 18. századi gondolkodás nem vetette el a kísértethitet, hanem éppen ellenkezőleg, egy igen lényeges különbséggel tovább fejlesztette: a szellemek ezentúl gonoszak és félelmetesek lettek. Részben ebből az okból kifolyólag a protestáns kereszténységben nem volt helye a szellemeknek, akik az egyház hatáskörén kívül kerülve (nem segíthetett többé rajtuk sem ima, sem más egyházi rítus) szó szerint csapdába estek, és ebben a világban ragadtak. Arra kárhoztatták őket, hogy egy-egy helyen örökké kísértsenek pusztító erejükkel a hús-vér embereket ijesztgetve. Ez az a világ, amelyben James történetei játszódnak.

Ebben az időszakban a kísértethistóriák egy új erkölcsi tanulsággal gazdagodnak, amely aspektus a középkori világban elképzelhetetlennek tűnt: a reformáció utáni rémtörténetek a vidéki, keményen dolgozó nép sajátjai lettek, így aztán az ő szájhagyomány útján terjedő meséikben a halál után visszajáró kísértet legtöbbször egy földbirtokos szelleme, aki életében is kegyetlen és sanyargató volt. Doig írása megemlít néhány ilyen történetet, és kifejti, hogy ezekhez hasonló népmesék gyakran jelentek meg viktoriánus újságokban, remek hátteret és hitelességet kölcsönözve James történeteinek. Hiszen egy ijesztő kaland a közelmúltból mégiscsak közvetlenebbül érinti az olvasót, mint egy régmúltban bekövetkezett esemény elbeszélése! Következésképpen James nemcsak az ötleteket ragadta ki ezekből a mesékből, hanem a formájukat is megtartotta: a szájhagyomány útján terjedő kerettörténetek ugyanolyan funkcióval rendelkeznek, mint a latin nyelvű krónikákból származó idézetek: stabil és valószerű helyszíneket prezentálnak az olvasónak, ügyesen előkészítve a későbbi borzongást.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Tükörálarc írta:
clive írta:

Filmen imádtam, amikor Dario Argento (Suspiria, Inferno) e területre kalandozott

Nem lenne kedved alkalomadtán egy-egy rövid ismertetőt írni róluk, ami a mi szerkesztésünkben kikerülne ide a fórumra?

Ha lehet egy javaslatom: akkor már a teljes Three Mother-trilógiáról szóljon az az ismertető, ne csupán az első két részéről.

Utoljára wolferine szerkesztette (2012.11.21. 10:38:53)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Egy-egy rövid ismertetőt írhatok, de még nem tudom, hogy pontosan mikor. smile  Az jó ha akkor itt jelzem, hogy írtam valamit, aztán átküldeném szerkesztésre?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

clive írta:

Az jó ha akkor itt jelzem, hogy írtam valamit, aztán átküldeném szerkesztésre?

Köszönjük szépen, ez maximálisan megfelel! smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

K.jó ez a fórum. Olyan, mint egy fantasy-magazin, ami old schoolra szakosodott. 20-25 éve hogy tudtam volna neki örülni! big_smile

Na, azért most is.
Telibe kapott ez a sorozat. Na jó, néhány címért ki kell nyúlni, hogy kézbe vegyem, de azért elég jól céloz a stáb.

A fórumot olvasom elejétől, meg visszafelé, oda-vissza, mint valami hobbit regét, és érdekesek a mellékes eszmecserék is (például az öngyilkosságról), biztos belekotyogtam volna párba. Viszont rég kihűlt levesek felmelegítése helyett inkább a Howard még kiadatlan írásaira vonatkozó témákhoz:

Weird Southwest - láttam a hivatkozást az Aurinra. Ott sincs kőbe vésve. Kérdésem: a "Baljós" lett az munkacím epitheton ornansa?

Az alábbi linken található kommentárt meg most, hogy eszembe juttattátok, újraolvastam; egy-két egyértelmű, de lényegtelen hibát leszámítva talán szolgálhat valamiféle információval azok számára, akik többet szeretnének tudni arról, mégis miféle történetekre számíthatnak ilyen gyűjtőcím alatt, hogy "Dermesztő Délnyugat": Ösvények a sötétben - Avagy a "kísértetjárta Délnyugat"

Nekem amúgy tetszett a "Dermesztő" jelző; noha meglehet, épp azért, mert történetesen már volt szerencsém a ciklushoz, és így kábé vágom, hogy illik rá. Utólag kéne szavazást kiírni, s a második kiadást már úgy kiadni. smile

Tükörálarc írta:

Mivel az Allison-korpusz maradéka négy töredéket ölel fel... továbbá egy szintén kollaborációnak minősülő körmesét... Talán egyenként fogjuk elcsepegtetni őket, függelékben mellékelve; vagy félretesszük csemegének egy majdani nagy, keményborítós, reprezentatív összkiadáshoz.

A "körmese", ha jól sejtem:
Ghor, Kin-Slayer

Már rég vettem kézbe utoljára, arra viszont határozottan emlékszem, hogy akad benne egy-két gyöngyszem (pl. Moorcock); úgyhogy ha csemegének beválogatjátok, nekem úgy is megfelel, sőt! - kivárom.

Egyéb: Howard-sztori kapcsán merült fel, hogy bizonyos dolgoknak alkalmasint az ucsó pillanatban kell utánajárni: hacsak nem csináltok presztízskérdést belőle, fel lehet tolni ide a problémát, ez az Internet, itt mindenre szinte azonnal van válasz; pl. lehet hogy kapásból löktem volna az infót, meg a szöveget, ami kell... Persze nem, mert még nem látogattam a fórumot smile, tehát valaki: kellőképpen pallérozott az itteni közönség (well, let's not start sucking each other's dicks). Mondjuk, a tippem: a The House of Arabu fordítása és az előhangul választott versrészlet okozott pillanatnyi zűrt, mire Tükörálarc leveszi a polcról a Komoróczy szerkesztette Fénylő öled örömében - A šumer irodalom kistükre + A  šumer irodalmi hagyomány c. köteteket, meg a Weöres Sándor összest az Istár pokoljárása újraköltéséért, hátha jó lesz műfordításnak, vmi ilyesmire gondolok elsőre.

--
Közben láttam, hogy W. Morris és E.R. Eddison ügyének is vannak hívei a műhelyben. Némi bizakodásra ad okot, de ettől függetlenül is örömmel értesültem róla. Renier-ről tudtam valamelyik vallomásából, hogy értékeli utóbbit, így még jobb. Pazar.

Utoljára Bonyha szerkesztette (2012.11.22. 20:20:06)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Bonyha írta:

Weird Southwest - láttam a hivatkozást az Aurinra. Ott sincs kőbe vésve. Kérdésem: a "Baljós" lett az munkacím epitheton ornansa?

Igen, pillanatnyilag ez a befutó a sok fölmerült változat közül.

Bonyha írta:

Mondjuk, a tippem: a The House of Arabu fordítása és az előhangul választott versrészlet okozott pillanatnyi zűrt, mire Tükörálarc leveszi a polcról a Komoróczy szerkesztette Fénylő öled örömében - A šumer irodalom kistükre + A  šumer irodalmi hagyomány c. köteteket, meg a Weöres Sándor összest az Istár pokoljárása újraköltéséért, hátha jó lesz műfordításnak, vmi ilyesmire gondolok elsőre.

Mi Rákos Sándor fordítását használtuk az 1974-es Agyagtáblák üzenetéből, ami Komoróczy Géza útmutatásával készült, az ő nyersfordítása alapján, és megítélésünk szerint sikeresen végrehajtja azt a bravúrt, hogy egyszerre szöveghű és költői.

Elismerő szavaidat pedig köszönjük szépen!

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

"Mi Rákos Sándor fordítását használtuk az 1974-es Agyagtáblák üzenetéből..."

"Az a baj..." veletek, hogy hiperkorrektségre törekedtek. smile Jó döntés, nem vitás. A szempontok érthetőek, és vitán felül állnak. S az felmerült, hogy Howardnak vajon melyik tetszett volna jobban? big_smile (Hogy melyik áll az általa felhasznált fordításhoz közelebb, hagyjuk.) Mennyivel jobb ilyeneken agyalni! Végső érv: Weöres a  hazai fantasy-irodalom klasszikusa, passzentosabb.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Klasszikusok

Bonyha írta:

S az felmerült, hogy Howardnak vajon melyik tetszett volna jobban? big_smile

Már hogyne merült volna föl! big_smile Weöres fordítása könnyed, elegáns, a szavak szinte röpködnek benne. Rákosé zord, súlyos és darabosan komor. Ő volt az a költő, aki nagyon komoly beleéléssel törekedett a prehisztorikus jellegű líra megszólaltatására, például a maori csatadalok tolmácsolásával, és ennek kapcsán olyanokat mondott a kőkorszaki népek lelkületéről, hogy arról rögtön az Allison-történetek vagy Howard piktjei jutnak az eszünkbe.