Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

leslieke írta:

Női szerzők? Csak azt ne, az eddigiekkel is csak a baj volt...

Szerintem Leigh Brackettnek feltétlenül adj egy esélyt, leslieke. Én sokáig nem is tudtam róla, hogy nő, a művei alapján egyértelműen férfinek könyveltem el. A Rhiannon kardja és A rőt csillag is nagyon tetszett, és a hölgy a filmek terén is maradandót alkotott. Olyan klasszikus westernek forgatókönyve fűződik a nevéhez, mint a Rio Bravo, az El Dorado és a Rio Lobo. Chandler A hosszú álom című krimijéből két változatot is írt (egy klasszikusat a 40-es években és egy rendhagyót a 70-es években), és ne felejtsük el, hogy utolsó forgatókönyve valami A Birodalom visszavág, vagy mi a szösz volt. smile

Utoljára Dala szerkesztette (2013.11.28. 19:56:26)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Dala írta:

Szerintem Leigh Brackettnek feltétlenül adj egy esélyt, leslieke. Én sokáig nem is tudtam róla, hogy nő, a művei alapján egyértelműen férfinek könyveltem el.

Ezzel már annak idején is sokan így voltak, mivel a „Leigh” gendersemleges keresztnév, nem árulja el a viselője nemét. Howard Hawks, a legendás hollywoodi rendező – inkognitóban többek között ő forgatta A lény egy másik világbólt is – például így nyilatkozott róla néhány dialógusának elolvasása után: „Ez a Brackett srác – fasza lenne, ha ő írná Bill Faulknerrel A hosszú álom forgatókönyvét.” Mikor közölték vele, hogy egy hölgyről van szó, vállat vont. „Akkor a Brackett csaj. Nem tökmindegy, ha tud írni?”

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Közben még eszembe jutott, hogy John Carpenter Halloween című filmjében Leigh Brackettnek hívják a seriffet, aki férfi. A névadás nem véletlen, a rendező az írónő előtt tisztelgett ezzel a gesztussal, és kihasználta, hogy simán hívhatnak így egy pasit is.

Utoljára Dala szerkesztette (2013.11.28. 20:48:11)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Kultúrcsemege

FORDÍTÓI IMPRESSZIÓK STANLEY G. WEINBAUMRÓL

http://www.sffaudio.com/images13/AMartianOdysseyIllustrationByFrankR.Paul565.png

Gyermekkoromnak, fiatalkoromnak meghatározó momentuma volt, mikor jó apám, aki maga mérnökemberként a science-fiction hűséges olvasója volt (és bizonyos mértékig a mai napig az), megismertetett ezzel a zsánerrel. Nem a legkönnyebbekkel kezdtem, hiszen a máig tartó kapcsolatot olyan írók alapozták meg nálam, mint Zsoldos Péter, Isaac Asimov, Stanisłav Lem, Frank Herbert és a Sztrugackij fívérek. Később tértem át a bizonyos szempontból könnyedebb megközelítésekre Jules Verne, Douglas Adams, Kurt Vonnegut és Robert Sheckley idegenvezetésével. Mindezeket nagy étvággyal és komoly összevisszaságban fogyasztottam, ahogy éppen kedvem tartotta, hisz éppen ezért a szórakoztató irodalom az a kategória, ahová besoroljuk őket.

A fantasztikumból, amit olvastam, idővel kimaradt a tudomány, ami a fentiek fényében talán hálátlan lépésnek tűnhet. Én úgy véltem, a tudomány kötelmei nélkül szabadon áradó fantázia közelebb áll hozzám. A Lovecraft-féle horror, a borongós sötét fantasy... valahol nagyon igaz dolog, hogy az olvasmányok követik az ember élethelyzetét.

Mikor a Gonosz mesék nyomdába adása után Kornya Zsolt barátom elküldte nekem a következő munkát, amit számomra választott ki a MesterMűvek műhelyben, nagyot néztem, mivel azonban jól ismerem a módszereit, nem kételkedtem abban, hogy testhez álló feladatot kaptam tőle. Nem kellett csalódnom.

Stanley G. Weinbaumot olvasni és fordítani, noha be kell vallanom, életemben addig csupán a nevével találkoztam, hatalmas élmény volt. Hatalmas élmény, mivel éppen abba a korba, abba az élethelyzetbe repített vissza, amikor még tele voltam mindenféle reményekkel. Olyan érzés volt, mintha szűkebb terjedelmi keretek közé szorítva ugyan, de Vernét olvastam volna. Mintha.

Weinbaum – akár olvasott Vernét, akár nem – onnan indult el, ahol a nagy öreg abbahagyta. Történeteiben az ember eléri, meghódítja a Naprendszert, egész a legkülső határokig, holott ez az ő korában még annyira sem volt valószerű dolog, mint Verne számára a holdutazás a sajátjában. Hősei ugyan nélkülözik a mélyebb dimenziókat, ugyanakkor mégis élő, szerethető alakok, a marslakó Tweel karakterében pedig olyasmit sikerült felmutatnia, amit előtte senki másnak, de utána is csak keveseknek: egy gondolkodó, civilizált, de egyáltalán nem emberi idegent.

Tweellel és népével Weinbaum megalkotott egy eltűnőben lévő, az emberiségtől teljességgel idegen gondolkodású fajt, amelynek egykori nagyságát és mai, szomorú állapotát az emberi szereplők döbbenetén keresztül tudjuk felmérni. Ennél is nagyobb fegyvertény, hogy Mr. Weinbaum nem elégedett meg egyetlen fajjal, mikor a letűnt marsbéli civilizációt megalkotta. Fajok együttélését, szimbiózisát vázolta fel, amivel a mai science fiction nagyjai közül is csak kevesen mernek próbálkozni. A viszonylag kis – összesen két novellányi – terjedelemben egy komplex világot tár elénk, a képzeletbeli Marsnak egy lényegét tekintve működőképes modelljét. Azzal, hogy mindezt csupán Dick Jarvisnak, az expedíció vegyészének az elbeszéléséből ismerjük meg, az egész történet testközelbe kerül. Nem fogjuk a kieső, figyelmen kívül hagyott részleteket firtatni, nem vesszük észre azt sem, ha esetleg logikai bukfencbe ütköznénk, mert nem erre figyelünk. Ehelyett ott ülünk az Ares szűkös fedélzetén, egy fémbögrényi kihűlt kávéval, hallgatjuk távol járt társunk beszámolóját a Mars csodáiról és borzalmairól, és néha legszívesebben leütnénk a kotnyeleskedő Harrison kapitányt a közbeszólásaiért.

Igen, vannak olyan feltételezések, olyan, a szereplők szájába adott mondatok, amiken mai tudásunk fényében bizton mosolyogni fogunk.

Észre kell vennünk azonban azt is, hogy manapság, mikor az információ szinte minden területen széles körben hozzáférhető, talán nem akkora kunszt pontos adatokhoz jutnunk mondjuk a Mars – vagy éppen a Plútó – légkörét, felszíni jellemzőit illetően. Akkoriban a megfigyelés egyetlen forrása a földi távcsöveken át történő, kitartó vizsgálat volt, és az innen származó adatok közel sem forogtak még oly mértékben közkézen, hogy bárki csak úgy hozzájuk férhetett volna. Ennek ellenére Weinbaum Naprendszere a tudomány akkori állása szerint pontos modell, és csak ahol nem állt rendelkezésre biztos információ, ott vetette be csodás fantáziáját.

Nem árt, ha azt is észben tartjuk, hogy a rakétatudomány Weinbaum életében még szinte sehol sem tartott. Robert Goddard 1919-es publikációjára a világűrt elérő rakéták elméleti lehetőségeiről ugyan hagyatkozhatott, de kötve hiszem, hogy Wernher von Braun munkáihoz hozzáférhetett volna; márpedig az első olyan rakéta, amely valóban képes volt elérni a Föld légkörének határát, a V-2 volt, majd tíz évvel az író halála után. Ehhez képest Weinbaum rakétái szépen szelik a Naprendszer bolygóközi terét, olyan problémákkal szembenézve, amelyekkel jóval később az űrrepülés mérnökeinek ténylegesen meg is kellett küzdenie. Ha a fentiekhez még hozzávesszük az atomenergia meghajtásként való felhasználását, akkor valóban Vernéhez méltó teljesítményt kapunk. Mindezt, a maga korában, egy pulp-magazin lapjain.

Elgondolkodtató, hogy ennek a fiatalembernek a munkáiról hogyan nyilatkozott akár H. P. Lovecraft, akár a zsáner nagy öregjének számító Isaac Asimov. És elgondolkodtató az is, hogy vajon miért maradtak ki az ő írásai eddig a képből, ami mi itt, Kelet-Európában a science fictionből láttunk. Igaz, hogy a mai tudásunk szerint bizonyosan mosolyogni fogunk a történetek szereplőinek néhol naiv, képtelen kijelentésein, de talán pontosan ez az, amit tennünk kell. Mosolyogni, csodálni az író egyedi, Lovecraft által is méltatott képzelőerejét, és élvezni a történetek sodró lendületét, Jarvis marsbéli viszontagságaitól kezdve Manderpootz professzor vaskos szerénytelenségein át egészen a Vörös Péri zöld szeméig.

És miután a végére értünk a történeteknek, minden bizonnyal meggyőződésünkké válik majd a néhai Lester del Rey, amerikai sci-fi író és szerkesztő kijelentése:

„Weinbaum bármely más írónál többet segített nekünk abban, hogy a korai harmincas évek depressziójából átléphessünk a modern tudományos fantasztikumba.”

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Megjött a kedvem Weinbaum-ot olvasni! És a kép is remek! smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Nagyon jó hangulatkeltő írás! smile Mikorra tervezitek kb. a Weinbaum-kötetet?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Razor írta:

Mikorra tervezitek kb. a Weinbaum-kötetet?

A szövegekkel már majdnem készen vagyunk, de a három Manderpootz-történetből kettőnek még nem készült el a fordítása. Amíg ezek be nem futnak, inkább nem saccolnék időpontot.

wolferine írta:

És a kép is remek! smile

A Marsi odüsszeia őskiadásához készült, Tweelt és Dick Jarvist ábrázolja: Frank R. Paul illusztrációja a Wonder Stories 1934. júliusi számából.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Tükörálarc írta:

Tweelt és Dick Jarvist ábrázolja.

Nem is lehetett kérdés, és az illusztrátor remekül elkapta/leképezte a sztori hangulatát! smile

Nem mintha MAGUS olvasó lennék, de a 2014-es kiadó tervek vonatkozó szekciójában szereplő Booman valójában Boomen:
http://www.deltavision.hu/hirek/kiadoi-terv-2014/

Utoljára wolferine szerkesztette (2014.01.08. 15:19:43)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

A Tigris! Tigris! kapcsolódik bármely más Bester íráshoz?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Deev írta:

A Tigris! Tigris! kapcsolódik bármely más Bester íráshoz?

Bester nem volt világépítő, nem kreált összefüggő hátteret az írásainak: a regényei önmagukban állnak.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Tükörálarc írta:
Deev írta:

A Tigris! Tigris! kapcsolódik bármely más Bester íráshoz?

Bester nem volt világépítő, nem kreált összefüggő hátteret az írásainak: a regényei önmagukban állnak.

köszi a gyors választ!

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Tükörálarc írta:

FORDÍTÓI IMPRESSZIÓK STANLEY G. WEINBAUMRÓL

Érdekes volt, köszönöm.
Egyre várósabb ez a kötet.  smile

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Elolvastam Weinbaumtól Az őrült hold c. novellát egy régi Galaktikában. Ennek alapján nagyon bejön az író stílusa. A világát tekintve az olyan ma már tudományosan nagyon elavult művekre emlékeztet, mint például A csendes bolygó, de ellentétben Lewis művével (amit egyébként nagyra tartok), magát a történetet, a karaktereket, és egyáltalán a mű stílusát közel sem érzem olyan porosnak, mai szemmel is nagyon élvezetes.
Alig várom, hogy egy önálló kiadványt is olvashassak tőle.

(Egyébként az említett Galaktikában kiváló illusztrációkat találhatók a novellájához.)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Katherine Grey olvasói méltatása a MesterMűvek SF folyamáról:

2011 októberében indult útjára a Delta Vision kiadó MesterMűvek sorozatának sci-fi alfolyama, a három jelenleg létező közül az első, amellyel megismerkedhettem. Keretében eddig három könyv jelent meg:

1. Ursula K. Le Guin: A Rege (The Telling, 2000)
2. Piers Anthony: Khton (Chthon, 1967)
3. Alfred Bester: Tigris! Tigris! (Tiger! Tiger!, 1956)

A sorozat további alakulásáról még csak szórványos hírek lelhetők fel, ami biztos, hogy Anthony kétrészes sorozatának második, Fthor című (Phthor, 1975) kötete és Bester másik korai korszakában írt sci-fije, Az arc nélküli ember (The Demolished Man, 1953) kijön a sorozatban még a jövő évben.

Mindenesetre számomra már bizonyított a széria: különleges, valamiféle "művészi-klasszikus" válogatásnak tűnik, amelyik eltérve az Asimov - Clarke - Heinlein vonaltól a szándékoltan költői, szimbolikus science fiction mesterművei közül veszi darabjait.

Forrás: Katherine’s Bookstore

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Tükörálarc írta:

Nem árt, ha azt is észben tartjuk, hogy a rakétatudomány Weinbaum életében még szinte sehol sem tartott. Robert Goddard 1919-es publikációjára a világűrt elérő rakéták elméleti lehetőségeiről ugyan hagyatkozhatott…

Privátban kérés érkezett hozzánk, nem tudnánk-e részletesebben kifejteni ezt a félmondatos utalást. Tessék parancsolni:

Kultúrcsemege

ROBERT GODDARD, AZ ELSŐ AMERIKAI RAKÉTAMÉRNŐK

Részlet Gerard DeGroot: Dark Side of the Moon c. könyvéből

http://media.airspacemag.com/images/goddard-0508-631.jpg

Az amerikai Robert Hutchings Goddard által végzett kísérletek megmutatták, milyen nehéz elhagyni a Földet. Ciolkovszkijtól és Bernard Smithtől eltérően ő nem cirkalmazta ki a technikai számításait tarka kozmikus fantazmagóriákkal. Nem is a tudományos felfedezés vágya csábította. Goddard ennél gyakorlatiasabb volt: meg volt győződve róla, hogy a Nap kihűlése előbb-utóbb ki fogja kényszeríteni az emberiséget a világűrbe, ha biztosítani kívánjuk fajunk fennmaradását. Ilyen megfontolásból küldte be tanulmányát 1917-ben a Smithsonian Intézetnek, Egy módszer rendkívüli magasságok elérésére címmel.* A Smithsonian válaszul ötezer dolláros alapítványt hozott létre a további kísérletek finanszírozására. Goddard a tanulmányban azt javasolta, hogy küldjenek rakétát a Holdra; ha célba ér, a hatalmas robbanást a Földről is látni lehet majd.**

-------------------------------------------------------------
* A publikálására két évvel később, 1919-ben került sor. (A fordító jegyzete)

** Ez az ötlet újra felbukkant az 1950-es években, amikor egyes amerikai tudósok komolyan foglalkoztak a gondolattal, hogy publicitási célzattal atombombát robbantsanak a Holdon. (A szerző jegyzete)
-------------------------------------------------------------

A cinikus újságírók remekül elszórakoztak Amerika első rakétamérnökével, epésen megjegyezve, hogy Verne legalább nem tüntette fel a képzelgéseit realitásnak. 1920. január 13-án a New York Times azzal vádolta meg Goddardot, fogalma sincs „a hatás-ellenhatás viszonyáról, és hogy az ellenhatás kiváltásához többre van szükség a puszta vákuumnál.” Az újság nyilván nem volt tisztában a rakéta működésének alapelvével, sőt Newton harmadik törvényével sem, de abban az időben sokan voltak ezzel így. Goddard, ingerlékeny ember lévén, személyes sértésnek fogta fel az ellenvetést, ahogyan szinte mindent az életében. Arra vágyott, hogy látnokként ünnepeljék, mint Ciolkovszkijt, a legtöbben azonban holdkórosnak nézték. Az önsajnálat nagymestereként huszonöt évig tartó duzzogásba vonult vissza, ily módon gondoskodva róla, hogy elképzelései sose részesüljenek abban az elismerésben, amit talán megérdemeltek volna.

Az amerikai közönség ennek következtében nem akceptálta a nagy esemény jelentőségét, amikor Goddard 1926. március 16-án felbocsátotta a világ első folyékony hajtóanyagú rakétáját a nagynénje farmjáról, a massachusettsi Auburn közelében.  A rakéta 60 mérföld / órás sebességet és 41 láb magasságot ért el. Ötleteinek korábbi fogadtatásán kiábrándulva Goddard nem volt hajlandó a nyilvánosság elé vinni a kísérletet. Az újságírók persze így is kiszimatolták, és nagy örömükre szolgált szétkürtölni, hogy Goddard „holdrakétái” konokul a Földön maradtak. Az egyik lap rámutatott, hogy a rakéta „mindössze 238.799 és fél mérfölddel vétette el a célját.”

http://www.nasm.si.edu/webimages/640/84-8949_640.jpg

Ahogy Goddard rakétái növekedtek, úgy csökkent a szomszédok velük szemben tanúsított toleranciája. Mivel egyre inkább üldözöttnek érezte magát, kivonult az ötleteivel Új-Mexikóba, ami elég nagy volt hozzá, hogy befogadja zárkózott és sértődékeny temperamentumával. A költözködés és a külön e célra épített létesítmény költségeit Daniel Guggenheim fedezte, akit lenyűgöztek a rakéták. Goddard, képtelen lévén marketingelni magát, Charles Lindberghhez* fordult promóciós támogatásért. A létesítmény Eden Valleyben („Éden-völgy”) épült meg, nem messze egy találó módon High Lonesome („Magányos Magaslat”) névre hallgató helytől, Roswell városkájának közelében, amit a kis zöld emberkék állítólagos látogatása tett híressé az 1950-es években.

-------------------------------------------------------------
* Charles Lindbergh (1902-1974), amerikai pilóta, író, feltaláló, felfedező és társadalmi aktivista, az Atlanti-óceán első átrepülője. (A fordító jegyzete)
-------------------------------------------------------------

Anne Morrow Lindbergh az emlékezéseiben fölidéz egy beszélgetést a férje és Goddard között a rakétákban rejlő lehetőségekről.

Úgy képzelte el a jövőt, hogy az ember el fog jutni a Holdra, sőt a bolygókra is, ám az aktuális teendőket illetően óvatos és praktikus volt. – Elméletileg – mondta – lehetséges olyan többfokozatú rakétát konstruálni, amely képes elérni a Holdat. – De úgy számította, legalább egymillió dollárba kerülne.

Guggenheim fia, Harry 1940. májusában megszervezett Goddardnak egy találkozót az amerikai fegyveres erők képviselőivel, hátha fel tudja kelteni az érdeklődésüket a rakéták iránt. Ám nem sikerült meggyőznie őket; azzal a megjegyzéssel távoztak, hogy „a következő háborút az aknavető fogja megnyerni.” Mai szemmel nézve ez minden idők legrövidlátóbb helyzetmegítélésének tűnik, valójában azonban az amerikai katonatisztek tiszteletre méltó józanságról tettek tanúságot. Ebben az időben Goddard kísérletei hatalmas befektetést igényeltek volna a legjobb esetben is kétes megtérülés reményében. Mint a németek második világháborús tapasztalatai bebizonyították, a rakéta olyan fegyver volt, amely megelőzte a korát.

Goddard legnagyobb hibája az üldözési mániája volt. Mivel nem bízott senkiben, vonakodott másokkal megosztani az elképzeléseit. A tudományos kutatómunka azonban nem folyhat légüres térben. Emlékezzünk: Newton annak tulajdonította a sikereit, hogy óriások vállán állt. Goddard viszont inkább egyedül dolgozott, egyre erőteljesebb rakétákat lőve ki Új-Mexikó határtalan egére. A hibáit – akadtak szép számmal – teljes elszigeteltségben követte el, ahol jóval kisebb volt az esélye, hogy felfigyelnek rájuk és korrigálják őket. Kármán Tódor, a Kaliforniai Technológiai Intézet Guggenheim Repüléstani Laboratóriumának magyar születésű vezetője, nem volt lenyűgözve Goddard hozzájárulásától a rakétatechnikához:

Goddardtól nem vezet leszármazásvonal a mai tudományhoz. … Ő egy kihalt ág képviselője. Invenciózus ember volt, stabil elméleti alapokkal, de nem tudománytörténeti jelentőségű úttörő; és túlságosan komolyan vette magát. Ha másokat is a bizalmába von, azt hiszem, kifejleszthette volna a nagy magasságokban működőképes rakétákat, és többre jutott volna, mint amennyi egyedül telt tőle. Ő azonban nem hallgatott más tudósokra, nem is érintkezett velük, és ezzel a saját munkáját lehetetlenítette el.

Goddard 1945. augusztus 10-én hunyt el, a japán kapituláció napján. Nem sokkal a halála előtt azt mondta egy riporternek: „Úgy érzem, új korszak küszöbén állunk. … Csak a képzelőerőnkön múlik, milyen messzire jutunk el a rakétákkal. Azt hiszem, nem tévedek, ha kijelentem: még nem láttunk semmit a lehetőségekből.”

http://d1jqu7g1y74ds1.cloudfront.net/wp-content/uploads/2011/10/goddard.jpg

Mint Goddardnak rá kellett ébrednie, sem az amerikai kormány, sem a hadsereg nem érdeklődött különösebben a világűr iránt. Ugyanezt nem lehetett elmondani az amerikai népről. Igen sokan meg voltak győződve róla, hogy a világűr temérdek kalandot, örömöt, titkot és veszélyt rejteget, és hogy az emberiségnek az a sorsa, hogy elszakadjon a Földtől és szembenézzen velük. Mások, akik a kozmikus tér spirituális vonzerejére immúnisak maradtak, hatalmas gazdasági potenciált véltek fölfedezni benne. A képzelt kincsek, amelyek hajdan Cortezt Peruba hajtották, a reménybeli felfedezőknek egy későbbi nemzedékét most arra ösztönözték, hogy tekintetét a csillagos ég felé fordítsa.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Katherine Grey részletes olvasói reflexiói a MesterMűvek sorozat SF folyamáról.

Forrás: Katherine’s Bookstore

Egy finom külsejű sorozat, amely kötetről kötetre meglepetést okoz. Költői, szimbolikus, nem mindennapi kötetek. Ez a Delta Vision kiadó MesterMűvek sorozatának Science Fiction alfolyama.

--------------------------------------------

Ursula K. Le Guin: A Rege (MM SF 01.)

Bár a kiadó szerint népszerűsége csalódást okozott - nagyon sokan megvásárolták, de ezekből a vevőkből nem vált később potenciális MesterMűvek-olvasó - én nagyon hálás vagyok a kiadásáért. Ez volt ugyanis az első Ursula K. Le Guin-könyv, amelyet sikerült örömmel végigolvasnom. Mégpedig nagy örömmel. Bár annak idején lelkesen birkóztam a Szigetvilág-történetekkel, ama patetikusan végzetszerű, kegyetlen kiválasztottsággal teli fantasyvilág nem volt teljesen kedvemre való. A Regét viszont követhette A sötétség balkeze is, bár Hain-ciklus ide vagy oda, A Rege százszor akkora élmény volt, főleg szövegét tekintve. Talán Kleinheincz Csilla avatott magyar fordítása miatt, talán, mert a szürke-arany díszes, elbájoló borítójú, apró könyvtest olyan finoman rejtette ezt a halk szavú, ám sötét történetet, talán mert, Le Guin e regénye annyira összetett, olyan könnyen olvasható, mégis messzire vezető... Nem tudom. Mindenesetre ez volt az első könyv, amelyet az alfolyamból elolvastam. És utána azonnal megvettem a Khtont.

Értékelés: külső 5 pontból 5 / belső 5 pontból dupla 5

--------------------------------------------

Piers Anthony: Khton (MM SF 02.)

A Rege elolvasása előtt sokáig gondolkodtam, érdekel-e engem ez a könyv. Pokolbolygó, fegyenctelep, alvilág... Kell ez nekem? Aztán megbarátkoztam a sorozattal, a szép, valamit a könyvből is felidéző borító pedig csak segítette a döntést. A Khtonról már sokan és sok mindent leírtak, attól kezdve, hogy olvasható a görög mitológia parafrázisának, odáig, hogy a hatvanas évek lázadáskorszakában íródván tiltakozás a klasszikus sci-fi összes közhelye és kliséje ellen: ennek köszönhetők különös helyszínei és különleges, az időben flashbackekkel oda-vissza haladó, rejtelmes szerkesztése is. Van, aki szerint széteső, van, aki szerint unalmas. Számomra inspiráló volt, bár a három idősík közül a börtönnapok és a szökés története, illetve Aton Öt gyerekkora sokkal erősebben hatott rám, mint a végül a cselekmény feloldását, megoldását megadó zárórész. Mégis, az egész, egyébként mozgalmas történet olyan, mint egy hosszú vers és egy kaleidoszkóp keresztezése. Unikum. Ráadásul Sárközi Gergely fordítása is nagyon jó.

Értékelés: külső 5 pontból 5 / belső 5 pontból 5

--------------------------------------------

Alfred Bester: Tigris! Tigris! (MM SF 03.)

Amikor megvettem, tisztában voltam vele, hogy én ezt kamaszként már olvastam. Szégyen-nem szégyen, mégsem emlékeztem semmi másra belőle, mint a főhős menekülésére-ámokfutására-bosszújára, amelynek során végig képtelen voltam vele azonosulni. Most újraolvasva egészen más dolgok vésődtek belém a könyvből. Egy karneválszínességű, reklámharsányságú és elkeserítően magányos jövő képe. Két nagy szerelem szomorú emléke. Egy detektívregénybe illően végigírt nyomozás frappáns története. Játék, mese, költészet, üvöltés... Nem tudom, hogy Nemes István, aki már az első kiadást is fordította, mennyit változtatott a szövegén (gondolom, húsz év után sokat), de borzasztóan élvezetes és humoros volt a könyv magyarul (is). Benne volt mindaz a gátlástalanság és kitörő expresszivitás, amely Gully Foyle figuráját is jellemzi, helyenként mégis borzasztóan el tudtam rajta keseredni, s meg tudtam hatódni. Be kell valljam, csak egy dologgal nem tudok mit kezdeni, úgy szimbolikusan: a befejezéssel. Miért az, ami?

Értékelés: külső 5 pontból 4 / belső 5 pontból 5

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Arthur K. Barnes-tól terveeztek kiadni valamit?
Weinbaum mellett még őt szokták dícsérni a földönkívűliek nem emberi ábrázolása miatt.

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Imi írta:

Arthur K. Barnes-tól terveeztek kiadni valamit?

Igen, konkrétan a Gerry Carlyle-ciklusát: Weinbaum után van betervezve. Ehhez a ciklushoz Henry Kuttner is írt kapcsolódó novellákat (a beszerzésük folyamatban van), szóval szép összefüggő textúrát adna a SF-folyamnak. Erősen flörtölünk továbbá Harry Bates álnéven írt Hawk Carse-ciklusával is, amelynek éppenséggel nem erős oldala az idegen lények ábrázolása, viszont mintegy esszenciális párlata a Naprendszer keretein belül maradó űroperának.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Tükörálarc írta:

ROBERT GODDARD, AZ ELSŐ AMERIKAI RAKÉTAMÉRNŐK

Érdekes, tartalmas cikk volt, köszi! smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Ha már sci-fi:

Szerintetek szegény J.G Ballard miért ekkora pária nálunk? Több év alatt megjelent 3 könyve összesen és ennyi. Holott egy markáns, kult sci-fi szerző, akinek ráadásul mondanivalója is van.
High-Rise, The Day of Creation stb.

Most igazából nem az MM-be ajánlanám ezt a kiváló közelmúltbéli szerzőt, de elbírnék viselni belőle egy életműkiadást smile Vagy legalábbis a fontosabb és jobb regényeiből egy minisorozatot.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

A High-rise-bol ráadásul nemsokára mozifilm lesz.
Forrás: filmbuzi.hu

Utoljára Turner szerkesztette (2014.02.13. 13:10:47)

És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: "Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint?"
S ő azt felelte: "Mind!"

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

clive írta:

Szerintetek szegény J.G Ballard miért ekkora pária nálunk? Több év alatt megjelent 3 könyve összesen és ennyi. Holott egy markáns, kult sci-fi szerző, akinek ráadásul mondanivalója is van.

Ballard azért elég nehezen olvasható-érthető szerző, minél későbbi és érettebb munkáit vesszük, annál inkább. Ráadásul az írásaiban rengeteg a kulturális reflexió és a rekurzivitás, amit a magyar olvasó egyszerűen nem tud hová tenni, mivel hiányoznak a kulturális hátteréből a kapcsolódási pontok.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Tükörálarc írta:

az írásaiban rengeteg a kulturális reflexió és a rekurzivitás

mire kellene gondolnom ennek olvastán?

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

wolferine írta:

mire kellene gondolnom ennek olvastán?

Ó, bocsánat. smile Szóval, az írásai tele vannak olyan kulturális utalásokkal, amelyek a nem-angolszász közegben nevelkedett olvasó számára egyáltalán nem egyértelműek; illetve olyan rejtett párhuzamokkal és áthallásokkal, amelyek a SF-zsáner és a populáris irodalom fejlődését tükrözik, és csak akkor nyernek értelmet, ha az ember ismeri a szóban forgó műveket (többségük nincs lefordítva magyarra), egyébként teljesen öncélú szerzői csapongásnak tűnnek.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Science fiction

Így már teljességgel világos, köszönöm! smile

Egyébként a Vízbe fúlt világ nekem nagyon tetszett anno.