Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Filmajánló

THE QUATERMASS XPERIMENT (Val Guest, 1955)

http://kepfeltoltes.hu/130407/The_Quatermass_Xperiment_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A tudós a SF-hős klasszikus archetípusa, bár sokkal ambivalensebb szerepben, mint a mérnök, hiszen amazzal ellentétben nem csupán alkalmazója, hanem továbbfejlesztője is a tudománynak – ami, ahogyan azt már a sokak által ős-SF műnek tekintett Frankenstein óta tudjuk, nem mindig és nem feltétlenül jó dolog. Ennek a hőstípusnak volt hajdan ikonikus, ám azóta elfeledett képviselője Bernard Quatermass professzor, aki 1953-ban debütált a BBC hatrészes tévéjátékában. A tévéjátékokat akkoriban még élőben közvetítették, és filmfelvétel csak az első két részről készült, így ma már nem áll módunkban konkrétan kielemezni, mitől aratott akkora sikert a korabeli Angliában, hogy a szombati adásidőben egy kortárs filmes emlékezése szerint „kiürültek az utcák és elnéptelenedtek a kocsmák”. Ám az ötvenes évek légköre az óceánon innen és túl egyaránt fogékonnyá tette a közönséget arra a filmzsánerre, amely ekkortájt alakult ki a SF és a horror jellegzetes elemeinek keveredéséből. (Lásd korábbi ismertetőnket egy amerikai példáról, Howard Hawks „inkognitóban” forgatott darabjáról, amely The Thing from Another World címmel vonult be a filmtörténelembe.)

A Quatermass-kísérlet (The Quatermass Experiment, a tévéjátékban még így, X helyett E-vel) sztorija manapság nem tűnik forradalmian újszerűnek, a maga korában viszont alaposan felcsigázta a nézők fantáziáját. Az első angol űrrakéta, amellyel a légkörből való kilépése után megszakadt a rádiókapcsolat, visszatér és kényszerleszállást végez egy falu határában. A három asztronauta közül kettőnek nyomát sem lelik a fedélzeten, szőrén-szálán eltűntek; a harmadikat, aki sokkos állapotban van és beszédképtelen, egy kutatóintézetbe szállítják, ahol megpróbálják rehabilitálni és tüzetes vizsgálatnak vetik alá. A szervezetében mutatkozó elváltozások komoly dilemma elé állítják a tudósokat. Hamarosan kiderül, hogy az űrhajóst valami titokzatos földönkívüli életforma fertőzte meg, amely parazitaként megtelepszik a földi organizmusokban és fokról fokra átalakítja őket; ráadásul arra is képes, hogy magába olvasszon más élőlényeket. A túlélő tulajdonképpen nem is egy személy, hanem a három űrutazó amalgámja, a parazita egyre teljesebb (bár még nem tökéletes) kontrollja alatt: a másik két asztronauta fel nem használt maradványait szerves salakanyag formájában találják meg az űrhajó szellőzőrendszerében. Mire azonban a kutatók hitetlenkedésüket lebírva megbarátkoznak a fantasztikus végkövetkeztetéssel, már késő: a szörnyeteg elszabadul, s táplálékot és élőhelyet keresve sorra építi be magába az útjába kerülő organizmusokat – növényeket, embereket meg egy fél állatkertet, ahová az éjszaka leple alatt lopakodik be. Alkalmazkodóképesség terén egyetlen földi élőlény sem vetekedhet vele; és ha eléri azt a fejlettségi szintet, amin spórákat kibocsátva szaporodhat, halálos veszélyt jelent az egész bioszférára. Az angol űrprogram vezetőjére, Quatermass professzorra vár a feladat, hogy megfékezze, mielőtt ez bekövetkezne…

A tévéjáték-változat sikere (ma miniszériának neveznénk) szinte törvényszerűen vonta maga után a nagyjátékfilmes feldolgozást. Akadt is rá jelentkező, méghozzá a BBC régi üzletfele, a Hammer stúdió, amely a tengerentúli terjesztés reményében amerikai partnereket is bevont a megállapodásba. Ebből csupán Quatermass professzor megalkotóját, Nigel Kneale-t hagyták ki mindenestül: semmi beleszólása nem volt a filmbe, sőt – mivel a tévéjátékot a BBC alkalmazottjaként írta, egy huncut garast sem kapott az összegből, amit a Hammer a jogokért kifizetett. Lám, nagy ritkán előfordulnak olyan esetek, amikor megéri szabadúszónak lenni…

A rendezést Val Guest vállalta, aki már négy filmet forgatott a Hammer stúdiónak, erre azonban nem volt könnyű rávenni, mivel tősgyökeres londoni entellektüellként méla undorral tekintett a SF-zsánerre; végül azonban engedett SF-kedvelő felesége rábeszélésének és beadta a derekát. A tévéjáték forgatókönyvét egy amerikai íróval együttműködve az egyharmadára vágta vissza, kihajítva egy sor szereplőt és cselekményszálat. Kneale fel volt háborodva, különösen Quatermass professzor alakjának teljes átértelmezése miatt, de semmit sem tehetett; az eredmények pedig később visszaigazolták Guest radikális eljárását. Ahhoz képest, hogy rühellte a fantasztikus filmeket, példás szakmai lelkiismeretességgel mélyedt el az előtörténetükben, és számos tudatos áthallást épített be olyan klasszikusokra, mint a Frankenstein és A világok harca. Művére azonban leginkább az amerikai neorealista iskola nyomta rá a bélyegét, és határozottan film noir-jellegűre sikeredett.

Ehhez nagy mértékben hozzájárult a Quatermass professzort alakító színész, akit – megint csak a tengerentúli piacra kacsingatva – Amerikából importáltak. Brian Donlevy egy ír whiskyfőző fia volt, aki tizennégy évesen valós életkorát elhazudva felcsapott kürtösnek a Pancho Villa ellen vezetett mexikói hadjáratba, majd megjárta az első világháború európai hadszínterét is, ahonnan számos kitüntetéssel kidekorálva tért vissza. A legkevésbé sem volt intellektuális jelenség: az amerikai filmekben főleg kőkemény gengsztereket játszott, az egyik alakításáért 1939-ben Oscar-díjra is jelölték. Idült alkoholizmusa érdekes helyzetekhez vezetett a forgatáson: az egyes jelenetek előtt gyakran kérte meg privátim a rendezőt, ugyan foglalja már neki össze, pontosan hol is van a karaktere és mit csinált az előző snittben. A stáb reggelenként hatalmas adagokban diktálta belé a kávét, de kénytelenek voltak fölfedezni, hogy Donlevy túljárt az eszükön és whiskyvel fűszerezte az italát. Úgy tűnt, keresve sem találhattak volna alkalmatlanabb színészt erre a főszerepre; Donlevy azonban brilliánsan oldotta meg a feladatát. Az ő megformálásában Quatermass csökönyösen eltökélt, mindenféle empátiától mentes, már-már rögeszmés alakká vált, akit meg sem legyint a kétségek szele és tűzön-vízen keresztülviszi az akaratát. Nem sokban emlékeztetett Kneale tépelődő és filozofáló tudósemberére, ám annál inkább a brit fantasztikus tradíció egy másik alakjára, aki nagyon is elevenen élt az angol nézők emlékezetében: Challenger professzorra, Sir Arthur Conan Doyle hősére.

A másik tengerentúli vendég a színészgárdában Margia Dean volt, aki a legfontosabb női karaktert – a fertőzött űrhajós feleségét – alakította. Őt úgy sózták a rendező nyakába: azért kapta meg a szerepet, mert ő volt az amerikai filmmogul barátnője, aki partnerséget vállalt a produkcióban. A múlhatatlanul szükséges snittek után sürgősen ki is írták a filmből, ám sokkal rosszabbul is járhattak volna vele: bár nem alkotott világraszólót, de legalább nem is tette tönkre azokat a jeleneteket, ahol színre lépett.

A többi színészt Val Guest maga válogathatta össze, javarészt a régi munkatársai közül, és mindent összevetve nem hozott rossz döntéseket. Jack Warnert a brit közönség már régóta a joviális, jóindulatú hatósági személyekkel azonosította, és ez különösen kapóra jött neki a szelíden konok Lomax felügyelő szerepében, akin a tántoríthatatlan Quatermass professzor újra meg újra kíméletlenül keresztülgyalogol, mégsem válik soha nevetségessé. Az igazi telitalálat azonban kétségkívül Richard Wordsworth volt, aki a túlélő űrhajóst alakította. Ő egyetlen szót sem szól az egész filmben, ráadásul a metamorfózis előrehaladtával egyre több smink rakódik rá; mimikájával és taglejtéseivel mégis képes drámai módon kifejezni a lassú pusztulásra ítélt áldozat érzéseit, aki kétségbeesetten küzd a testén és elméjén fokozatosan eluralkodó idegen befolyás ellen. Jogos a feltételezés, hogy ha személyes ízlése nem tartotta volna távol az ilyesfajta szerepektől, Wordsworth a későbbi években az angol horror-reneszánsz meghatározó arcai közé emelkedhetett volna, Christopher Lee és Peter Cushing mellé.

És ezzel el is érkeztünk ahhoz a tényezőhöz, amely kiemeli A Quatermass-kísérletet az ötvenes években gombamód elszaporodó „atomic horror”-filmek közül. Ez a történet ugyanis nem szimpla szörnyvadászat: a gerincét adó konfliktus nagyon komoly ambivalenciával terhes. Quatermass professzor, a tudomány és a haladás rettenthetetlen bajnoka, megmenti ugyan a világot egy szörnyű katasztrófától: csakhogy ezt a katasztrófát éppen ő idézte elő, amikor önfejűen és előkészítetlenül, még hivatalos jóváhagyásra sem várva elindította az űrexpedíciót. Céltudatossága és határozottsága elképesztő érzéktelenséggel párosul, s a róla alkotott negatív benyomást az is alig-alig tompítja, hogy cselekedeteit nem a személyes önzés motiválja. Ezzel szemben Carroon, a hazatérő űrhajós szenvedése mélységesen emberi, még a szörnyeteggé fajzás folyamata közben is. Egy ízben öngyilkosságot próbál elkövetni, és nem rajta múlik, hogy nem sikerül. A film talán legdrámaibb jelenete (egyben tudatos analógia a Frankenstein hasonló epizódjára), amikor hajnalban, a lepusztult dokkok között találkozik egy magányosan játszadozó kislánnyal, aki cseppet sem ijed meg tőle: képzeletbeli teával kínálja és be akarja mutatni a babájának. Carroon ekkor már visszavonhatatlanul szörnyeteggé vált, legalább két gyilkosság áll mögötte; végül azonban, szörnyű lelkitusa után, nem a kislányt, hanem a babáját tépi szét. A néző óhatatlanul inkább azonosul vele, mint a rideg és embertelen Quatermass professzorral; és ez az érzelmi kettősség a mű hatásának kulcsa.

A kor viszonyai között a film vérfagyasztóan durva horrornak minősült; meg is kapta a nemrég kreált X besorolást (csak 16 éven felülieknek). Lamentálás helyett a Hammer stúdió reklámot csinált a dologból, még a címben is megváltoztatták az Experiment („kísérlet”) szót Xperimentre, ekképpen hirdetve a nézőknek, hogy ez bizony valódi X-kategória: ne valamiféle felvizezett borzongásra számítsanak.  Persze ha mai szemmel nézzük, bármelyik modern akciófilmben több vér fröcsög; ez azonban korántsem válik A Quatermass-kísérlet kárára. Az ijesztő jelenetek nem tolonganak egymás hegyén-hátán, de jól bírták az öregedést és most is hatásosak. A stúdió sminkes-speceffektes részlege – vagyis Les Bowie egymaga – kiválóan kitett magáért: még a végfázisában igencsak cthulhoiddá fajzott szörnyeteg is egészen meggyőző a Westminster-apátság kissé minimalista díszletében, ahol sor kerül a végső leszámolásra. (A producerek becsületére váljon, hogy eredetileg a helyszínen akarták leforgatni a jelenetet, de az apátság meglehetős határozottan eltanácsolta őket.) A közelképek a végtusában vonagló szörnyeteg majdnem-emberi tekintetéről ma is elférnének bármilyen horrorfilmben; ám a koronát az összhatásra a zárójelenet teszi föl, amikor a diadalmas Quatermass professzor magányosan, céltudatos léptekkel belecsörtet az éjszakába, a bajsza alatt azt mormolva: „Újrakezdem!...”

A Quatermass-kísérlet hatalmas kasszasiker lett Angliában, majd később szép bevételt hozott a tengeren túl is, ahol az erősen hatásvadász The Creeping Unknown (kb. A csúszómászó ismeretlen) címmel forgalmazták. Ez a film győzte meg róla a Hammer stúdiót, hogy a horrorzsánerbe érdemes befektetni, mert sokszorosan kifizetődik; így indult el két évtizedes útján, amely az angol horror-reneszánsz világhírű zászlóvivőjévé tette. A tévésorozat folytatásait a stúdió később szintén játékfilmre adaptálta; ha minden jól megy, ezeket a műveket ugyancsak ismertetjük majd itt a fórumon. A filmről 2005-ben a BBC gondozásában készült egy remake is, amiről sajnos nem tudok véleményt mondani, mivel temérdek pocsék élmény és bosszankodás után részemről egyszer s mindenkorra felhagytam a klasszikus horror-opuszok újracsócsálásainak megtekintésével.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Filmajánló

X THE UNKNOWN (Leslie Norman, 1956)

http://kepfeltoltes.hu/130409/X_the_Unknown_03_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Az ötvenes években a brit filmstúdiók alaposan megsínylették a váratlan konkurenciát, amit a televízió elterjedése jelentett nekik: olyan régi, tiszteletre méltó és megingathatatlannak tűnő nevek mentek csődbe, mint az 1902 óta működő Ealing. A talpon maradt cégek változatos túlélési stratégiákkal kísérleteztek, például – mint fentebb láthattuk – tévéjátékok adaptálásával és az amerikai piac felé irányuló terjeszkedéssel. Akadtak azonban kockázatosabb variánsok is, így a potenciális közönség tudatos beszűkítése egy kisebb, ám elkötelezettebb tábor megnyerésének reményében. Ezt alkalmazta a Hammer stúdió, amikor Anthony Hinds producer kifejezetten megkérte rá az elbíráló bizottságot, hogy A Quatermass-kísérletet a legszigorúbb korhatáros X kategóriába sorolják, majd a marketingkampányban tudatosan ráerősített ennek a vélelmezett reklámértékére. A hazardírozás bevált: az 1955 augusztus 26-i premier után tódultak a mozikba a nézők, a heti bevétel elérte a 3.500 fontot, és – ami horrorfilmek esetében ritkaság – még a kritikai visszhang is egyöntetűen pozitív volt. Nem csoda hát, hogy a stúdió azonnal a folytatást kezdte fontolgatni; ekkor azonban váratlan akadályba ütköztek. Az eredeti szerző visszavágott.

Nigel Kneale azon kevesek közé tartozott, akik cseppet sem voltak elragadtatva tévéjátékának mozifilmes feldolgozásától. Mivel a forgatókönyvet BBC-alkalmazottként készítette, az ellen semmit sem tehetett, hogy a munkáltatója eladta a jogokat a Hammernek; a copyright azonban az övé volt, és azt kerek perec megtilthatta, hogy az általa kreált karakterekre mások új sztorit írjanak. Meg is tette, közvetlenül azután, hogy Amerikából megérkezett a hír: a filmet odaát forgalmazó United Artists hajlandó felesben beszállni a folytatás finanszírozásába, amennyiben a Hammer megduplázza a költségvetést. Ez bizony nemes bosszú volt, akárhogyan nézzük.

A Hammer előtt persze továbbra is nyitva állt a lehetőség, hogy a tévéjáték folytatását filmesíti meg (a Quatermass II.-t 1955 október 22-én kezdte sugározni a BBC), ők azonban szerették volna frissiben meglovagolni a sorozat népszerűségét, ehhez pedig nagyon fontos volt az időtényező. Végül úgy döntöttek, hogy a saját szakállukra csinálnak egy pszeudo-Quatermass filmet, amihez az amerikai támogatást ugyan nem vehetik igénybe, de legalább élénken tartják a közönség érdeklődését, míg elkészülnek a második tévéjáték-adaptációval. Cím is hamar került a projekthez, az X kategóriát hangsúlyozó marketing jegyében: X the Unknown, vagyis X, az ismeretlen. Már csupán egy eredeti forgatókönyv hiányzott; és a stúdió úgy határozott*, ezúttal nem szervezi ki a munkát, hanem házon belül oldja meg.

-------------------------------------------------------------------------
* Kollektíve a „stúdiót” emlegetni a stratégiai döntések kapcsán persze merő eufemizmus. A háborús hős James Carreras alezredes, becenevén „Ujj-a-Ravaszon” Jim, aki a családja többségi tulajdonában lévő filmstúdiót vezette, a katonás ügyvitel híve volt. „Ő beszélt, mi bólogattunk” – emlékezik vissza az igazgatótanácsi ülésekre Anthony Hinds.
-------------------------------------------------------------------------

Jimmy Sangster ekkoriban fiatal gyártásvezető volt a stúdióban, aki – mint utóbb vallotta – arról ábrándozott, hogy „az írásból megélni igazán könnyű és kényelmes lenne”. Az oroszlánkörmeit korábban az 1955-ös év folyamán már kipróbálhatta: Victor Canning bestseller-szerző Ember a parton (A Man on the Beach) c. novellájából írt forgatókönyvet a stúdiónak. Most megkapta a lehetőséget az első önálló munkára, és igazi ambiciózus ifjúként vetette rá magát.

Az eddig csupán sematikus csíraként létező sztori Sangster keze alatt az akkoriban igen népszerű atomhorror-zsáner jellegzetes reprezentánsává vált, de az amerikai előképekhez képest komolyabb és komorabb felfogásban. Egy skóciai hadgyakorlaton titokzatos robbanás történik, amely feneketlennek tűnő hasadékot szakít a földbe; az incidens során két katona súlyos sugársérülést szenved. Ezt követően valaki – vagy valami – sorra betör a környékbeli kórházakba és kutatóintézetekbe, s rejtélyes módon kiszippantja a radioaktivitást az ott tárolt hasadóanyagokból. Aki balszerencséjére összefut a tettessel, nem számolhat be róla, mert halálos sugáradagot kap, s ha nem ég szénné azonnal, önkívületbe esik és hosszas szenvedés után leheli ki a lelkét. Az áldozatok száma egyre nő, a hatóságok tehetetlenek, nem segít a hasadék berobbantása és lebetonozása sem. Az egyetlen ember, aki megoldhatja a félelmetes rejtélyt, a magfizikus Dr. Royston, aki nyakas függetlensége és furcsa teóriái miatt nem örvend a legjobb hírnévnek akadémiai körökben. „Ne képzelegjünk az éjszakában ólálkodó névtelen szörnyűségekről!” – inti higgadtan a környezetét. Pedig őszintén szólva nem ártana…

Aki kerülni kívánja a spoilereket, az most ugorjon egy bekezdést, mert nem tudom megállni, hogy ne árulkodjak. A titokzatos események hátterében természetesen egy szörnyeteg húzódik meg, ám ezúttal nem földönkívüli, hanem földönbelüli: a mélyrégiók sugárzó poklában kialakult létforma, egy radioaktív iszapból álló kocsonyatömeg, amit a földkéreg mozgásai vetettek a felszínre és nyers energiával táplálkozik. A túléléshez hasadóanyagokra van szüksége, amelyeknek ösztönösen megérzi a közelségét, és minél több energiát von el belőlük, annál nagyobbra nő. A Dr. Royston intézetében tárolt kobaltizotópok bekebelezésével gigászi méretűre hízik; a következő célpontja egy nukleáris kutatóközpont, és elég egy pillantást vetni a térképre, hogy egyértelművé váljon: odafelé menet át fog vágni Inverness városán…

Mivel Sangster az Ember a parton forgatásán Joseph Losey rendezővel működött együtt, kézenfekvőnek tűnt, hogy ő kapja meg az X, az ismeretlent is. A stúdió azonban ezen a ponton újabb akadályba ütközött. Losey ugyanis amerikai volt, és azért kényszerült kvázi száműzetésbe Európában, mert otthon baloldali meggyőződése miatt a McCarthy-bizottság feketelistára tette. Dean Jagger, a veterán hollywoodi színész, akit a film főszerepére szerződtettek, kijelentette, hogy nem hajlandó együtt dolgozni egy kommunista szimpatizánssal; és ami még nagyobb súllyal esett a latba, a tengerentúli partnerek jelezték a stúdiónak, hogy amennyiben ragaszkodnak a rendező személyéhez, problémássá válik a film amerikai terjesztése. A Hammer engedett a nyomásnak, Losey egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett, rendezőnek pedig felfogadták a megboldogult Ealing stúdió nehéz természetű direktorát, Leslie Normant. Vele aztán törököt fogtak, mert az eredményt ugyan vérbeli profiként szállította, azzal azonban nem törődött, hogy útközben hány tyúkszemre lép rá. A színészek, akiknek a forgatás nagy részét egy esőverte salakgödörben kellett végigvacogniuk (ez volt a fő szcéna), egyöntetűen utálták; de még a producerrel is folyton összeveszett, és „Ujj-a-Ravaszon” Jim fiának több ízben rohanvást kellett a helyszínre autóznia, hogy elejét vegye az izzásban lévő indulatok kirobbanásának. Normannek ez volt az első és utolsó filmje a Hammer stúdiónál.

Noha A Quatermass-kísérlet újrázásának indult, az X, az ismeretlen végül mégis egészen más jellegű film lett, elsősorban a színészgárda jóvoltából. Dean Jagger a főszerepben gyakorlatilag a Donlevy-féle Quatermass professzor antitézisét formálta meg. Dr. Roystonból szükség esetén nem hiányzik a határozottság, de kifejezetten konfliktuskerülő alkat, és inkább a spekulációk, mint a tettek embere. Már a megjelenése is nélkülözi Quatermass masszív dinamizmusát, aki folyamatosan dominálja a környezetét, míg Dr. Royston csupán a csoport egyik tagja. Gesztusai gyakran árulkodnak bizonytalanságról, és több ízben szó nélkül, szemlátomást zavartan tűri, hogy istenesen leteremtsék, hol a kukacoskodó főnöke, hol az egyik áldozat édesapja. Bár tudósként ő biztosítja az elméleti hátteret, a kritikus döntéseket mások hozzák: Elliott, a forrófejű, de hősies asszisztens; Cartwright őrnagy, a katonai parancsnok; és McGill felügyelő, a rendőrség képviselője. Leo McKern különösen nagyot alakít ez utóbbi szerepben, ugyancsak mintegy ellenpontozva A Quatermass-kísérlet Lomax felügyelőjét. Amikor először pillantjuk meg köpcös, középkorú, krumpliorrú alakját, ösztönösen valami jámbor vagy egyenesen komikus figurára számítunk; ám amint megszólal és összevonja a szemöldökét, rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy egy energikus, gyors észjárású, irányításra termett karakterrel van dolgunk. Cartwright őrnagy egy alkalommal így fordul hozzá: „Maga is ismeri ezt a Roystont! Ragyogó koponya, persze, biztos vagyok benne. De az a baj ezekkel a tudósfélékkel, hogy sose látják az egyszerű megoldást. Ha valami működik, annak bonyolultnak kell lennie.” Quatermass professzorról aligha lehetne így beszélni…

(Ha esetleg valaki hiányolná: a színésznők teljesítményéről nincs mit mondanom, mivel csupán futó pillanatokra bukkannak fel a filmben. Ilyenkor csókolóznak, sikoltoznak vagy sírnak, ebben ki is merül a dramaturgiához való hozzájárulásuk. Ami természetesen nem rajtuk múlt, hanem a forgatókönyvírón.)

Félreértések elkerülése végett, nem kívánom pusztán azért elmarasztalni a filmet, mert magányos antihős helyett csapatmunkásnak értelmezi a cselekmény középpontjában álló tudósfigurát. Ez is egy működőképes megközelítés, ráadásul – mint láttuk – érdekes alapötlettel, jó forgatókönyvvel és helyenként kiemelkedő színészi játékkal megtámogatva. Olykor még némi humor is oldja a feszültséget, a száraz-fanyar angol fajtából, ami nekem kiváltképpen ínyemre van.* De A Quatermass-kísérletben a konfliktus két pólusát két kimagasló karakter alkotta, erre a vázra húzták föl az egész cselekményt. Az X, az ismeretlenből ez hiányzik: Dr. Royston beolvad a segítőtársai közé, a szörnyetegnek pedig egyáltalán nincs személyisége.

-------------------------------------------------------------------------
* „Irányt változtat! Irányt változtat! Nem arra megy, amerre gondoltuk!” – kiáltja izgatottan a szörny útját a magasból figyelemmel kísérő helikopteres megfigyelő. Mire mellette a pilóta: „Fordítsd meg a térképet!”
-------------------------------------------------------------------------

Tovább folytatva az összevetést, a két mű stílusvilága is érezhetően különbözik. A Quatermass-kísérlet, ahogyan az előző ismertetőmben már említettem, a film noirral tart rokonságot; az X, az ismeretlen viszont – modern tematikája dacára – időnként kifejezetten gótikus hangulatú. Gondoljunk csak bele: a föld tüzes mélyéről előtörő szörnyeteg, amely gonosz miazmákat ereget, vörösen lüktetve izzik, áldozatait halálra égeti és útját légyzümmögéshez hasonló zaj kíséri… Ha lehántjuk róla a tudományos mázat, egy tőrőlmetszett pokolbéli démont kapunk. Tegyük még hozzá, hogy a film egyik hosszú jelenetében a jószerivel érthetetlen skót dialektust beszélő falusiak az ódon, roskatag templomban keresnek menedéket az alvilági veszedelem elől, és máris vérbeli gótikus rémdrámában érezhetjük magunkat. A középkori templomépület, a körülötte düledező terméskő falakkal és ütött-kopott sírkövekkel, éppúgy a Hammer későbbi klasszikus horrorfilmjeit előlegzi meg, mint az éjszakai fenyéren sűrűn megülő ködfoszlányok vagy a magányos, félig romba dőlt torony, ahol Dr. Royston egy lezüllött, iszákos öregembert fog vallatóra. (Aki Zadok Allen utánérzésének is beillene az Árnyék Innsmouth fölöttből.)

Mivel az ötvenes évek atomhorror-filmjeit manapság többnyire legfeljebb azért vesszük elő a sublótból, hogy jókat mulassunk rajtuk, óhatatlanul felmerül a kérdés: mennyire őrizte meg az erejét az X, az ismeretlen? Mindent összevetve azt kell mondanom, hogy bár kopott egy kicsit az elmúlt fél évszázad során, azért ma is jókat lehet borzongani rajta. A szörnyeteg áldozatairól felvillanó közelképek ugyanolyan brutálisan hatnak, mint annak idején; a kórházi laborasszisztens halála különösen sokkoló. Maga a szörny sokkal meggyőzőbb, mint egyenes ági leszármazottja A masszában (The Blob), amit két évvel később forgattak: kétségkívül jót tett neki, hogy kizárólag éjszakai jelenetekben bukkan fel, és hogy a fekete-fehér filmen nem lehetett bepirosítani hecsedlilekvár-színűre. De ha elvonatkoztatunk a speceffektektől, a mű érzelmi síkon sem kíméli a nézőt. Jimmy Sangster még nem ismerte a modern hollywoodi tabukat, nála az ártatlan kisgyerekek is meghalnak.

Az X, az ismeretlen nem muzsikált rosszul a kasszákban, de A Quatermass-kísérlet sikerét nem tudta megismételni. A Hammer stúdióban jó érzékkel sejtették meg, mi volt ennek az oka: az emberi vonásokkal felruházott, érző léleknek ábrázolt szörnyeteg ambivalens konfliktusa egy környezetétől elidegenedett, szociopata jegyeket hordozó antihőssel nagyobb vonzerőt gyakorolt a nézőkre, mint az egyenrangú társakból álló csoport küzdelme az egyéniség nélküli, semmilyen értékrendet nem képviselő radioaktív monstrummal. És mivel egy filmkritikus a Daily Sketchben „a szegény ember Frankensteinjének” titulálta A Quatermass-kísérletet, csírájában már meg is fogant bennük az ötlet, hogyan tovább.

Megcsinálják a gazdag ember Frankensteinjét.

Ez azonban már egy másik történet. Kis türelmet kérünk, míg eljutunk odáig.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Sziasztok,
ezúton szeretnék érdeklődni, hogy Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió című könyve szerepel-e a kiadó Mesterművek Science Fiction tervei között? Véleményem szerint érdemes lenne betenni a sorozatba. A könyvből készült borzasztó filmmel senki se azonosítsa be, mert közel sem egyezik a kettő. A könyv szerintem ott van a legjobb sci-fi –k között (1960 Hugo-díj).

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

KGB írta:

Sziasztok,
ezúton szeretnék érdeklődni, hogy Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió című könyve szerepel-e a kiadó Mesterművek Science Fiction tervei között? Véleményem szerint érdemes lenne betenni a sorozatba. A könyvből készült borzasztó filmmel senki se azonosítsa be, mert közel sem egyezik a kettő. A könyv szerintem ott van a legjobb sci-fi –k között (1960 Hugo-díj).

Egyelőre csak a következő kettőt látjuk, ahhoz hogy ennél messzebbre is tekintsünk, előrébb kell haladnunk, és hinnünk.
Haladni lassan is lehet, de hinni... smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Sziasztok.
Csak egy tipp: mivel már kiadtátok a Regét, nem gondolkodtok rajta, hogy kiadjátok a teljes Hainish ciklust?
A sötétség balkezére és A kisemmizettekre is ráférne már egy igényes újrakiadás, a legtöbb része pedig még nem jelent meg magyarul. Sok gyűjtő álma volna a teljes sorozat smile

Bocs ha már esetleg volt róla szó

És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: "Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint?"
S ő azt felelte: "Mind!"

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Nem akarok poénokat lelőni, de elég sokan kapirgálnak olyan címeket, amikre komoly esély van.
Egészen hétfőig várjuk ezeket, azután összesítünk.
Bár az is lehet, hogy egy kicsit mindenki képben lehessen feltesszük azokat amiket erre az évre szántunk még. Mármint az eredeti tervek szerint.
Mert az tuti, hogy jövőre csúszunk majd egy csomóval.
Igaz,  annyit már okosodtunk, hogy ezek nem előre megmondott címek lesznek... smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Vigasz írta:

Bár az is lehet, hogy egy kicsit mindenki képben lehessen feltesszük azokat amiket erre az évre szántunk még. Mármint az eredeti tervek szerint. Mert az tuti, hogy jövőre csúszunk majd egy csomóval.

Én annak is örülnék, ha csak azokat tennétek közzé, amiket idénre terveztetek, azok viszont meg is jelennének december végéig. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

wolferine írta:
Vigasz írta:

Bár az is lehet, hogy egy kicsit mindenki képben lehessen feltesszük azokat amiket erre az évre szántunk még. Mármint az eredeti tervek szerint. Mert az tuti, hogy jövőre csúszunk majd egy csomóval.

Én annak is örülnék, ha csak azokat tennétek közzé, amiket idénre terveztetek, azok viszont meg is jelennének december végéig. smile

Amit az idei évre terveztünk, majd egy évvel ezelőtt, az már régen nem esélyes. Annyi minden bejött közben, ami megváltoztatta.
Igyekszünk minél többet kihozni, meglátjuk mi marad ki. Jó lenne ha már most tudnánk, de már oda a monyóm, alig látok a jövőbe... smile
(Persze egy sokkal megfontoltabb tervezés segíthetne, de ahhoz sokkal kevesebb könyvvel kellene zsonglőrködnünk. Néha ezt néha azt látjuk jobbnak. Lehet a kocka segíthetne... smile )

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Vigasz írta:

Nem akarok poénokat lelőni, de elég sokan kapirgálnak olyan címeket, amikre komoly esély van.
Egészen hétfőig várjuk ezeket, azután összesítünk.
Bár az is lehet, hogy egy kicsit mindenki képben lehessen feltesszük azokat amiket erre az évre szántunk még. Mármint az eredeti tervek szerint.
Mert az tuti, hogy jövőre csúszunk majd egy csomóval.
Igaz,  annyit már okosodtunk, hogy ezek nem előre megmondott címek lesznek... smile

És ma fel is teszed?

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Imi írta:
Vigasz írta:

Nem akarok poénokat lelőni, de elég sokan kapirgálnak olyan címeket, amikre komoly esély van.
Egészen hétfőig várjuk ezeket, azután összesítünk.
Bár az is lehet, hogy egy kicsit mindenki képben lehessen feltesszük azokat amiket erre az évre szántunk még. Mármint az eredeti tervek szerint.
Mert az tuti, hogy jövőre csúszunk majd egy csomóval.
Igaz,  annyit már okosodtunk, hogy ezek nem előre megmondott címek lesznek... smile

És ma fel is teszed?

Ma nem tudom. Örömteli volt, hogy ennyien jeleztek vissza, és tartozunk azzal, hogy rendesen megfontoljuk ezeket. Az idei év most már elég valószínűnek látszik, de mivel ez rövid időszak, illene eltalálnunk a megjelenéseinket... smile
De csak egy egészen rövid türelmet kérek csak.
A következő 2 könyvet persze most is elárulhatom, az egyik egy cseles, a másik meg egy gonosz könyv lesz. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

A csillagközi inváziónak én is örülnék smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Vigasz írta:

...Az idei év most már elég valószínűnek látszik, de mivel ez rövid időszak, illene eltalálnunk a megjelenéseinket... smile

Pontosan mi látszik valószínűnek?

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Csak hogy ez a topik se heverjen már parlagon, ha egyszer újra fölzsendült itt a fórumon az élet… smile

Imi írta:

Pontosan mi látszik valószínűnek?

Reálisan tekintve: Piers Anthonytól a Fthor biztosan; és elképzelhető még, hogy belefér Alfred Bestertől Az arc nélküli ember, illetve a Marsi odüsszeia munkacímen futó Stanley G. Weinbaum-antológia.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Volt róla szó, hogy Poul Andersonnal számoltok a távolabbi jövőben. A Tau Zero milyen tőle? Nincs a tervek között esetleg?

Valamint még két sci-fi keltette föl az érdeklődésem, főleg a sztorijuk által, valamint elég jó kritikákat olvasni róluk: Gregory Benfordtól a Timescape és Algis Budrystól a Rogue Moon. Ezeket érdemes lenne magyarul is olvasni?

És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: "Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint?"
S ő azt felelte: "Mind!"

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Turner írta:

Volt róla szó, hogy Poul Andersonnal számoltok a távolabbi jövőben. A Tau Zero milyen tőle? Nincs a tervek között esetleg?

Nincsen. A Tau Zero véleményem szerint messze nem a legjobb könyve Andersonnak: azt erőlteti benne, amiben gyenge (a filozofálást), és azt hanyagolja el, amiben erős (az akciódús cselekményt).

Turner írta:

Valamint még két sci-fi keltette föl az érdeklődésem, főleg a sztorijuk által, valamint elég jó kritikákat olvasni róluk: Gregory Benfordtól a Timescape és Algis Budrystól a Rogue Moon. Ezeket érdemes lenne magyarul is olvasni?

A Timescape-ről valamikor régen szó esett a tervek között; én akkor nagyon határozottan ellene nyilatkoztam. Az a fajta kemény SF, ami a társadalomábrázolásban is nagyot akar villantani: ez az olvasók egy igen csekély hányadát nagyon érdekli, a többiek számára viszont dögunalom. A regényben egy csomó tudósember töri a fejét és él társasági életet két párhuzamos idősík akadémiai közegében, mindenféle magánéleti problémákkal fűszerezve. Bármilyen izgalmas és jól átgondolt a központi tudományos dilemma – az időutazás, pontosabban az információáramlás lehetősége a két idősík között –, ebben a körítésben úgy elsikkad, hogy mire a cselekmény nagy nehezen bontakozni kezd, az olvasók többsége már javában ásítozik.

A Rogue Moon ezzel szemben igen izgalmas könyv, sok szempontból megelőlegzi a nyolcvanas évek SF-horror trendjét; csak az a baj vele, hogy nagyon rövid. sad

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

A Rogue Moon ezzel szemben igen izgalmas könyv, sok szempontból megelőlegzi a nyolcvanas évek SF-horror trendjét; csak az a baj vele, hogy nagyon rövid. sad

Be kéne suvasztani egy antológiába vagy gyűjteményes kötetbe. Persze lehet oda meg túl hosszú. Vagy kiadni flip-könyvben (azt hiszem így hívják) pl. együtt a Ki vagy? - al, vagy másik rövidebb regényével, ha van olyan.

És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: "Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint?"
S ő azt felelte: "Mind!"

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Turner írta:

A Rogue Moon ezzel szemben igen izgalmas könyv, sok szempontból megelőlegzi a nyolcvanas évek SF-horror trendjét; csak az a baj vele, hogy nagyon rövid. sad

Be kéne suvasztani egy antológiába vagy gyűjteményes kötetbe. Persze lehet oda meg túl hosszú. Vagy kiadni flip-könyvben (azt hiszem így hívják) pl. együtt a Ki vagy? - al, vagy másik rövidebb regényével, ha van olyan.

Ez szerintem egy baromi jó ötlet!

"To me a book is a message from the gods to mankind; or, if not, should never be published at all."
- Aleister Crowley

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Bachstein írta:

Ez szerintem egy baromi jó ötlet!

El is raktározzuk meggondolásra. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Tükörálarc írta:

A Tau Zero véleményem szerint messze nem a legjobb könyve Andersonnak: azt erőlteti benne, amiben gyenge (a filozofálást), és azt hanyagolja el, amiben erős (az akciódús cselekményt)(

OFF
Ha már Anderson, a Galaktika valamelyik utóbbi számában elolvastam tőle a Kecskeéneket (Goat Song), és valahogy azt sem találtam kifejezetten akciódúsnak. Orfeusz és Euridiké történetének parafrázisa, némi high techn/misztikus körítéssel. Nem nevezném rossznak, de igazán jónak sem - talán az atmoszférája, ami megragadja az embert.
ON

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

wolferine írta:

Ha már Anderson, a Galaktika valamelyik utóbbi számában elolvastam tőle a Kecskeéneket (Goat Song), és valahogy azt sem találtam kifejezetten akciódúsnak. Orfeusz és Euridiké történetének parafrázisa, némi high techn/misztikus körítéssel. Nem nevezném rossznak, de igazán jónak sem - talán az atmoszférája, ami megragadja az embert.

A Goat Song nem véletlenül kapta meg mind a Hugo-, mind a Nebula-díjat: szerintem zseniális írás, modern mitopoézis a legmagasabb fokon. Az előbb a Tau Zerót méltatva én nem azt állítottam, hogy Andersonnak az akciódús cselekmény az egyetlen és elsődleges erőssége. Legalább ennyire ért a hangulatteremtéshez, a logikus problémaelemzéshez, a kulturális áthallások integrálásához, a nyelv kreatív használatához és a mitikus távlatok érzékeltetéséhez is. Csak éppen ezeket nem hanyagolja el a Tau Zeróban, míg a pörgős cselekményszövést igen.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Le Guin többi művére én is feliratkozom! smile
Hosszútávon felmerült Damon Knight, Theodore Sturgeon és/vagy Walter M. Miller Jr. neve (náluk főleg a novellákra gondolok, de regényekre is vevő lennék)?
Valamint sci-fin belül gondolkoztok alsorozaton? (csak félve hozom fel példának a több író által jegyzett Man-Kzin wars"-t, ill. a főleg Jerry Pournelle által jegyzett CoDominium sorozatot. Ezekből rész(let)ek jelentek már meg magyarul és annak a minősége szerintem elég jó)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Caius írta:

Hosszútávon felmerült Damon Knight, Theodore Sturgeon és/vagy Walter M. Miller Jr. neve (náluk főleg a novellákra gondolok, de regényekre is vevő lennék)?

A klasszikus SF arany- és az ezüstkorának terméséből válogatva ismételten szembesülnünk kell azzal a körülménnyel, hogy ebben az időben nem a regény, hanem a novella volt a fantasztikus zsáner jellegzetes elbeszélő műfaja, mivel az elsődleges publikációs fórumot a magazinok jelentették. A felsorolt szerzőktől összesen két olyan regényt tudok mondani, amelynek meglátásom szerint volna helye a MesterMűvekben, és mindkettő megjelent már magyarul (Sturgeon: Több mint emberi; Miller: Hozsánna néked, Leibowitz!). Itt tehát nemigen érdemes kereskedni – a novellákkal azonban már egészen más a helyzet.

Damon Knight elsősorban mint szerkesztő és kritikus írta be a nevét a SF-történelembe, de van néhány nagyon jó novellája is, például a Négyesfogat. Ezek többnyire már olvashatók magyar nyelven, de egyáltalán nincs kizárva, hogy találunk majd pár olyat, ami fölött a hazai szerkesztők eddig átsiklottak.

Theodore Sturgeont nálunk SF-szerzőként tartják nyilván, pedig ő – Bradburyhez és Clark Ashton Smithhez hasonlóan, akikkel erőteljesen költői stílusa is rokonítja – rendkívül sokoldalú író volt, maradandót alkotott a fantasy és a horror területén is. SF-novelláiból sok megjelent az évek folyamán a Galaktikában, míg más klasszikus írásai (The Silken-Swift; The Other Celia) hazánkban teljesen ismeretlenek maradtak. A neve szerepel a hosszú távú terveinkben, de mi inkább munkásságának erre a kevésbé közismert oldalára szeretnénk koncentrálni.

Walter M. Millertől már beválogattunk egy novellát a Kalandok a Marson címmel készülő antológiánkba; ami azt illeti, éppen ma este egyeztettem a fordítójával néhány szakmai kérdésben. smile Ez a kötet jövőre fog megjelenni; addig is itt van ízelítőnek a novella eredeti illusztrációja az angol nyelvű magazinkiadásból.

Caius írta:

Valamint sci-fin belül gondolkoztok alsorozaton? (csak félve hozom fel példának a több író által jegyzett Man-Kzin wars"-t, ill. a főleg Jerry Pournelle által jegyzett CoDominium sorozatot. Ezekből rész(let)ek jelentek már meg magyarul és annak a minősége szerintem elég jó)

A SF-folyamon belül már vannak csírázó szerzői miniszériáink: Piers Anthonyé ugyan jövő év elején lezárul majd a második kötettel, Alfred Besteré viszont töretlenül folytatódni fog. Továbbá még az idén befejezzük a munkát a Stanley G. Weinbaum-kötetünkön: róla korábban már bőven esett szó a fórumon, és készülőfélben van néhány terjedelmesebb poszt, amelyben igyekszünk alaposabban bemutatni nektek a személyét és a munkásságát. Ha ennek a könyvnek a fogadtatása biztató lesz, Weinbaum fennmaradó művei kitöltenek még egy második kötetet is; többet biztosan nem, mivel tragikusan korai halála igen rövidre szabta írói pályafutását.

Több szerzői miniszériát a SF-folyamon belül egyelőre nem áll szándékunkban indítani, viszont foglalkoztat minket egy tematikus miniszéria gondolata. Ennek a nyitókötete a Kalandok a Marson antológiánk lenne, amit idővel követne a Kalandok a Vénuszon, a Kalandok a Merkuron, és így tovább. Az Uránusz és a Neptunusz persze sovány anyaggal szolgálna egy önálló kötethez, de ezeket össze lehetne vonni Kalandok a külső bolygókon cím alatt; ugyanakkor az aszteroidaövezet saját válogatást kapna, Kalandok a Földön címmel pedig a hozzánk látogató földönkívüliekről gyűjthetnénk össze néhány izgalmas történetet. Ez a „Naprendszer”-miniszéria hangsúlyosan a SF aranykorára koncentrálna, ami nálunk néhány kiemelkedő szerző munkásságától eltekintve meglepően feltáratlan terület.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Köszönöm a válaszokat. Érdeklődve várom a megvalósulásokat, pláne mivel én leginkább ezt a klasszikus Sci-fi vonalat szeretem.
Egyébként lehet tippem a Miller novellára?
"Crucifixus etiam"

Egyébként a mennyire gondolkoztok kizárólag angolszász szerzőkkel? Pl. szerintem az orosz sci-fi termelt néhány jó művet és manapság szerencsére a kiadók kezdik ismét felfedezni a keleti (cenzúrázatlan) blokkot. Vagy esetleg még keletebbre, felmerültek japán, kínai, stb. szerzők?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Caius írta:

Egyébként lehet tippem a Miller novellára? "Crucifixus etiam"

Hehe, nem talált. smile A Crucifixus Etiam remek novella (egyébként első és igen emlékezetes kamaszkori találkozásom Miller munkásságával), és koncepcionálisan is illene a kötetbe – nekünk azonban alapelvünk, hogy csupa olyan írással töltjük meg a Mars-antológiát, ami még sehol nem jelent meg magyarul. Ennek a történetnek a címe It Takes a Thief, és kissé pulposabb hangvételű a Millertől megszokottnál, de nem hiányzik belőle a spiritualitás.

Caius írta:

Egyébként a mennyire gondolkoztok kizárólag angolszász szerzőkkel? Pl. szerintem az orosz sci-fi termelt néhány jó művet és manapság szerencsére a kiadók kezdik ismét felfedezni a keleti (cenzúrázatlan) blokkot. Vagy esetleg még keletebbre, felmerültek japán, kínai, stb. szerzők?

Germán, újlatin és szláv nyelvekben a műhelyünk szakmai és zsánerirodalmi felkészültsége elég jónak mondható, ám a távol-keleti fantasztikus irodalmat éppoly kevéssé ismerjük közvetlenül, mint a hordozónyelveit. Távol-keleti témájú fantasztikus történetek szerepelnek a későbbi terveinkben, de angolszász szerzőktől: leginkább Lafcadio Hearn és Frank Owen neve merült föl ebben az összefüggésben.

A fantasztikus irodalomnak és azon belül kiváltképpen a SF-nek a legjelentősebb modern nyelvtartománya az angol. A piaci és a műkritikai megfontolások egyaránt azt támogatják, hogy elsősorban ezt a területet tárjuk fel a sorozatunkban. Vannak olyan elképzeléseink, hogy idővel más nyelvű szerzőket is megpróbálunk bevezetni, eleinte angolszász írókkal vegyítve a tematikus antológiáinkban, és ha a fogadtatás kedvező, később önálló kötetekben vagy válogatásokban. Ez azonban hosszas és tudatos építkezést igényel a részünkről, következésképpen még a jövő zenéje.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Köszönöm az őszinte válaszokat. Tudok várni ha érdemes.  smile