Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Kis türelmet kérek mindenkitől, RR a hétvégét utazással és mesterműves konzultációkkal tölti (a kiadóval és néhány műhelytaggal), ez utóbbiban nagy segítségére lesznek a ti itteni visszajelzéseitek, amiket ezúton is köszönünk mindenkinek. Vasárnap estig RR csak rövid időkre lesz netközelben, a fórumot olvassa, de reagálni a hozzászólásokra nem tud. Én meg csak módjával válaszolgatok, mert nem vagyok annyira naprakész a sorozat dolgaiban, mint ő. Előre is köszönjük a türelmeteket, és diskuráljatok csak bátran, itt a fórumon – figyeljük és számon tartjuk, bár válaszolni csak pár nap késéssel tudunk rá.

Bachstein írta:

A Dark folyam kapcsán került szóba általatok egy olyan író, aki bukolikus rémtörténeteket írt. Sajnos nem ugrik be a neve, pedig szeretnék utánaolvasni az illetőnek. Emlékeztek, van ötletetek, hogy kiről lehetett szó?

Az még az én Tükörálarc-karrierem előtt volt, szóval most talán mellélövök, de nem lehet, hogy John Buchanról van szó?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:
Bachstein írta:

A Dark folyam kapcsán került szóba általatok egy olyan író, aki bukolikus rémtörténeteket írt. Sajnos nem ugrik be a neve, pedig szeretnék utánaolvasni az illetőnek. Emlékeztek, van ötletetek, hogy kiről lehetett szó?

Az még az én Tükörálarc-karrierem előtt volt, szóval most talán mellélövök, de nem lehet, hogy John Buchanról van szó?

Először nekem is Buchan neve ugrott de, de mintha valamelyikőtök érintőlegesen említett volna valaki mást is, hasonló stílusban... Visszakerestem, de nem találtam erre utaló hozzászólást, úgyhogy lehet, keverek valamit vagy valakit...  hmm

"To me a book is a message from the gods to mankind; or, if not, should never be published at all."
- Aleister Crowley

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Kronologikus vagy tematikus: mindkét megközelítés mellett és ellen is vannak érvek, amiket a többiek fentebb már összeszedtek. A magam részéről erősen hajlok a tematikus rendszerezés felé, a motívumok fejlődésének egyszerűbb nyomon követhetősége miatt, de azt se tartanám zavarónak, hogy ha a kisebb, önálló kötetet nem kitevő motívumfüzéreket alkotó novellákat két-három motívumot (pölö "Ősfürkészek és mi-gók") vagy egy szélesebb tematikus kört (pölö "Más Istenek") felölelő kötetbe adnátok ki.
(Remélem nem voltam túl zavaros.)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Előrendelhető a Gonosz mesék! Végre!  big_smile

"To me a book is a message from the gods to mankind; or, if not, should never be published at all."
- Aleister Crowley

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Bachstein írta:

Előrendelhető a Gonosz mesék! Végre!  big_smile

Jó hogy szólsz, elő is rendeltem a Rhialtoval együtt.  smile
Remélem tényleg megjelenik elsején, ahogy az adatoknál írják.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Íróéletrajz

FRANCIS MARION CRAWFORD

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/fb/Francis_Marion_Crawford.jpg

Francis Marion Crawford, noha amerikai íróként tartják számon, az itáliai Bagni di Luccában született 1854. augusztus 2-én, a halála pedig 1909. április 9-én következett be Sorrentóban, az ottani Crawford-villában. Thomas Crawford amerikai szobrász (1814-1857) és Louisa Cutler Ward gyermeke volt. Apjának Armed Freedom (Fegyveres szabadság) nevű szobra 1863 óta áll Washington, D. C.-ben, a Kapitólium dómjának kupoláján. Családfája az Egyesült Államok alapításáig visszavezethető, és szoros szálak fűzték Új-Angliához; a Ward vezetéknevet – amit Lovecraft-olvasmányainkból akár ismerősnek is találhatunk – például számos őse viselte. Egyik távoli felmenője, William Greene (1731-1809) Rhode Island kormányzója volt. Nevét egy másik őséről, Francis Marionról (kb. 1732-1795), a függetlenségi háború hőséről kapta, akit a „Mocsári Róka” (Swamp Fox) becenévvel illettek. Crawford hároméves korában elvesztette édesapját; anyja Luther Terryhez, egy amerikai festőhöz ment újból férjhez. Fiatalkorának nagy részét Rómában töltötte. 1866-ban a New Hampshire-i St. Paul’s iskolába iratkozott be, majd 1869-ben visszatért Olaszországba. A cambridge-i, a heidelbergi és a római egyetemre járt. 1879-ben Indiába utazott, ahol elsajátította a szanszkrit nyelvet (összesen húsz nyelven beszélt), és Allahabadban a The Indian Herald c. lapot szerkesztette. 1880-ban katolikus hitre tért. Szanszkrit tanulmányaival az USA-ba való 1881-es hazatérése után sem hagyott fel, egy évig a Harvardon hódolt ez irányú érdeklődésének. 1882-ben életre szóló, szoros barátságot kötött a bostoni filantróppal, múzeumigazgatóval és művészetpártolóval, Isabella Stewart Gardnerrel. Két éven keresztül különböző folyóiratokba írt cikkeket. Ez idő tájt többnyire Bostonban lakott nagynénjénél, Julia Ward Howe-nál, a híres abolicionistánál nagybátyja, Samuel Ward társaságában.

Kellemes baritonja okán rokonai javasolták, hogy tegyen próbát az énekesi pályával, ebbéli ambícióik azonban rövid úton zátonyra futottak, amikor George Henschel, a Bostoni Szimfonikus Zenekar karmestere a család kérésére megvizsgálta az ifjú Francist, és kerek perec közölte, hogy sohasem lesz belőle professzionális énekes. A csalódott Crawfordot nagybátyja arra biztatta, hogy vesse papírja Indiában szerzett egzotikus tapasztalatait. E kósza ötlet eredménye lett Crawford első regénye, az 1882-es Mr. Isaacs, mely egyúttal meg is vetette írói hírnevének alapjait. 1883-ban kiadta második, Dr. Claudius című művét, amely végképp megszilárdította reputációját. Még ugyanebben az esztendőben Olaszországba költözött, ahol állandó lakhelyet vásárolt magának Sorrentóban, a Nápolyi-öböl közelében. Regényeinek több mint fele Olaszországban játszódik.

1884 októberében nőül vette Elizabeth Berdant, egy polgárháborús tábornok leányát. Házasságukból két fiú és két lány született. Az írással továbbra sem hagyott fel: a 19. század utolsó évtizedeiben számos regény került ki a tolla alól, évente legalább egy könyvet produkált. A művei 1896-ra becslések szerint 600 000 példányban keltek el az Egyesült Államokban. 1893-ban Mi a regény? (The Novel: What It Is) címmel foglalta össze nézeteit a műfaj természetéről és funkciójáról. Crawford a realizmus és a romantika sajátos vegyítésére törekedett, azoknak az olvasóknak a kedvéért, akik mind a problémák húsbavágóan eleven ábrázolásától, mind a különcködésbe hajlóan szubjektív narratív megoldásoktól ódzkodtak. Szerinte az irodalom célja az olvasók szórakoztatása, a regény voltaképpen „zsebszínház”. Írásai példátlan népszerűségre tettek szert az Egyesült Államokban, és egész életére garantálták számára az anyagi biztonságot.

Francis Marion Crawford 1909-ben hunyt el szívrohamban; ez egy tíz évvel korábbi tüdőkárosodás szövődménye volt, mely egy üvegolvasztóban tett látogatás során alakult ki nála, amikor a régi korok üvegfúvási technikáit tanulmányozta az éppen készülő regényéhez. Sorrentóban korzót neveztek el róla, szülőházának falán emléktábla őrzi a nevét. A családi villát Crawford lányai a szalézi apácarendnek adományozták, napjainkban leánygimnázium működik benne. 1929-ben Charles Nathaniel Saltus monográfiát írt a munkásságáról Francis Marion Crawford címmel, 1952-ben pedig John Pilkington PhD-tézisében dolgozta fel az életrajzát (The Life of Francis Marion Crawford). Ugyanő 1964-ben Francis Marion Crawford címmel adott ki önálló kötetet róla.

Francis Marion Crawford szerelmi, történelmi, illetve kalandos témakörben alkotott, a felsorolt sajátosságok változó intenzitással jelennek meg egyes írásaiban. Legsikeresebb művének talán a Saracinesca-trilógia mondható, melynek darabjai 1887-ben, 1889-ben, illetve 1892-ben jelentek meg. Írásaiban elő-előkerülnek katolikus nézetei, de sohasem didaktikus módon. Fantasztikus munkássága nem túl terjedelmes, összesen négy kötetre szorítkozik: három regényre – amelyekben a természetfeletti motívum csak alkalmanként bukkan fel –, valamint egy posztumusz kollekcióra, amely a korábban itt-ott publikált rémtörténeteit gyűjti egybe.

Az 1885-ben kiadott Zoroaster a vallásalapító Zarathusztra – fantáziaelemekkel igencsak feldúsított – ifjúkorát meséli el, aki Baltazár perzsa király udvarában, Dániel próféta keze alatt cseperedik fel. Itt beleszeret egy héber hercegnőbe, Nehustába. Később az új uralkodó, Dárius felesége, Atossza megpróbálja elcsábítani, sikertelenül. Az incidens következtében azonban a Nehusta-románc véget ér, s hősünk három évre a pusztába vonul. Ekkor dolgozza ki vallásának alapjait. Végül visszatér és egybekel szerelmével, Atossza azonban úgy intézi, hogy mindketten meghaljanak – de legalább egymás karjaiban.

http://2.bp.blogspot.com/-iurQdUYPM9w/UIXiAEvtjII/AAAAAAAAB88/5PWnkIcrifo/s1600/Khaled.jpg

Az 1891-es Khaled – Crawford személyes kedvence – főhőse egy muszlim hitű dzsinn, Khaled, akinek valamilyen vétek miatt emberi alakot kell öltenie. A földi világban összeházasítják Zehova hercegnővel. Az ítélet értelmében halála előtt rá kell bírnia feleségét – és csakis őt –, hogy őszintén szeressen belé, halhatatlan lelkét ugyanis csak ily módon nyerheti vissza. A feladat nehéznek bizonyul, mivel az ifjú ara meglehetősen hűvösen viszonyul boldogságos férjéhez, de Khaled végül – nem kevés kísértés, csábítás, intrika ellenére – sikerrel teljesíti küldetését és visszakapja a lelkét.

A szintén 1891-ben kiadott, de a Khaled előtt – 1889-1890 telén – megírt A prágai boszorkány (The Witch of Prague) középpontjában a boszorkány Unorna, valamint segédje, Keyork abbéli törekvése áll, hogy hipnózis révén meghosszabbítsák az életüket. A bonyodalom akkor jelentkezik, amikor felbukkan a Vándor, aki a boszorkány segítségét kéri, hogy megtalálja szerelmét, Beatricét. A boszorkány maga is beleszeret a Vándorba, és segítség helyett inkább megdelejezi, hogy elfeledje szíve választottját; csakhogy a férfi ettől még nem viszonozza az ő érzéseit. Unorna végül feladja a küzdelmet és segít a Vándornak a szép hölgy felkutatásában.

Míg az eddig ismertetett művek elsősorban szerelmes regények, alkalmanként természetfölötti elemekkel feldúsítva, Crawford rémtörténetírói munkásságát egyetlen kötet, a halála után két évvel, 1911-ben publikált Kóbor szellemek (Wandering Ghosts) c. kollekció tartalmazza. A sors különös fordulata, hogy míg mainstream íróként Crawford mára csaknem teljesen feledésbe merült, a neve legföljebb irodalomtörténeti érdekességként merül fel, addig a horrorkedvelők okkal emlékeznek rá mind a mai napig. Ehhez talán Lovecraft is hozzájárult valamelyest, elvégre a Természetfeletti rettenet az irodalomban c. értekezésében kitér a Mert a vér az élet, A holt mosoly és A felső ágy c. novelláira. Az alábbiakban a legismertebb és leggyakrabban antologizált elbeszéléseiről ejtünk néhány szót.

A sikoltó koponya (The Screaming Skull) narrátora Charles Braddock kapitány, aki étkezés közben arról társalog unokafivérével, Luke Pratt-tel, hogyan lehet a leghatékonyabban megszabadulni a nem kívánt házastársaktól. Braddock ártatlanul felemleget néhány igen eredményes japán módszert, ami a jelek szerint annyira megihleti Luke-ot, hogy az egyiket csakhamar ki is próbálja szerencsétlen feleségén. Az ifjú özvegy azonban nem sokáig örvendhet új családi állapotának: hamarosan holtan találják a tengerparton, egy hófehér koponya mellett. Otthonát Braddock kapitány örökli, ám magányos idilljét megkeseríti, hogy a koponya alkalmanként dermesztő sikolyokat hallat, és nem lehet eltávolítani, mert mindig visszatér. Ez a motívum egyébként nem Crawford egyéni leleménye: Angliában több kastély és udvarház büszkélkedik saját sikoltó koponyával, amelyhez ugyanilyen legendák fűződnek.

Az egyes szám első személyben írt történet érdekessége, hogy a narrátor gyakran kiszól belőle az olvasónak, olyan fiktív szituációt alakítva ki, mintha a kandalló előtt csevegnénk a kapitánnyal és baráti rumozgatás közepette ismerkednénk meg a ház különös átkával. Crawford hatékonyan érzékelteti, miként vacillál Braddock a természetfelettitől való nyílt rettegés és a természetfelettit elvető hetyke racionalizmus között; ugyanakkor az sem teljesen egyértelmű, tényleg csak egy ártatlan megjegyzés hangzott-e el a részéről, vagy marcangoló lelkifurdalása sokkal súlyosabb okokra vezethető vissza. Ezek a narratív technikák teszik érdekessé az amúgy meglehetősen konvencionális kísértettörténetet.

A holt mosoly (The Dead Smile) egész más vénában íródott; olyasféle torz, nyomasztó, gótikus atmoszférát áraszt, mint amilyet Poe Az Usher-ház vége c. elbeszélése. A novella az Ockram család tragédiájáról számol be. Maga a cselekmény egyszerű: az ifjú Gabriel Ockram arra készül, hogy házasságra lépjen Evelyn unokahúgával. Ámde Gabriel apja, Sir Hugh Ockram mintha tudna valami fontosat, amit megátalkodottságában csak azért sem hajlandó elárulni nekik. Az öreg halála után Gabriel nyomozásba kezd, és a családi kriptában megtalálja atyja emlékiratait, amelyekből feltárul előtte a szörnyű titok.

A történet leghatásosabb eleme nem magában a cselekményben rejlik, hanem abban, ahogyan az öregember semmihez sem fogható gonoszsága átjárja az egész elbeszélést. Hugh Ockram két feleségének törte össze a szívét, mindketten belehaltak a bánatba, és az öreg reményei szerint a pokolban égnek örökké. Emellett úgy tűnik, azért titkolózik a fiatalok elől, hogy ezzel is árthasson nekik. A novella visszatérő motívuma a mosoly: a halálán lévő aggastyán rosszindulatúan mosolyog, és ez a gonosz mosoly ül ki még a holttestére is a kriptában.

A baba szelleme (The Doll’s Ghost) megint csak más kategóriát képez. Tulajdonképpen vitatható, mennyiben lehet rémtörténetnek nevezni, itt ugyanis a természetfeletti tényező nem rosszindulatú. Egy gazdag ház leánygyermeke eltöri a babáját. A balszerencsés játékot – aki a Nina névre hallgat – Bernard Pucklerhez, a híres babakészítőhöz viszik javítani. Puckler meglehetősen érzékenyen viszonyul a játékbabákhoz: szerinte lelkük van, és igazi gyermekként bánik velük, beszél hozzájuk, nevükön szólítja őket. Nina különösen megbabonázza őt, olyannyira, hogy magától ki sem hajlandó adni a kezéből, ezért a kislányát, Else-t kéri meg, hogy vigye vissza a megrendelőkhöz. Amikor a kislány nem tér haza időben, Nina szelleme vezeti el hozzá az öreget. Noha a novella hepienddel végződik, a babaszellem felbukkanásának egyes mozzanatai valóban hátborzongatóak.

http://d202m5krfqbpi5.cloudfront.net/books/1178999632l/863717.jpg

A Mert a vér az élet (For the Blood is the Life) c. novella vámpírtörténet – méghozzá nem csupán egy a sok közül, hanem Gautier Clarimonde-jához vagy Le Fanu Carmillájához fogható klasszikus. Egy asszony rablógyilkosság áldozata lesz, melynek következtében – meg nem magyarázott módon – vámpírrá változik, és szeretője vérét szíva tartja magát életben. S. T. Joshi kritikus éllel említi fel egyrészt a vámpírrá válás magyarázatának hiányát, másrészt azt a belső logikai következetlenséget, hogy a vámpír egyik pillanatban testi valósággal rendelkezik és vérrel táplálkozik, a másikban viszont megfoghatatlan szellemként lebeg a szemünk előtt. Joshi azonban szokása szerint racionális alapon elemzi a művet, s ez nem feltétlenül a legszerencsésebb megközelítés egy késő gótikus rémtörténetnél, amelyik nem is akar következetes lenni: azt mutatja be rendkívül hatásos szimbolikával, mennyire bénítólag hat a túlélőkre a szeretett holtak emléke, stilisztikai kimunkáltságára pedig igen jellemző, hogy a „vámpír” szó elő sem fordul a szövegben.

Crawford talán leghíresebb és legelismertebb novellája A felső ágy (The Upper Berth) címet viseli. Narrátorunk a földhözragadt természetű Brisbane matróz, aki egy asztali beszélgetés során beszámol élete egyetlen kísértetkalandjáról. A Kamcsatka utasszállító 105-ös számú kabinja különösen rossz hírnévnek örvend a rutinos utasok és a legénység körében: titokzatos öngyilkosságok történnek, az ablakot akárhogy zárják be, akkor is kinyílik, és rendszeresen állott, nyirkos odabent a levegő. Brisbane és a kapitánya a titok nyomába ered, és kiderítik, hogy valamiféle tengeri szörny vagy „hajórém” tanyázik a kabinban. A stílus érdekessége, hogy Brisbane szinte mindvégig megőrzi tényszerű hangvételét, teljesen tárgyilagosan számol be az elképzelhetetlen lénnyel való találkozásáról. Másrészt megfigyelhető, hogy a szörny taszító jellege elsősorban a tapintás révén mutatkozik meg: igaz, némi vizuális leírást is kapunk róla, a legmaradandóbb inger azonban sikamlós, nedves, hideg érintése.

Az Ember a vízben! (Man Overboard!) c. hosszabb elbeszélés egy ikerpárról, Jim és Jack Bentonról szól. Jim egy tengeri viharban életét veszti. Az eset után különös jelenségek veszik kezdetüket: így például minden étkezésnél ugyanannyi tálat használ el a személyzet, mint Jim halála előtt, Jack pedig dohányzás közben két pipát tart a kezében. A kisregény csúcspontja Jack esküvője, amikor a narrátor megfigyeli, hogy két férfi kíséri kétfelől a menyasszonyt.

Crawford olyan közel állt az arisztokrata fogalmához, amennyire csak egy tősgyökeres jenki állhatott, és ez a sajátos látásmód egész munkásságát átszínezi: elsősorban persze a történelmi regényeit, de a fantasztikus műveket is. Stílusa könnyed, elegáns és rendkívül csiszolt, fényévnyi távolság választja el attól a darabos naturalista prózától, amely az ő idejében jött divatba az amerikai irodalomban és teljesen olvashatatlanná teszi a korszaknak a tankönyvi kánonban szereplő reprezentánsait: inkább Flaubert és a parnasszisták hatása érezhető rajta, mint a honfitársaié. Frissességét, gördülékenységét mindmáig megőrizte, hangulatteremtő ereje pedig jottányit sem kopott: jó példával szolgálhatna számos modern fantasztikus szerzőnek.

Crawford fontosabb fantasztikus írásai a Literary Gothicon.
Crawford művei a Gutenberg Projecten.
Crawford online elérhető művei és rövid életrajza a The Literature Networkön.

Megjegyzés: Francis Marion Crawfordnak több történelmi regénye is megjelent magyar nyelven, például a Kelet fia, a Sant’ Ilario és A bizánci rabszolgalány. Ezek többnyire háború előtti kiadások, ritka és nehezen beszerezhető gyűjtői csemegék, A bizánci rabszolgalányt kivéve, amit 1990-ben újranyomtak; a kiadó hozzáértésére jellemző, hogy a fülszövegben Crawfordot írónőnek nevezik!

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Közben haladtunk a dark folyam tervezetével is, és igyekeztünk úgy vegyíteni a kronologikus, illetve a tematikus szervezőelvet, hogy ne a hátrányaikat, hanem az előnyeiket ötvözzük. smile

A miniszéria címe Lovecraft világára változik: ez ugyanolyan címkén lesz feltüntetve a borítón, mint a Howard-köteteknél a Conan testvérei. A nyitókötet címe Carcosa árnyai lesz, és három nagyobb szövegblokkot fog tartalmazni, az alábbi szerzőktől:

Ambrose Bierce: 15 novella
(ezek egyenként elég rövidek, azért van belőlük ilyen sok; és nem, egyetlen polgárháborús tárgyú sincs közöttük)

Robert W. Chambers: 5 novella
(terjedelmileg ez körülbelül ugyanannyi, mint az előző tartalmi egység)

Karl Edward Wagner: 3 novella
(ez egy kisebb szövegblokk)

Lesz még a kötetben néhány novella szóló szerzőktől (hogy pontosan mennyi, az a végső terjedelmi kalkuláció függvénye), illetve a függelékben egy meglepetés Lovecraft egyik igen közismert kor- és pályatársától, aki nem fantasztikus íróként vált nevezetessé, de feldolgozta a Sárga Király témáját egy természetfölötti elemek nélküli elbeszélésben.

A válogatásban közölt novellák kétharmada a Sárga Király és Carcosa témájával foglalkozik, a fennmaradó egyharmad pedig a szerzők személyén keresztül kapcsolódik a többi elbeszéléshez, és természetesen mindegyik részét képezi a Lovecraft nevével fémjelezhető irodalmi tradíciónak. Az antológiában helyet kapó szerzők közül egyiktől sem tervezzük további lovecraftiánus történetek közlését. A főbb nevek esetében ez már csupán azért se menne, mert több ilyet nem is nagyon írtak (talán Bierce-től eltekintve); persze ez még korántsem zárja ki, hogy eltérő jellegű írásaikkal később felbukkanjanak a MesterMűvek más köteteiben. A szóló szerzők körül e téren van még némi bizonytalanság, ám ez főleg abból fakad, hogy az ő szerepeltetésük (egy kivételével) a terjedelmi korlátokon múlik, még bármelyiküket kihagyhatjuk vagy lecserélhetjük – egyelőre ezért nem is nevezném meg őket.

A mesterműves antológiák eddigi gyakorlatától eltérően nem fogunk minden egyes novella elé külön bevezetőt írni, ez ugyanis teljesen felborítaná a szövegegyensúlyt. (Bierce-re több bevezető jutna, mint a többiekre összesen, gyakran pár oldalas novellák elé.) Ehelyett külön fogunk írni minden szerzőről, a megszokottnál nagyobb terjedelemben. Ne általánosságokra vagy életrajzi adatokra gondoljatok (arra az előszóban térünk ki): itt kifejezetten azt fogjuk taglalni, hogyan és mennyiben épült be a kötetben közreadott munkásságuk a lovecrafti hagyományba. A függelékes és a szóló szerzők esetében, mivel ők csak egy-egy írással lesznek képviselve, ez persze továbbra is egybeesik a korábbi köteteinkből ismerős novella-bevezetőkkel.

Az eddigi számításaink alapján a dark folyam nyitódarabja kifejezetten vastag könyvnek ígérkezik. wink

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Köszönet az életrajzért, érdekes volt, a dark folyam pedig egyre ígéretesebb. Úgyis jönnek a hosszú esték, kíváló időpont lesz a rémtörténetek olvasására big_smile

Lenne a Tükörálarcok ill. az erre megfordulók felé egy kérdésem. Poe-tól emlékeim szerint eddig csak a 40-es Galaktikában megjelent sci-fiszerű novelláját olvastam, ami nem igazán nyerte el a tetszésem, ugyanakkor számtalanszor olvasom, hogy mekkora hatással volt Lovecraftra ill. a krimiszerzőkre. A konkurenciánál hamarosan érkezik a Poe összes 1-2. kötete. Érdemes szerintetek így totál laikusként beszereznem, vagy előbb valami válogatásfélével kellene próbálkoznom? A régi stílussal nincs problémám - James is nagyon bejött -, egyedül a munkássága "arányaitól" tartok, melyik műfajban mennyit is alkotott.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Razor írta:

Érdemes szerintetek így totál laikusként beszereznem, vagy előbb valami válogatásfélével kellene próbálkoznom?

Poe-t olvasni mindenképpen érdemes; lovecraftiánus szemszögből különösen az Arthur Gordon Pym, a tengerész c. kisregényét ajánlom figyelmedbe, amely Az őrület hegyeinél közvetlen ihletője volt. A jelentősebb fantasztikus műveit mind megtalálod ebben a régi válogatásban, amelyik tapasztalataim szerint elég baráti áron fordul elő az antikváriumokban. Az összkiadás beszerzése is javallott, ha teljességre törekszel; abban viszont olyan írások is várnak rád szép számmal, mint a Galaktikában publikált Mellonta Tauta, ami bevallásod szerint neked nem annyira tetszett.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Poe tekintetében én is a Tükörálarc által linkelt könyvet javaslom, vagy ami rövidebb, de a tartalma hasonló (mínusz Arthur Gordon Pym és a versek), az ez a novelláskötet:
http://www.grando.hu/poe-edgar-allan-az … 1482166386
Poe írásai elég széles spektrumon mozognak, a detektívnovelláktól kezdve a gótikus-szerelmes történetekig van minden, de a sajátos stílus minden esetben hidat képez a különböző műfajú írásai között.
Lovecraftra hatást gyakorló művei közül én az alábbiakat javaslom mindenképp:
Az Usher-ház vége
Palackban talált kézirat
Árny - Parabola
Az elsietett temetés
Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban
A vörös halál álarca

Nekem személyes kedvencem még a Berenice, ami egy szokványos romantikus történetként indul, ám a végső csattanóval Poe egyik leghorrorisztikusabb novellájává válik.


Más:
Nagyon tetszik a dark folyam megújított koncepciója, a Böngészdében látom, hogy a harmadik kötet Férgek a földben címmel szerepel. Ez nagyjából mit fog tartalmazni?
Idén van esély az első kötet megjelenésére?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Razor:

szerintem ezeket se hagyd ki:

A kút és az inga
Az áruló szív
Bice béka
Egy hordó amontillado

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Geger írta:

Nagyon tetszik a dark folyam megújított koncepciója, a Böngészdében látom, hogy a harmadik kötet Férgek a földben címmel szerepel. Ez nagyjából mit fog tartalmazni?

Terveink szerint itt elsősorban Robert Blochra fogunk koncentrálni, az általa kitalált tiltott grimórium kapcsán, amelynek a címe ugyebár De Vermis Mysteriis, vagyis A féreg misztériumai. Az ő korai novellái mellé olyan kevésbé közismert írások kerülnének be a kötetbe, mint David H. Kellertől A féreg, Mearle Prouttól A féreg háza, Bob Lemantól A féreg ideje… látszik a mintázat, ugye? smile

Másfelől viszont Bloch összes lovecraftiánus novellája semmiképpen nem fér el egy kötetben, még akkor sem, ha külön önálló válogatást szentelünk nekik, úgyhogy attól tartok, máris kénytelen leszek ellentmondani egy clive-nak tett kijelentésemnek:

Tükörálarc írta:

(Vagyis olyan helyzet semmiképpen nem állhat elő, hogy több kötetből kell összekeresgélned egy adott író lovecraftiánus novelláit.)

A lovecraftiánus Bloch-korpusz második részét, más szerzőktől származó tematikus kiegészítőkkel, egy Egyiptom titkai munkacímű gyűjteménybe szánjuk, amely a Nyarlathotep-legendakört dolgozná fel. És akkor még mindig nem végeztünk vele teljesen… De ne rugaszkodjunk el túlzottan a jelen talajáról a jövőbe. smile

Geger írta:

Idén van esély az első kötet megjelenésére?

Reálisan számolva a kötet szerkesztési munkálatai leghamarabb három hét múlva zárulnak le, ehhez azonban az lenne szükséges, hogy minden a lehető legolajozottabban menjen és óramű pontossággal illeszkedjen egymáshoz, a legkisebb előre nem látható zavaró körülmény nélkül. Lássuk be, ez ritkán szokott így történni – és ha a három hétből kicsúszunk, akkor már alighanem kifut alólunk az idei kiadói év is.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Köszönöm a választ! Blochból sosem elég, szóval azt se bánom, ha öt kötetet szenteltek neki! smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Jól hangzik ez a miniszéria. Bár a Howard miniszéria nyomán lehetne a neve inkább Cthulhu testvérei smile
Csak viccelek.

Lehet tudni, hogy a Lovecraftiánus miniszérián kívül milyen művek jöttek még szóba a dark folyamba?Gondolok itt főleg regényekre, ha vannak ilyenek.
Mi a véleményetek John Gardner Grendel című regényéről? Ez a Beowulf saga kifordítva Grendel szemszögéből. Elég jó kritikai visszhangjai vannak és talán bele is passzolna a dark folyamba, néhány helyen úgy tudom be is tiltották az erőszakosságáért.

És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: "Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint?"
S ő azt felelte: "Mind!"

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

@Turner: Igazából örültünk, hogy a Lovecraft örökösei-miniszéria ügyeit nagyjából rendbe tudtuk tenni a múlt hétvégi megbeszéléseken. Ugye itt muszáj volt jócskán előre gondolkodni: az nem lenne nyerő megoldás, ha hasraütéses alapon rögtönöznénk minden egyes kötetet. A folyam fennmaradó részéről most nem nagyon volt időnk beszélni… bár ha szétnézel az íróéletrajzok között, bizonyos körvonalak azért lassan kirajzolódnak. smile

Ebbe a folyamba ugye elsősorban horrort meg dark fantasyt szándékozunk válogatni, és az igazság az, hogy a regény egyik zsánernek sem a jellegzetes műfaja. Természetesen nem csupán antológiákban gondolkodunk, de az eddig fölmerült címötletek közül még az egyszerzős kötetek is inkább lazán összefüggő elbeszélésfüzérek, mint regények. (Algernon Blackwood John Silence-történetei, Tanith Lee Paradys-ciklusa, Brian McNaughtontól a Throne of Bones – az egyetlen szabályt erősítő kivétel Les Daniels.) A Grendel érdekes színfolt lenne, hiszen mainstream fantasy, és ez az irányvonal még nincs képviselve a MesterMűvekben – bár beszélgetés szintjén emlegettük már Peter Ackroyd Hawksmoorját, a régebbi szerzők közül pedig William Morrist (őt persze a fantasy folyam kapcsán). Meg fogjuk fontolni a dolgot.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Köszönöm a tanácsot mindenkinek! Megfontolom a javaslatokat. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Köszönöm a választ.
Én örülnék neki, érdekesnek tűnik az a regény.

Ezt csak suttogva kérdezem, mert elég terjedelmes mű és nem tudom a jogokkal mi a helyzet, mivel az Agave ígért további Simmons könyveket, de a The Terror esetleg Dan Simmonstól?

És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: "Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint?"
S ő azt felelte: "Mind!"

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Turner írta:

Ezt csak suttogva kérdezem, mert elég terjedelmes mű és nem tudom a jogokkal mi a helyzet, mivel az Agave ígért további Simmons könyveket, de a The Terror esetleg Dan Simmonstól?

Általában nem túl szerencsés, ha egy író munkásságának hazai prezentálása több kiadó között oszlik meg. Indokolt esetben készek vagyunk vállalni az ezzel járó bonyodalmakat, itt azonban – bár a Prayers to Broken Stones óta nagy tisztelői vagyunk Simmons horrorszerzői tálentumának – ennek nem látom túl nagy valószínűségét, legalábbis a MesterMűvekben.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Kultúrcsemege

JOHN SILENCE, A RENDKÍVÜLI ORVOSDOKTOR

http://www.digitalartistdaily.com/users/1106/thm1024/1329738963_NoF.jpg

Algernon Henry Blackwood (1869-1951) első novelláskötete viszonylag későn, 1906-ban jelent meg (Az üres ház és más kísértethistóriák; The Empty House and Other Ghost Stories). Rögtön a rákövetkező évben napvilágot látott A hallgatózó és más történetek (The Listener and Other Stories), melynek jelentősége főként abban rejlik, hogy ez tartalmazza a Lovecraft által oly nagyra tartott A füzek (The Willows) című írást. Blackwood ezután sem pihent, és 1908-ban publikálta John Silence: A rendkívüli orvosdoktor (John Silence: Physician Extraordinary) című kollekcióját, mely öt lazán egybefüggő természetfeletti elbeszélést tartalmaz. Ezek közös jellemzője főhősük, John Silence, aki misztikus rejtélyek megoldásában segít a rászorulóknak. A novellacsokor 1914-ben egy hatodik taggal bővült.

John Silence negyvenes, kortársai szemében kissé különc figura, aki roppant jómódjában megengedheti magának, hogy önzetlenül segítsen embertársainak. Az olvasó nem tévesztheti szem elől a leheletfinom iróniát Blackwood jellemzésében: „Értetlenül álltak [ti. John Silence baráti köre] az olyan lélek eredendő nemessége előtt, melynek legfőbb célja, hogy segedelmére váljék azoknak, akik nem tudnak önmagukon segíteni.” (“The native nobility of a soul whose first desire was to help those who could not help themselves, puzzled them.”) Silence doktor, „hamisítatlan filantróp” (“genuine philanthropist”) lévén, teljesen ingyen dolgozik. Ugyan ellát bizonyos „testi” betegségeket is, de kizárólag azokat, amelyekből a többi orvos nem profitálhatna: „Olyképpen érvelt, hogy a gazdagok képesek fizetni, a nyomorban tengődők fordulhatnak jótékonysági intézményekhez, ám a pocsékul bérezett, önérzetes és nem ritkán művészetkedvelő dolgozók temérdek serege nem engedheti meg magának a lemondást egy hét minden kényelméről pusztán mert azt javallják nekik, utazzanak máshová.” (“He argued that the rich could pay, and the very poor could avail themselves of organised charity, but that a very large class of ill-paid, self-respecting workers, often followers of the arts, could not afford the price of a week’s comforts merely to be told to travel.”) Ám az érdeklődését valóban felcsigázó esetek azok, amelyek természetfeletti vonatkozással bírnak. Hogy ezekkel foglalkozhasson, testét, elméjét és lelkét egyaránt komoly képzésnek veti alá, ennek során öt évig teljesen eltűnik a világ szeme elől. Olyan tudással tér vissza, ami semmihez sem fogható. Más „látókhoz”, „misztikusokhoz” titkolt lekezeléssel, bölcs toleranciával viszonyul, ő maga határozottan visszautasítja, hogy az „okkultizmusban” jártas volna, intuíciója pedig csalhatatlan: hiba nélkül tesz különbséget az elmegyógyintézetekre tartozó mentális rendellenességek és a felsőbb szféráknak a mi háromdimenziós világunkba való befurakodása között. Segítőit olyanok közül választja, akik maguk is rendelkeznek bizonyos fogékonysággal a felsőbb szférák iránt, ezáltal elősegíti a bizalom kialakítását a speciális panaszokkal érkező páciensekkel. Várójának falába kukucskálólyukat fúr, amelyen keresztül közvetlen kontaktus nélkül is szemügyre veheti páciensét, ily módon hitelesebb képet alkotva személyéről és panaszának természetéről.

Nos, e rendkívüli orvosdoktor praxisának legínycsiklandóbb eseteiből szemezget Blackwood a kíváncsi olvasóknak. Silence funkciója változó: hol végig aktív szereplőként van jelen a novellában, hol csak a történet legvégén találkozunk vele, amikor az érintettnek és az olvasónak egyaránt elmagyarázza, mi is történt valójában, vagy egyfajta „isteni beavatkozóként” lép közbe.

[Második beiktatott illusztrációnk egyúttal a spoilerveszély nyitányát is jelzi az erre érzékenyeknek - a szerk.]

http://img1.fantasticfiction.co.uk/images/n5/n29564.jpg

Az első John Silence-kaland a Pszichikai invázió (A Psychical Invasion) címet viseli. Egy Pender nevű humorista egyik pillanatról a másikra azon kapja magát, hogy elveszítette humorérzékét és nem tud több vicces írást produkálni. A dolog úgy kezdődött, hogy valamilyen kábítószert vett be – Silence doktor ezt természetesen külön kérdezősködés nélkül kitalálja. Pender célja az volt, hogy többet tudjon nevetni, a hatás azonban éppen ellentétesre sikeredett, ugyanis rárezonált az otthonában lappangó sötét, rosszindulatú hatalomra, ami a meglévő humorérzékét is kiölte belőle. Ráadásul különféle rémlátomások gyötrik. Silence-re vár a feladat, hogy a dolog végére járjon. Küldetésében két állat segíti – a doktor meggyőződése szerint ugyanis az állatok intuíciója gyakran erősebb, mint az embereké –: Füst, a macska és Láng, a kutya.

Az Ősi varázserők (Ancient Sorceries) egy Arthur Vezin nevű férfi furcsa élményét meséli el, aki egy észak-franciaországi kisvárosban tölt néhány napot. Ott-tartózkodása során különös benyomások érik, melyek közül a legmarkánsabb az, hogy többször úgy látja, mintha egyes lakosok macskává változnának, vagy némely emberek és tárgyak egyszerűen csak macska benyomását keltik. A történetet egy sokat méltatott menekülős jelenet zárja, melyet az Árnyék Innsmouth fölött hasonló befejezéséhez hasonlítanak. Én személy szerint vontatottnak találtam Vezin kalandozásait a városban, idővel kissé monotonná válik, hogy mindenütt macska lapul. A férfi végül John Silence-nél köt ki, aki gondosan elmagyarázza neki, hogy egy előző életének emlékei támadtak fel benne.

A tűz nemezisét (The Nemesis of Fire) többen kritizálják terjengőssége és az okkult zsargon miatt, nekem ugyanakkor egyik személyes kedvencem a John Silence-ciklusból. A középpontban a leszerelt Wragge tábornok és nővére áll, akik rezidenciájukban és környékén különös, megmagyarázhatatlan tűzesetekkel kerülnek szembe, valamint gyakran megmagyarázhatatlanul magas hőmérsékletet tapasztalnak. A hat novella közül talán ez az, amelyik a leginkább „nyomozós” jellegű abban az értelemben, hogy Silence itt tényleg terepre megy és nyomozómunkát végez. Bár meg kell hagyni, különösebben itt sem kell törnie a fejét, elég hamar kifundálja – hisz mi sem nyilvánvalóbb –, hogy egy tűzelementál a ludas, amely egy Egyiptomból alattomban a birtokra csempészett múmiával érkezett, s e múmiát – ez már tényleg csak ujjgyakorlat – egy földmélyi kamrában rejtegetik.

A Titkos kultusz (Secret Worship) önéletrajzi elemekkel dúsított elbeszélés, amennyiben Blackwood a morvaországi egyházi iskolában töltött éveinek zordságát idézi fel. A főhős, bizonyos Harris a német erdők rengetegében bolyongva rátalál a monostorra, ahol annak idején tanult. A szerzetesek vendégül látják, a férfi azonban szép lassan kénytelen szembesülni vele, hogy a derék testvérek voltaképpen ördögimádók. A váratlan végkifejletet követően persze a bölcs Silence doktor ismét segítségünkre lesz abban, hogy eligazodjunk a titokzatos események forgatagában. A történetnek kifejezett erőssége, hogy a cselekmény betetőzéséhez közelítve egyre inkább egyfajta (rém)álomszerűség válik dominánssá. Harris a végére már nem is ura önmagának. Akarata ellenére jelenti ki, hogy önként jelentkezik „Opfernek” (áldozatnak), és már-már az a benyomásunk támad, mintha kívülről látná önmagát.

A kutya tábora (The Camp of the Dog) egy teljesen lakatlan svéd szigeten játszódik, és egy kempingező társaság különös kalandját meséli el. A csapat egy reggel egy kutya lábnyomait fedezi fel a tábor körül, s eközben, mint értesülünk róla, az egyik kempingező olthatatlan szerelemre gyúl a kiránduláson szintén részt vevő leány iránt. Az összefüggés ebből nagyjából ki is található; ami azt illeti, épp ez a szimbolika az, ami miatt ez a novella a második számú kedvencem a John Silence-történetek közül. E sajátosság miatt Clark Ashton Smith A vízköpők szobrásza (The Maker of Gargoyles) c. írásával tudnám párhuzamba állítani, noha ennek a végkifejlete jóval draszikusabb, mint Blackwood elbeszéléséé. Itt egyébként John Silence csak később lép közbe, amikor a helyzet fokozódni kezd, és természetesen a táborozók egyike sem ébred rá, mi történik körülöttük.

Az első John Silence-kötet öt történetet tartalmazott. Blackwood 1914-ben jelentette meg a ciklus hatodik darabját, melynek címe A magasabb terek áldozata (A Victim of Higher Space). A többihez képest viszonylag rövid, egyszerű cselekményű történetben John Silence egy szinte alig látható és olykor szabályosan eltűnő pácienst vesz kezelésbe. Talán ez a novella tartogatja a legkevesebb izgalmat az olvasó számára: Silence doktort most sem hagyja cserben a szakértelme, és betegével jóformán egymás szavába vágva tárják az olvasó elé annak problémáját. Az illető megkísérelt túllépni a három dimenzió korlátain, és ez olyan jól sikerült neki, hogy úgy is maradt. Mondanunk sem kell, ilyet John Silence is csinált már régebben, és ő természetesen sértetlenül megúszta a dolgot. Seperc alatt nyújtja is az életmentő szalmaszálat a páciensnek. A novella zárását eléggé összecsapottnak találtam.

[Spoilerveszély vége - a szerk.]

http://img1.fantasticfiction.co.uk/images/c1/c5396.jpg

Vannak, akik John Silence tudálékos karakterét ellenszenvesnek találják. Én nem osztom a véleményüket, kifejezetten kedveltem a figuráját, sőt olykor jót mulattam azon, ahogy varázsütésre ráhibázott a panaszok forrására. Aki azonban szereti, ha az olvasó is kiveheti a részét a talány felgombolyításából, kissé csalatkozni fog, Silence gondolatmenete ugyanis finoman szólva nem a hétköznapi józan ész összefüggésein orientálódik. A kötet egy véleményezője kiemeli A tűz nemezise azon jelenetét, amelyben Silence, miután értesül a tábornok problémájáról, kérdőn fordul segédjéhez, Hubbardhoz: „Hát ön semmilyen nyomra nem lel e tények között?” (“And you get no clue from these facts?”) Mintha olyan evidens lenne, hogy a rejtélyes tűzesetek és a hőérzet mögött csakis egy tűzelementál állhat…

Említést érdemel az is, hogy Blackwood Silence-t néha már-már irritáló dicsfényben füröszti, ami különösen Hubbard roppant szervilis ámuldozásaiban érhető tetten. Ennek ellenére a John Silence-történetek egytől egyik kiváló bizonyítékai Blackwood nagyszerű elbeszélő erejének: olvasmányos sztorikról van szó, amelyekkel viszonylag gyorsan lehet haladni, és minden novella tartalmaz néhány valóban borzongató jelenetet. A nyílt magyarázatot sokan kritikus elemnek gondolják, engem ez a vonás egyáltalán nem zavart, az elbeszélések ezzel együtt is élvezetesek. Kétségtelen, a leghatékonyabb félelemforrás mindig az ismeretlen, de Blackwood írói tehetsége ezekben a novellákban is megbízhatóan hozza az elvárt élményt. És ugyan igaz, hogy Blackwood olykor bőbeszédűbben ír a manapság megszokottnál, ám ennek a mértékét sohasem találtam kétségbeejtőnek és az olvasmányosság mindig segített áthidalni a problémát.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Engem kifejezetten érdekelnek ezek John Silence történetek, meg úgy egyáltalán ez az okkult-detektíves vonulat.

Tükörálarc írta:

Igazából örültünk, hogy a Lovecraft örökösei-miniszéria ügyeit nagyjából rendbe tudtuk tenni a múlt hétvégi megbeszéléseken...

És a többi folyammal kapcsolatban mik/kik kerültek szóba, esetleg Leiber?

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Imi írta:

És a többi folyammal kapcsolatban mik/kik kerültek szóba, esetleg Leiber?

Elsősorban ott is antológiák, részben szerzői, részben tematikus fókuszban. A klasszikus folyamba például mind Jack Londontól, mind Conan Doyle-tól simán össze lehet rakni még egy-egy tartalmas kötetet; aztán ott van ugye Stevenson, aki mindig épp a horizont szélén lebeg a terveinkben; mindemellett persze szilárdan el vagyunk kötelezve a Howard- és a Smith-miniszéria folytatására, illetve a James-miniszéria lezárására. SF-vonalon a Fthor és a Weinbaum-kötet után a Kalandok a Marson válogatásba kell új életet lehelni; a fantasy folyamban Card Bűvölete után fontolóra vesszük azt a gyűjteményt, ami a Howard által kreált s&s (kemény fantasy) zsáner korai képviselőit mutatná be az olvasóknak, és természetesen sok szó esett Vance-ről meg a Haldokló Földről is. Ami a dark folyamot illeti, egyelőre induljon be; de nyilván van abban valami célzatosság, hogy a lovecraftiánus miniszéria mellett Crawford és Blackwood bemutatásával igyekszünk tesztelni az olvasói hajlandóságot… wink

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:

Kultúrcsemege

JOHN SILENCE, A RENDKÍVÜLI ORVOSDOKTOR

A Titkos kultusz, és A kutya tábora érdekelne, legalábbis az általad közöltek alapján. A többi valahogy nem keltette fel az érdeklődésemet.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

wolferine írta:

A Titkos kultusz, és A kutya tábora érdekelne, legalábbis az általad közöltek alapján. A többi valahogy nem keltette fel az érdeklődésemet.

Ó, én most egy másik Tükörálarc vagyok, nem az ismertető szerzője, és nekem a személyes kedvencem a John Silence-történetek közül az Ancient Sorceries. Tényleg nem túl pörgős darab – de olyan nyomasztóan és hátborzongatóan ábrázolja a dekadens, belterjes, szörnyű titkokat őrző közösség légkörét, amelybe a történet hőse mit sem sejtve belecsöppen, hogy az embernek a hideg futkos tőle a hátán. Nem csupán a nagy menekülésjelenet miatt találó a párhuzam az Árnyék Innsmouth fölött-tel…

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:
Imi írta:

És a többi folyammal kapcsolatban mik/kik kerültek szóba, esetleg Leiber?

Elsősorban ott is antológiák, részben szerzői, részben tematikus fókuszban. A klasszikus folyamba például mind Jack Londontól, mind Conan Doyle-tól simán össze lehet rakni még egy-egy tartalmas kötetet; aztán ott van ugye Stevenson, aki mindig épp a horizont szélén lebeg a terveinkben; mindemellett persze szilárdan el vagyunk kötelezve a Howard- és a Smith-miniszéria folytatására, illetve a James-miniszéria lezárására. SF-vonalon a Fthor és a Weinbaum-kötet után a Kalandok a Marson válogatásba kell új életet lehelni; a fantasy folyamban Card Bűvölete után fontolóra vesszük azt a gyűjteményt, ami a Howard által kreált s&s (kemény fantasy) zsáner korai képviselőit mutatná be az olvasóknak, és természetesen sok szó esett Vance-ről meg a Haldokló Földről is. Ami a dark folyamot illeti, egyelőre induljon be; de nyilván van abban valami célzatosság, hogy a lovecraftiánus miniszéria mellett Crawford és Blackwood bemutatásával igyekszünk tesztelni az olvasói hajlandóságot… wink

Ezek igazán jó hírek.
Fel merült bennem pár kérdés.
A London kötet milyen történeteket fog tartalmazni, fantasyt vagy horrort?

Doyle-nak vannak további kegyetlen meséi is, ha igen azok is lesznek a következő kötetben?

Vance és a Haldokló Föld sorsáról sikerült döntést hozni?

Az S&S antológiának örülök a legjobban, a tartalmát illetően maradt a régi tervezet(két Raynor-, három Duar- és két Wan Tengri-történet)?
A címével kapcsolatban volt valami ötletelés?
F. A. Kummer Jr Adventure in Lemuria című novelláját olvastátok? Milyen? Ha jó akkor van esélye ebbe vagy egy későbbi S&S antológiába bekerülnie?

A fantasy-folyammal kapcsolatban szó volt egy mitopoétikus alsorozatról is, ezzel mi a helyzet?

Mi az a mainstream fantasy, elképzelésem mondjuk van róla, de mégse tudom?

Utoljára Imi szerkesztette (2013.10.01. 19:14:10)

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Imi írta:

A London kötet milyen történeteket fog tartalmazni, fantasyt vagy horrort?

Amikor London alkotott, ezek a mai zsánerkategóriák még nem váltak el egymástól: igen nehéz lenne besorolni az egyes műveit, ezért is kerül mindenképpen a klasszikus folyamba. Az érintett kisregényei közül például A skarlát ragály a mai fogalmaink szerint posztapokaliptikus SF, a kortársak viszont az angol katasztrófaregény („cosy catastrophe”) szokatlanul nyers amerikai változatának tekintették; A Nagy Vörös pedig egy SF-ötlet feldolgozása igencsak brutális horror-eszközökkel. A novellái ugyanilyen nehezen kategorizálhatóak: általában mindegyik erősen fel van dúsítva horror-elemekkel, de egyesek inkább fantasy-alapra építenek (A formák örökkévalósága), mások meg inkább SF-re (Ezerhalál).

Imi írta:

Doyle-nak vannak további kegyetlen meséi is, ha igen azok is lesznek a következő kötetben?

Igen és igen. smile Sőt, a távolibb terveink között szerepel egy nemzetközi antológia csupa kegyetlen meséből.

Imi írta:

Vance és a Haldokló Föld sorsáról sikerült döntést hozni?

Erre a kérdésre térjünk vissza kicsit később, rendben? Esély van rá, de tényleg meg kell fontolni, hogy elbír-e a sorozat három kötetnyi másodpublikációt. Előbb várjuk meg, hogyan fogadja az olvasóközönség a Rhialto, a Csudálatost.

Imi írta:

Az S&S antológiának örülök a legjobban, a tartalmát illetően maradt a régi tervezet (két Raynor-, három Duar- és két Wan Tengri-történet)?

Csináltunk egy kalkulációt, és ez így túl terjedelmesnek tűnik a Wan Tengri-történetek miatt. Lehet, hogy jobb lenne Kuttner Elak- és Raynor-történeteit kombinálni Ball Duar-történeteivel. De más szerzők is vannak még a látóhatáron, például Binder, Quinn, Hamilton, Wellman – sőt, Robert Bloch. Szóval nincs kizárva, hogy ebből is miniszéria lesz.

Imi írta:

A címével kapcsolatban volt valami ötletelés?

Mit szóltok A vas kora változathoz?

Imi írta:

F. A. Kummer Jr Adventure in Lemuria című novelláját olvastátok? Milyen? Ha jó akkor van esélye ebbe vagy egy későbbi S&S antológiába bekerülnie?

Kummerrel előbb a Mars-antológiánkban fogtok találkozni, de ő nagyon sokoldalú és egyenletes színvonalon író pulp-szerző volt, egyike azoknak, akiket több fronton is szeretnénk bemutatni a sorozatban.

Imi írta:

A fantasy-folyammal kapcsolatban szó volt egy mitopoétikus alsorozatról is, ezzel mi a helyzet?

Egyelőre pihenőpályára került, de nem feledkeztünk meg róla. A fantasy-folyamra erősen ráfér a koncepcionális átgondolás; az itteni olvasói visszajelzésekből is látszik, hogy pl. Waltonnal nem a legjobb irányba indultunk el. Egy mitopoétikus fantasy-válogatást mindenesetre bízvást ígérhetek, bár nem egyhamar és a fantasy helyett a dark folyamban – konkrétan a Lovecraft világa-miniszéria Álomföldek munkacímű kötetét.

Imi írta:

Mi az a mainstream fantasy, elképzelésem mondjuk van róla, de mégse tudom?

Fantasztikus szépírodalom mainstream szerzők tollából, akik a zsánerfantasytől többé-kevésbé független tradícióban alkotnak. Például régebbről Kafka és Borges, vagy a kortársak közül Rushdie és Norfolk.