Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Már ez a blog is elég, hogy művelődjek ebben a műfajban, annyi új író kerül elő, akiket nem is ismertem eddig, és fogalmam sem volt, hogy ennyire nagyot alkottak a műfajban. Jó lesz ezeket olvasni smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Nálam is hasonló a helyzet, és szerintem örülhetünk, hogy van ilyen kiadó, sorozatszerkesztő, és gárda, ami lehetővé teszi nemcsak azt, hogy elmélyedjünk az adott témában, hanem azt is, hogy a fórumon adott esetben megvitathassuk a dolgokat. smile
Véleményem szerint telitalálat mindegyik sorozat, valamint az az ötlet is, hogy az olvasókat is bevonják egy kicsit a munkába.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Filmajánló

THE HAUNTED PALACE (Roger Corman, 1963)

http://1.bp.blogspot.com/_qeg1OcClj7U/TINjBYl2_kI/AAAAAAAAD7w/cuBmjIHXsLY/s1600/thp3.jpg

A filmtörténelem első Lovecraft-adaptációjáról azért tudnak kevesen, mert ravasz módon Poe-adaptációnak álcázza magát. A hatvanas évek Amerikájában ugyanis Poe neve lényegesen nagyobb piaci értékkel bírt Lovecrafténál; így hát Roger Corman – az olcsó és rapid rendezés híres-hírhedt ikonalakja – mindjárt nyolc mozit is forgatott a műveiből, még attól sem zavartatva magát, hogy azok gyakorlatilag megfilmesíthetetlenek. Többnyire kiragadott egy-egy jellegzetes Poe-motívumot, aztán teljesen önkényesen felhúzott rá egy olyan narratívát, aminek az égvilágon semmi köze a szerző munkásságához. A mi filmünk pédául annyiban érintkezik vele, hogy A kísértetes palota c. Poe-vers címét viseli, és az elején Vincent Price el is szaval belőle pár sort. (A magyar DVD-forgalmazónál vélhetőleg nem ismerték Babits Mihály klasszikus fordítását, így lett belőle nálunk A kísértetkastély.) De ami a történetet illeti, az bizony a Charles Dexter Ward esete Lovecrafttől, kicsit körülcifrázva; és egy fia kísértet nem sok, annyi sincsen benne.

A film elején a 18. századi Arkham lakosai népítéleten végeznek a szomszédságukban élő Joseph Curwennel, a sötét boszorkánymesterrel, aki halála előtt megátkozza őket és kilátásba helyezi a visszatérését. Innen azután rögtön a jelenbe ugrunk: Angliából gyönyörű felesége kíséretében megérkezik Charles Dexter Ward, Curwen távoli leszármazottja, aki megörökölte őse udvarházát a város határában. Mivel a boszorkánymester átka megfogant, Arkham mostanra tele van elkorcsosult torzszülöttekkel, akiket a családjuk elzárva rejteget; az ép-egészséges lakók pedig a rég halott Curwen kiköpött hasonmására ismernek Wardban. Ezzel neki is szembesülnie kell, amikor a palotába költözve – amit egy rendkívül furcsa és kissé ijesztő gondnok tartott rendben eddig – a kandalló fölött önmaga egész alakos olajfestménye fogadja. A kép delejes hatást gyakorol Wardra, akinek a személyisége lassan kezd átalakulni; a felesége rémülten és értetlenül szemléli a változást, de segítséget csupán a hiperracionalista Dr. Willettől kap, akinek az iránta táplált érdeklődése inkább amorózus természetű; az udvarház pókhálós zugaiban éppúgy furcsa alakok bukkannak föl, mint az Arkhamet belengő ködben; s az első eltűnések és megmagyarázhatatlan halálesetek után a város lakói ismét lincselésről sugdolóznak, akárcsak 113 éve…

Mint új-angliai történet, a film abszolút nonszensz: mit keres egy földesúri kastély egy massachusettsi városka mellett, és miért nem történt vele semmi a Curwen meggyilkolását Ward felbukkanásától elválasztó hat nemzedéknyi időben? Ha azonban a narratív közeget egy félig mitikus seholsincsországnak értelmezzük, amely egyszerre hasonlít a mi világunkra és különbözik tőle, a perspektíva rögtön a helyére kattan és a film meglepően jól teljesít: így még a jelenetek evidens stúdiódíszletezése sem zavaró, sőt, kifejezett pluszt ad az élményhez. (Valahogy olyasformán, mint később Vincent Price utolsó filmjében, az Ollókezű Edwardban.) Sorra megjelennek az ismerős lovecrafti motívumok, a Necronomicontól a Nagy Öregekig, és soha nem öncélúan: mindig egy-egy új lépcsőfokot jeleznek a cselekmény kibontakozásában. Vincent Price zseniálisat alakít a skizofrén szerepben, testbeszéddel és arcjátékkal érzékeltetve az átmenetet a félszeg brit úriember és a bosszúvágyó boszorkánymester között (bár a stáb erre olykor némi sminkkel is rásegít, ami talán nem kellett volna). A kicsi, filigrán és lélegzetelállítóan szép Debra Paget ugyanilyen intenzív átéléssel hozza a női pólust: nem ragad bele a szimpla sikolykirálynő funkciójába, finom érzékkel játszik az ambivalens érzelmek egész skáláján. (Csak sajnálni tudjuk, hogy nem sokkal a forgatás után örökre kilibbent a filmvilágból egy kínai milliárdos karján.) Ifjabb Lon Chaney pedig ezúttal egy fölöttébb lovecraftiánus mellékszerepben hozza ránk a frászt, azon az avíttas módon, amit manapság már csak az ínyencek értékelnek – tudniillik speciális effektek nélkül.

A film persze korántsem tökéletes. Ha megbarátkozunk a régimódi stúdiódíszletekkel, az alacsony büdzsé meglepően ritkán látszik meg rajta; ám például a vége felé a cselekmény hatalmasat bicsaklik egy kimaradt snitt miatt. Ezt leforgatták ugyan, de nem sikerült, a megismétlésére pedig nem került sor, részben a költségvonzat, részben a színészek tiltakozása miatt. Ugyanis roppant balesetveszélyes jelenetről volt szó, és Lon Chaney még a pert is inkább vállalta volna, semhogy a társaival együtt újra gyúlékony sminkben cibáljon le egy égő olajfestményt egy gazdagon megrakott máglyáról. Roger Corman híres volt arról, hogy szinte soha nem enged a színészeinek; ez az egyik szabályt erősítő kivétel, amikor megtette.

Mindent mérlegre vetve ajánlani tudom a dark topik fórumozóinak a film megtekintését, bár valószínűnek tartom, hogy nem mindenkinek fog maradéktalanul tetszeni. Ám a jó Lovecraft-adaptációk ritkák; és hogy az időrendben legelső mindmáig tartja a pozícióját ebben a kategóriában, számos későbbi CGI-s versenytársát lekörözve, az föltétlenül minőség jele.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

És mivel megint eljött a szerda, itt az ideje kirakni a következő szemelvényünket:

Most először vettem észre, hogy egy férfi kuporog ott az árnyékban. El sem tudtam képzelni, hogy nem vettem észre, mikor a macskát kerestem.

– Vance, gyere be! – visította Mr. Wilde.

Az alak feltápászkodott és bekúszott a szobába, ahol az ablakon beáramló fény rávetődött az arcára – soha nem fogom elfelejteni azt a felém meredő ábrázatot!

– Vance, ez itt Mr. Castaigne… – kezdte Mr. Wilde.

Mielőtt bármi mást mondhatott volna, a férfi sírva és esdekelve a földre vetette magát. – Istenem! Édes Istenem! Bocsáss meg nekem! Ó, Mr. Castaigne, védjen meg ettől az embertől! Nem… nem gondolhatja komolyan! Maga más, mint ő! Mentsen meg! Elvesztettem az eszem… voltam a tébolydában… és most… most, mikor minden kezdett rendbe jönni… mikor már elfelejtettem a Királyt…a Sárga Királyt, és… de most újra meg fogok őrülni… meg fogok őrülni…

A hangja hörgésbe fulladt, mert Mr. Wilde ráugrott és a jobb kezével megragadta a torkát. Mikor ájultan a padlóra zuhant, Mr. Wilde fürgén visszakúszott a székébe, majd – miközben nyomorék kezével a fülcsonkjait dörgölte – felém fordult és a főkönyvét kérte. Leemeltem neki a polcról, ő pedig kinyitotta. Egy percig keresgélt a gyönyörűen teleírt oldalak között, majd elégedett köhintéssel rámutatott a Vance névre.

– Vance. – olvasta hangosan. – Osgood Oswald Vance. – A neve hallatán a padlón heverő férfi felemelte a fejét és görcsbe rándult arccal meredt Mr. Wilde-ra. A szemei véreresek voltak, az ajka duzzadt. – Felhívás április 28-án. – folytatta Mr. Wilde. – Foglalkozás: pénztáros a Seaforth Nemzeti Bankban. Hamisítás miatt ült a Sing Singben, ahonnan átszállították az Elmebeteg Bűnözők Intézetébe. A New York-i kormányzó kegyelmével 1918. január 19.-én szabadult. A hírneve csorbát szenvedett Sheepshead Bay-ben. A pletykák szerint többet költ, mint amennyit keres. A hírnevét haladéktalanul helyre kell hozni. Ezerötszáz dollár a foglaló.

– Megjegyzés: 1919. március 20. óta több, mint húszezer dollárt sikkasztott. Jó családból való, a jelenlegi állását a nagybátyja befolyása révén szerezte. Az apja a Seaforth Bank elnöke.

A padlón heverő férfira néztem.

– Kelj fel, Vance! – mondta Mr. Wilde lágy hangon.

Vance úgy állt fel, mintha transzban lenne. – Most már azt fogja tenni, amit mondunk neki. – állapította meg Mr. Wilde, majd kinyitotta a kéziratot és felolvasta az egész Amerika császári dinasztiáját. Ezt követően kedves és csitító hangon elsuttogta a kábultan ácsorgó Vance-nek a lényeges tennivalókat. A férfi szeme olyan üresen meredt a távolba, hogy megkérdeztem Mr. Wilde-tól, nem félnótás-e a fickó, de ő csak azt felelte, hogy ez egyáltalán nem lényeges. Türelmesen elmondtuk Vance-nek, hogy mi lesz a szerepe az ügyben, ő pedig – úgy tűnt – egy idő után megértette. Mr. Wilde elmagyarázta a kézirat tartalmát, helyenként néhány címertanról szóló könyvvel is alátámasztva az elmondottakat. Beszélt Carcosa dinasztiájának megalapításáról; a Hasturt és az Aldebarant összekötő tóról; a Hyádok rejtélyéről. Beszélt Cassildáról és Camilláról, Demhe ködös mélységéről, Hali taváról. – Yhtillt a Sárga Király csipkés rongyai fedik el mindörökre. – motyogta, de nem hiszem, hogy Vance hallotta. Mr. Wilde ezután lépésről lépésre végigvezette Vance-t a császári családfán, Uohttól és Thale-től kezdve Noatalbán és az Igazság Szellemén keresztül egészen Aldonesig; majd félredobta a kéziratot és belekezdett az Utolsó Király csodálatos történetébe. Megbabonázva és elbűvölve figyeltem. Mr. Wilde felemelte a fejét, hosszú karját pedig pompás, büszkeséget és erőt sugárzó mozdulattal tárta szét; szemei smaragdként izzottak mély üregükben. Vance kábultan hallgatott. És ami engem illet: amikor Mr. Wilde a beszéde végén rám mutatott és felkiáltott:  – A Király unokatestvére! -, zsongott a fejem a várakozásteljes izgalomtól.

Emberfeletti erőfeszítéssel visszafogtam magam és elmagyaráztam Vance-nek, miért egyedül engem illet a korona, és miért kell az unokatestvéremnek száműzetésbe vonulnia vagy meghalnia. Megvilágítottam neki, hogy Louisnak soha nem szabad megnősülnie, még akkor sem, ha lemond minden követéléséről; legkevésbé pedig Avonshire márkijának lányát nem veheti el, mivel így Anglia is bekerülne a képbe. Megmutattam neki azt a több ezer névből álló listát, melyet Mr. Wilde állított össze; ők már mind megkapták a Sárga Jelet, melyet egyetlen emberi lény sem merhet figyelmen kívül hagyni. A város, az állam, az egész ország készen állt rá, hogy a Sápadt Maszk színe előtt remegjen.

Eljött az idő. Az emberek meg fogják ismerni Hastur fiát, s az egész világ térdre fog borulni a Carcosa egén függő Fekete Csillagok előtt.

A kérdéseink, ahogyan máskor is: szerintetek ki az idézet szerzője? És mi a véleményetek róla az ízelítő alapján: szívesen látnátok a Lovecraft ihletői antológiában?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

A szerző egyértelműen Robert W. Chambers, rengeteg utalás van csak a szövegben a The King in Yellow kötetében foglalt történetekre (Yellow Sign, The Mask) vagy mondjuk Carcosa városára, vagy Hasturra*. Egyébként őróla már volt szó itt, a fórumon, talán nem is egyszer.

A szöveg pedig a The Repairer of Reputations novellából való.

*bár ezen elindulva Bierce is lehetne, de nem  tongue

Még az jutott eszembe, hogy Chambersnek azért is lenne jó minél több művét leközölni, mert a Lovecraft hívek konkrét dolgokkal szembesülhetnek, amiket Lovecraft átvett, szóval nem csak az áthallások, utalások, különböző hatások jelennek meg, hanem konkrét elemek is.  smile

Utoljára Bachstein szerkesztette (2012.12.26. 02:54:08)

"To me a book is a message from the gods to mankind; or, if not, should never be published at all."
- Aleister Crowley

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Bachstein írta:

A szerző egyértelműen Robert W. Chambers […] a szöveg pedig a The Repairer of Reputations novellából való.

Bachstein sikeresen begyűjtötte a harmadik pontját. smile A Lovecraft ihletői antológia pedig terveink szerint mind a négy Chambers-novellát tartalmazni fogja, amelyikben szerepel a Sárga Király és Carcosa legendája.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

A Lovecraft ihletői antológia pedig terveink szerint mind a négy Chambers-novellát tartalmazni fogja, amelyikben szerepel a Sárga Király és Carcosa legendája.

Ez remek hír! Annak idején a Tuan féle Sárga királyt én is megvettem (ami ugye a The Maker of Moons), és ugyan a Sárga jel abban is benne van, a többi három novellát is szívesen elolvasnám már.

Utoljára Sauron szerkesztette (2012.12.26. 08:13:17)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Sauron írta:

...a többi három novellát is szívesen elolvasnám már.

Biztosra ígérhetjük, hogy hamarosan módodban áll majd, mivel két novellának már kész a fordítása, és a fennmaradó kettőé is folyamatban van. (A Sárga Jel tuanos fordítását nem vesszük át, mert azt szeretnénk, ha az egész Chambers-korpuszt ugyanaz fordító dolgozná föl egységes nyelvi koncepcióban.)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Egy ilyen antológiáról mit gondolnátok?

Hellbound Hearts:
http://www.amazon.com/Hellbound-Hearts- … B003E7ETSK

Annyit tudok róla, hogy a Hellraiser világába írtak novellákat az alábbi szerzők:


Foreword: Clive Barker
Introduction: Raising Hell, Again by Stephen Jones
Prisoners of the Inferno by Peter Atkins
The Cold by Conrad Williams
The Confessor’s Tale by Sarah Pinborough
Hellbound Hollywood by Mick Garris
Mechanisms by Christopher Golden and Mike Mignola (illustrated by Mike Mignola)
Every Wrong Turn by Tim Lebbon
The Collector by Kelley Armstrong
Bulimia by Richard Christian Matheson
Orfeo the Damned by Nancy Holder
Our Lord of Quarters by Simon Clark
Wordsworth by Neil Gaiman and Dave McKean
A Little Piece of Hell by Steve Niles
The Dark Materials Project by Sarah Langan
Demon’s Design by Nicholas Vince
Only The Blind Survive by Yvonne Navarro
Mother’s Ruin by Mark Morris
Sister Cilice by Barbie Wilde
Santos del Infierno by Jeffrey J. Mariotte
The Promise by Nancy Kilpatrick
However…by Gary A. Braunbeck and Lucy A. Snyder
‘Tis Pity He’s Ashore by Chaz Brenchley
Afterword by Doug Bradley
Special Bonus Material: Wordsworth Graphic short story Original Script by Neil Gaiman


Ismeri valaki?
És ez egy minőségi cucc lehet, vagy csak épp annyira "jó", amennyire "jó" lett a Hellraiser sorozat miután Barker végleg kiszállt?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

szeretnék még ajánlani egy oldalt, amit nemrég találtam: http://toomuchhorrorfiction.blogspot.hu/

Olyan régi könyvborítókat posztolnak ki, amik nekem valami eszméletlen mód bejönnek, ismert és elismert szerzőktől kezdve (King, Ligotti, Lovecraft) számomra egészen ismeretlenekig. El lehet itt bogarászni smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Clive, köszi a linkeket!  smile

"To me a book is a message from the gods to mankind; or, if not, should never be published at all."
- Aleister Crowley

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

clive írta:

Egy ilyen antológiáról mit gondolnátok?

Hellbound Hearts:
http://www.amazon.com/Hellbound-Hearts- … B003E7ETSK

Hát, én nem ismerem ezt a könyvet, de ha a filmes Hellraiser-franchise sorsára gondolok, némi fenntartással kezelném, pláne mivel számomra elég kevés benne az ismerős név, és azoknak egy része sem író, hanem grafikus. Az írók közül meg kicsit ide nem illőnek találok egyeseket, például Chaz Brenchleyt. Ha valaki esetleg olvasta a válogatást és meg tudná osztani velünk a benyomásait, az kapóra jönne.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Van még egy ehhez hasonló érdekes válogatás, ami viszont a Sandman képregényhez köthető:

http://en.wikipedia.org/wiki/The_Sandma … _of_Dreams
http://www.amazon.com/Sandman-Book-Drea … 0380817705

Preface by Frank McConnell
Masquerade and High Water by Colin Greenland
Chain Home, Low by John M. Ford
Stronger Than Desire by Lisa Goldstein
Each Damp Thing by Barbara Hambly
The Birth Day by B.W. Clough
Splatter by Will Shetterly
Seven Nights in Slumberland by George Alec Effinger (this features Little Nemo)
Escape Artist by Caitlin R. Kiernan
An Extra Smidgeon of Eternity by Robert Rodi
The Writer's Child by Tad Williams
Endless Sestina by Lawrence Schimel
The Gate of Gold by Mark Kreighbaum
A Bone Dry Place by Karen Haber
The Witch's Heart by Delia Sherman
The Mender of Broken Dreams by Nancy A. Collins
Ain't You 'Most Done? by Gene Wolfe
Valóság and Élet by Steven Brust
Stopp't-Clock Yard by Susanna Clarke
Afterword: Death by Tori Amos

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:
clive írta:

Egy ilyen antológiáról mit gondolnátok?

Hellbound Hearts:
http://www.amazon.com/Hellbound-Hearts- … B003E7ETSK

Hát, én nem ismerem ezt a könyvet, de ha a filmes Hellraiser-franchise sorsára gondolok, némi fenntartással kezelném, pláne mivel számomra elég kevés benne az ismerős név, és azoknak egy része sem író, hanem grafikus. Az írók közül meg kicsit ide nem illőnek találok egyeseket, például Chaz Brenchleyt. Ha valaki esetleg olvasta a válogatást és meg tudná osztani velünk a benyomásait, az kapóra jönne.

Egyébként érdekességképpen mutattam meg, én szerintem messze nem érhet az eredeti nyomába, most pusztán a cenobiták miatt kár lenne elolvasni (főleg hogy ez inkább egy rajongóknak készült érdekesség lehet). A filmekből is csak az 1-2 tetszik nagyon a többi meg nagyon nem. Az viszont számomra sokkal érdekesebb, hogy Barker dolgozik egy The Scarlet Gospels nevű könyvön, amiben Pinhead és Harry D'Amour karaktereit hozza össze egy nagyívű saját mitológiás történetben.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

The Sandman: Book of Dreams

Ennek a második válogatásnak a szerzőlistája viszont már első pillantásra roppantul impozáns!

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:

The Sandman: Book of Dreams

Ennek a második válogatásnak a szerzőlistája viszont már első pillantásra roppantul impozáns!


Nekem is érdekesebbnek tűnik. Ráadásul a Sandman világa egyáltalán nem olyan kötött, mint Barkeré és itt akár a különböző szerzőktől egészen jó írások is lehetnek.

Utoljára clive szerkesztette (2012.12.26. 15:58:15)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Igen, a Hellbound Heartsről például így írt a Publishers Weekly:

Not even a gifted and well-known author like Neil Gaiman ("Wordsworth," a tale in graphic form with artist Dave McKean) can do much with the theme of an innocent or a non-innocent stumbling on or seeking the fabled box and unleashing, accidentally or not, the horrific Cenobites.

Ahogy eddig elnézem, a Sandman-antológia kritikai visszhangja jóval kedvezőbb.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:

Biztosra ígérhetjük, hogy hamarosan módodban áll majd, mivel két novellának már kész a fordítása, és a fennmaradó kettőé is folyamatban van.

Update: Három novellának kész a fordítása, és a negyediké van folyamatban. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Íróéletrajz

ALGERNON BLACKWOOD

http://4.bp.blogspot.com/_8HG0CPm5Xi0/S9lb8x45eQI/AAAAAAAAAL0/WX5-b-4guV0/s1600/algernon-blackwood.jpg

Algernon Henry Blackwood 1869. március 14-én született a nagy-britanniai Kent grófságban, a ma London délkeleti részéhez tartozó Shooter’s Hillben, Sir Stevenson Arthur Blackwood postahivatalnok fiaként. Szigorú vallásos nevelésben részesült, ebben nemcsak kálvinista apja dogmatikus vallási nézetei játszottak szerepet, hanem a Németországban, a morva testvérek königsfeldi iskolájában töltött egy év is. Ez ellen Blackwood tudatosan lázadt, részben emiatt fordult a keleti vallásos iratokhoz, valamint a teozófiához. Később a cambridge-i Wellington College-ben tanult, majd a legváltozatosabb munkakörökben tevékenykedett. 1890-ben Kanadába utazott, ahol tejfarmot üzemeltetett, mely végül csődbe ment. Ezután egy szállodát kezdett vezetni, azonban ez nem tetszett neki, ezért eladta a részesedését. Majd egy nyarat a kanadai vadonban töltött, ahonnan spirituálisan feltöltődve tért vissza, és a New York-i Evening Sun újságírójaként vállalt munkát; emellett olykor jövedelemkiegészítés gyanánt Charles Dana Gibson képzőművésznek állt modellt. 1895-ben a New York Times tudósítója lett, ezt az állást azonban 1899-ben feladta, és visszatért az óvilágba. Itt egy tejporforgalmazó cég társtulajdonosa lett. Az első világháborúban a brit hírszerzésnek dolgozott. 1934-ben a BBC meghívta egy műsorba, ahol kísértettörténeteket olvasott fel; 1936-ban a televízióban is szerepelt. 1951. december 10-én hunyt el koszorúér-trombózisban.

Blackwood a természetfölötti és misztikus jelenségek, valamint a tudatkiterjesztés lehetőségének lelkes híve és kutatója volt. E hajlama már ifjúkorában megmutatkozott, amikor lenyűgözve hallgatta egyik tanítóját, aki orvos volt, és a terápiás célú hipnózisról beszélt. A vonzalom aztán csak mélyült, amikor megismerkedett a Bhagavad Gítával, a Védákkal, és egyéb szent szövegekkel, a keleti jógával, valamint ezekkel összefüggésben a 19. század utolsó évtizedeiben virágkorát élő teozófia tanításaival. Később csatlakozott az ún. Kísértetklubhoz (Ghost Club), majd tagja lett az Arany Hajnal Hermetikus Rendnek (Hermetic Order of the Golden Dawn), valamint a Helena Blavatsky által alapított Teozófus Társaságnak (Theosophical Society). Emellett „hivatalosan” is nyomozott a természetfeletti megnyilvánulások után, ezt a tevékenységet a Paranormális Kutatások Társaságának (Society for Psychical Research) végezte. Rendíthetetlen meggyőződése volt, hogy a látható világ mögött földöntúli erők működnek, amelyekkel a tudat letisztítása, kiterjesztése révén lehet kapcsolatba lépi. Szerinte a civilizáció beszűkítette az emberek szellemét, elzárta őket ezektől az erőktől, amelyek a háborítatlan természetben könnyebben elérhetők az őket keresők számára.

Blackwood viszonylag későn kezdett írni, harmincéves is elmúlt már, amikor a nyilvánosság elé lépett; ezt követően azonban fölöttébb termékenyen ontotta a prózaműveket. 1906-ban jelent meg első, The Empty House and Other Ghost Stories című elbeszéléskötete, melyet 1907-ben követett a The Listener and Other Stories című kollekció. 1908-ra datálható a tévedhetetlen okkult detektív, John Silence titokzatos eseteit tartalmazó, ötdarabos gyűjtemény (John Silence: Physician Extraordinary – az eredetileg egy kötetben kiadott öt elbeszélés később egy hatodikkal is kiegészült). Ezt aztán számos további kötet követte az elkövetkező évtizedekben. Az 1930-as években tette le végleg a tollat. A természetfölötti törtönétek mellett gyermekkönyveket is írt, különösen az első világháború után, amikor mélységesen kiábrándult az emberiségből, és úgy érezte, a gyermekek fogékonyabbak a látható világ mögött rejlő csodák üzenetére, mint a felnőttek. 1923-ban jelent meg önéletrajzi tárgyú regénye, az Episodes Before Thirty.

Alkotásai nagyon markánsan visszaadják Blackwood lényét, tapasztalatait mind külső, mint belső szempontból. Műveit olvasva hamar szembeötlővé válik a pazar, aprólékos, monumentális tájleírás, mely konkrétumok megjelölése nélkül is transzcendens hatalmak által lakott, eleven organizmusként ábrázolja az erdőket, hegyeket, folyókat. A szerző e vonatkozásban igen komoly anyaggyűjtő munkát végzett, a világ számos pontján megfordult: Kanada, Egyiptom, Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia csak néhány ezek közül – a sorrendnek megfelelően e vidékeken játszódik a The Wendigo, az A Descent into Egypt, a Secret Worship, valamint a The Willows cselekménye.

Visszatérő motívum Blackwoodnál a vallásos dogmatizmus elutasítása is. Az imént említett Secret Worshipben a főhős visszaidézi a német kolostorban való neveltetését – ez nyilvánvaló önéletrajzi utalás. De ugyancsak a szigorú szabályokkal körülbástyázott dogmatizmus elleni lázadást tükrözi a The Damned című novella, melynek középpontjában a kárhozat szüntelenül lappangó fenyegetése áll, mely a fojtott rettegés atmoszféráját bocsátja az ember egész életére.

Blackwood teljes életművére rányomja bélyegét az írónak a természetfölöttibe vetett, mélységes és megingathatatlan hite. Írásainak túlnyomó része ennek a nézetnek a kifejtése valamilyen aspektusból, és ez vonatkozik a horrorkedvelők által ismert műveire is. S. T. Joshi Blackwood életművét három témakör szerint kategorizálja, ezek: az áhítat (awe), a rettenet (horror), valamint a gyermekkor (childhood), az első kettő azonban könnyen összemosható, mivel az író rémtörténeteiben az őserők megmutatkozása egyben a félelem forrása is – ennek eklatáns példája a The Willows. Joshi ennek alapján megkockáztatja a feltevést, hogy a The Willows talán nem is kifejezetten rémtörténet, mindemellett kiemeli, hogy Blackwood legkarakterisztikusabb alkotásai kissé kilógnak a horrorzsánerből. Így később a természet ellenséges volta már vitatható, ezt példázza a The Man Whom the Trees Loved – itt sokkal inkább egyfajta transzcendens egyesülésnek, visszatérésnek lehetünk tanúi, semmint az embereket kelepcébe csaló, antropofág növényvilág ténykedésének. Mike Ashley, Blackwood életrajzírója arra hívja fel a figyelmet, hogy Blackwood munkásságát időrendben olvasva egyfajta gondolati fejlődés körvonalazódik ki, és hogy az író nagyon tudatosan dolgozott elképzeléseinek irodalmi kifejezésén. E tekintetben egyébként a The Centaur (1911), az A Prisoner in Fairyland (1913), valamint a Julius La Vallon (1916) című regények a legmeghatározóbbak.

Blackwood The Willows című elbeszélése – Joshi teoretikus besorolásától függetlenül – a horrorzsáner osztatlanul elismert klasszikusa. H. P. Lovecraft a legkiválóbb rémtörténetnek tartotta. Érdekes módon Blackwood nem viszonozta ezt a bókot: szerinte a providence-i pályatárs műveiből hiányzik a „spirituális iszonyat” (spiritual terror). Ugyanakkor a The Willows bizonyos vonásaiban – minden bizonnyal akaratlanul, tekintettel a két szerző között tátongó világnézeti szakadékra – megelőlegezi azokat a jegyeket, amelyek Lovecraft munkásságát egyedivé és különlegessé teszik.

Algernon Blackwood írásai a Gutenberg Projecten.
Algernon Blackwood írásai a Literary Gothicon.
Algernon Blackwood Wikipedia-szócikke, benne egy igen alapos áttekintő táblázat az összes írásáról.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Köszönjük az újabb érdekfeszítő életrajzot. Ilyenkor mondanám: a műhely nem ússza meg, hogy ne legyen önálló Blackwood kötet  big_smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

clive írta:

Ilyenkor mondanám: a műhely nem ússza meg, hogy ne legyen önálló Blackwood kötet  big_smile

Amikor még csupán a klasszikus folyamban gondolkodtunk, ez kevésbé fért volna be a terveinkbe. Azóta viszont a sorozat és a műhely egyaránt örvendetes gyarapodáson esett át, és most már én is azt mondom, hogy középtávon van realitása egy olyan válogatásnak, amely például a John Silence-történeteket gyűjti össze Blackwoodtól.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:
clive írta:

Ilyenkor mondanám: a műhely nem ússza meg, hogy ne legyen önálló Blackwood kötet  big_smile

Amikor még csupán a klasszikus folyamban gondolkodtunk, ez kevésbé fért volna be a terveinkbe. Azóta viszont a sorozat és a műhely egyaránt örvendetes gyarapodáson esett át, és most már én is azt mondom, hogy középtávon van realitása egy olyan válogatásnak, amely például a John Silence-történeteket gyűjti össze Blackwoodtól.


+ egy "rettenet" válogatás, ha az olvasók jól fogadnák?  roll

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:
clive írta:

Ilyenkor mondanám: a műhely nem ússza meg, hogy ne legyen önálló Blackwood kötet  big_smile

Amikor még csupán a klasszikus folyamban gondolkodtunk, ez kevésbé fért volna be a terveinkbe. Azóta viszont a sorozat és a műhely egyaránt örvendetes gyarapodáson esett át, és most már én is azt mondom, hogy középtávon van realitása egy olyan válogatásnak, amely például a John Silence-történeteket gyűjti össze Blackwoodtól.

Az összesen 6 elbeszélés, nem lenne egy kicsit vékonyka kötet?

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Imi írta:

Az összesen 6 elbeszélés, nem lenne egy kicsit vékonyka kötet?

Nem igazán. A hat szóban forgó elbeszélés összesített terjedelme meghaladja a 600 ezer karaktert. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

leslieke írta:

Sikerült már összehozni a kiadó és a műhely közötti egyeztetést?

Egyelőre még nem; de ami késik, nem múlik.

leslieke írta:

Mikorra várható egy bővebb lista a 2013-ra tervezett kiadványokról?

Ennek szükségszerű előfeltétele a fönt említett egyeztetés.