Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Thomas Ligotti műveinek ügyében van valami konkrétum? Például puhatolózás a jogtulajdonosnál? Őt nagyon várom e sorozatban. Ramsey Campbellt is smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

clive írta:

Thomas Ligotti műveinek ügyében van valami konkrétum? Például puhatolózás a jogtulajdonosnál? Őt nagyon várom e sorozatban. Ramsey Campbellt is smile

Ezen a téren egyelőre nem tudok új hírekkel szolgálni. A kiadónak az az álláspontja – nagyon helyesen –, hogy mielőtt a további tervekkel foglalkoznának, előbb szeretnék a kezükben tartani azoknak a köteteknek a kéziratát, amelyeken már folyik a munka.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:
Geger írta:

A Gonosz mesék is nagyon tetszett, alapos munkát végeztetek vele, ami a Függelék hosszában tökéletesen lemérhető. […] Az utóhangban található elemzés szintén jó ötlet, a jövőben is alkalmazhatnátok.

Valahányszor csak lesz erre lehetőség, törekedni fogunk rá. smile

Örömmel jelentem be, hogy legalább egy jövő évi kiadványunknál ez a törekvés biztosan célt ér: a dark folyam nyitókötetében (Lovecraft világa I.: Carcosa árnyai) lesz zárótanulmány, ugyanannak a műhelytársunknak a tollából, mint a Gonosz mesékben. Sokat kellett rá várni, de megérte… big_smile Mivel nagyon szépen összeszedett elemzés, egymásra épülő lépcsőkben haladó érveléssel, elég nehéz belőle ízelítőnek szolgáló szemelvényt kiragadni, de én azért megpróbálom. Szóval, Lovecraft-rajongók figyelmébe…

--------------------------------------------------------------------------------------

Hatások, párhuzamok és tapogatózás a dögleheletű sötétben: Bierce és Lovecraft fikciós prózájának kapcsolódási pontjai
részlet

Bierce két rövid novellája meglepő hasonlóságokat mutat Lovecraft A Szörnyű Öregember (The Terrible Old Man) című, 1920-ban született, szokatlanul tömör írásával. Mind az At Old Man Eckert’s, mind a The Isle of Pines egy idős férfit állít középpontba, aki a pletykálkodó népek szerint egykor kalóz volt, és mérhetetlen gazdagsággal rendelkezik. Lovecraft alakja „élete virágjában állítólag hajóskapitányként kalandozott az Indiákon”, és „köztudomású volt róla, hogy dohos, öreg hajlékában valahol tekintélyes pénzvagyont rejteget”. Mindhárom novella öregura meglehetősen remetei magányban éldegélt a település szélén, és minden esetben olvashatunk olyan jelenetet, amelyben három férfi tesz látogatást náluk, igaz, a rablási szándék csak Lovecraft esetében egyértelmű; az At Old Man Eckert’s esetében az eltűnt öregember után nyomoznak, a The Isle of Pinesban pedig csak az egyik szereplő keveredik a lopás gyanújába, igaz, ő meg is lakol tettéért. A három novella még abban is közös, hogy bizonyos mellékes spanyol vonatkozásokkal rendelkeznek: a vén Eckert a Karib-tenger Dél-Amerika északkeleti partját szegélyező részén hajózott, melyet az angol „Spanyol-tengernek” (Spanish Main) nevez, a The Isle of Pinesban az ifjú Galbraithnél egy zacskó spanyol aranyat találnak, a Szörnyű Öregember pedig spanyol arannyal szokott fizetni. Végül az említett párhuzamok mellett az is kiemelendő, hogy A Szörnyű Öregember olyan cinikusan szellemes, könnyed hangvételben íródott, ami egyetlen más Lovecraft-novellára sem jellemző, és itt Lovecraft sokkal hitelesebben adja vissza Bierce szellemiségét – mellyel egyébként személyesen kétségkívül tudott azonosulni –, mint az egyébként szintén erre irányuló, később tárgyalandó A kriptában (In the Vault). Érdekes módon Joshi Lord Dunsany Probable Adventure of the Three Literary Men című, a The Book of Wonderben megjelent novellájából eredezteti A Szörnyű Öregembert. (1) Az előbbi azonban inkább fantasy, és a három tolvajon, illetve magán a félresikerült lopási akción kívül nem mutat hasonlóságot az utóbbihoz, hiszen egy meseszép költeményeket tartalmazó aranyládikáról szól, melynek tulajdonosa ismeretlen számunkra, és a két írás hangvétele is meglehetősen eltérő. Meglehet, hogy Dunsany műve befolyással volt A Szörnyű Öregember születésére, azonban Bierce szóban forgó írásai legalább annyi ihlettel szolgálhattak Lovecraft számára. Érdekes módon nem tudni, olvasta-e Lovecraft a szóban forgó Bierce-műveket, mert nem szerepelnek Bierce két fő novelláskötetében, a vázolt párhuzamok tekintetében azonban okkal feltételezhető, hogy valamilyen módon hozzájuk fért.

--------------------------------------------------------------------------------------
(1) S. T. Joshi: A Subtler Magick, p. 77.
--------------------------------------------------------------------------------------

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Lehet, hogy béna vagyok és nem is ide kellene ezt írnom... de szeretném megkérdezni és bocs azért is ha már volt róla szó, lusta vagyok visszaolvasni...  roll
Ki lesz adva Alfred Bester: Az arcnélküli ember ? smile
Valahol már láttam egy picike borítóképet róla. smile
http://1.bp.blogspot.com/-UK4XjKz4-jc/U … Image4.jpg

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Egy kis érdekesség (hallgatnivaló-javaslat):

Dreams in the Witch House – A Lovecraftian Rock Opera (2013)

http://www.bunalti.com/?p=292395

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

@wolferine: Igen dicséretes, hogy gyűlnek a témában a zeneművek. smile Az én kedvencem a Shoggoth on the Roof, ami a Hegedűs a háztetőn c. musicalnek a lovecraftiánus átdolgozása. A YouTube-on részletekben fent van egy egész színpadi előadása, bár a felvétel amatőr és elég vacak minőségű. A dalbetétekre egyenként is rá lehet keresni.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

leslieke: Köszönöm! smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Kultúrcsemege

WOLFGANG HOHLBEIN: FARKASSZÍV (WOLFSHERZ)

könyv nem-ajánló

http://media.ebook.de/shop/coverscans/167/16793740_16793740_xl.jpg

Mindeddig csak olyan könyvekről írtunk külön posztban itt a fórumon, amik tetszettek nekünk és másoknak is jó szívvel ajánlottuk őket, most azonban dühömben meg fogom törni ezt a tradíciót. Nem teljesen öncélúan persze, hiszen a negatív ismertetők legalább olyan hasznosak, mint a pozitívak: felhívják rá az olvasó figyelmét, mit érdemes messziről elkerülni. Hatvágner Attila klasszikus recenziói merülnek föl lelki szemeim előtt, aki annak idején a magyar trash-fantasy jól megérdemelt alázására szakosodott az rpg.hu-n, tagadhatatlanul nagy szolgálatot téve ezzel mind a közönségnek, mind a szakmának. Az olvasmányaim megválogatásában én nem vagyok ennyire mazochista, ezúttal azonban gyanútlanul beleszaladtam egy hatalmas pofonba.

Wolfgang Hohlbeint gyakran emlegetik a német Stephen Kingként, és mivel a Farkasszív c. vaskos horror-regénye hosszú évek óta kallódik a könyvespolcomon (de tényleg: az ár még márkában van feltüntetve rajta), most elővettem lazításnak a mesterműves munka szüneteiben. Nem kellett volna.

A cselekmény középpontjában egy német újságíró házaspár áll, akik röviddel a délszláv háború után Boszniába utaznak, hogy egy helyi hadúr meginterjúvolásával nyerjék el a Pulitzer-díjat. Sajnos azonban rosszul választják meg a vezetőjüket, aki valójában álcázott amerikai ügynök, és arra használja fel őket, hogy a hadúr közelébe férkőzhessen, majd hidegvérrel meggyilkolja. Nyaktörő menekülés következik egy rosszhírű és eldugott völgyben, amely a Farkasszív névre hallgat; ennek során a házaspár megment egy négy év körüli kislányt, akiről azt hiszik, babonás családja tette ki áldozatul a völgyben tanyázó farkasoknak. Magukkal viszik Németországba, de a kislány persze nem az, aminek első pillantásra látszik. Két hét múlva a békés Frankfurt am Mainban megjelennek az elrabolt gyerek igazi rokonai; a halott hadúr bosszúszomjas emberei; az amerikai titkosszolgálat; és mikor az ügybe a helyi hatóságokon kívül még az újságírónő gazdag, befolyásos és alvilági kapcsolatoktól sem ódzkodó bátyja is belekeveredik, természetesen elszabadul a pokol…

Ez eddig mind szép és jó, akár egy izgalmas akcióregényt is ki lehetett volna hozni belőle, horror-elemekkel gazdagon megfűszerezve. Miért tettem le mégis azzal a benyomással a könyvet, hogy hülye voltam értékes órákat pazarolni rá az életemből?

Először is, a főszereplő házaspár virtigli német nyárspolgár, a legrosszabb fajtából. Mindenkit utálnak, aki picivel is okosabb, merészebb, függetlenebb, öntörvényűbb, messzebbre tekintő, gazdagabb vagy szegényebb náluk, és abszolút nincsenek tekintettel senkire önmagukon kívül. Az asszony az egész regény folyamán megbízhatóan hozza a monomániás, akarnok hülyepicsa figuráját, míg a férjénél némi jellemfejlődés is tetten érhető: ő gyáva, nyavalygó faszfejből szép lassan sunyi, opportunista faszfejjé alakul át. A legdöbbenetesebb az egészben, hogy a szerző ezt nem epés szatírának szánja, hanem minden jel szerint komolyan elvárja az olvasótól: azonosuljon a hőseivel, akik ilyen kimagasló szellemi és erkölcsi értékeket mutatnak fel! Vagyis a célközönség pontosan az a társadalmi réteg, amit a két főszereplő ilyen remekbe szabott realizmussal megtestesít.

http://ecx.images-amazon.com/images/I/51C7Y4P8JWL.jpg

Nekem úgy a huszadik oldaltól kezdve Herr Stefan Mewes és nb. neje nagyjából annyira volt rokonszenves, mint két sarokba szorított patkány; de még a rosszfiúknak sem tudtam felhőtlenül szurkolni, hogy végre-valahára elkapják és hazavágják őket. Ezek ugyanis valami elképesztő bizarr módon vannak ábrázolva: Hohlbein felerészt a legócskább B-filmes klisékből, felerészt meg a szívének oly kedves nyárspolgári érzületből gyúrja össze őket. A kislány farkasvérű rokonai törvényen kívüli, szakadt punkok, törve beszélik a németet, ijesztőek és egzotikusak; de persze nem bántanak senkit, aki nem támad rájuk, hiszen az csúnya dolog. Az amerikai ügynök arcizomrándulás nélkül végrehajt egy likvidálást, utána viszont az életét kockáztatja, hogy megmentse a két kompromittáló tanút, akik nemcsak akadályozzák a menekülésben, hanem közben ráadásul elhalmozzák szidalmakkal. A Boszniába szakadt vérprofi ex-szovjet zsoldosok mentesek minden skrupulustól, viszont szemlátomást agyhalottak: a feltűnés elkerülése végett páncélököllel lövöldöznek Frankfurtban a rendőrautókra, és még a mobiltelefon működésével sincsenek tisztában.

De hát mit várjunk egy olyan szerzőtől, aki nyilvánvalóan úgy ül neki a regényírásnak, hogy a legelemibb előzetes tájékozódásra sem veszi a fáradságot? Hohlbein szerint Boszniát horvátok lakják, orosz ex-katonatisztek igája alatt sínylődve, akik a Szovjetunió bukása után az egész alakulatukkal háborítatlanul áttelepedtek a Balkánra. Fogalma sincs róla, hogyan gondolkodnak és viselkednek a hivatásos katonák, de még arról se nagyon, mi fán terem az a tűzfegyver és hogyan kell használni. Ez persze nem tartja vissza tőle, hogy hosszan értekezzen ezekben a témákban, hülyeséget hülyeségre halmozva, ami egy idő után teljesen kinyírja a hitetlenkedés felfüggesztését.

Szakmai szemmel nézve Hohlbein regényírói módszere arra a kőművesére emlékeztet, aki falazás közben találja ki a ház alaprajzát. A cselekmény annyira tele van ellentmondásokkal és logikai bukfencekkel, hogy egyfolytában az összeomlás szélén imbolyog, amit a szerző úgy próbál palástolni, hogy a könyv utolsó harmadát egyetlen végeérhetetlen vérfürdőbe fojtja. A szereplők viselkedése itt már nyomokban sem tartalmaz semmi konzisztenciát, ad hoc alapon idomulnak az egyre groteszkebb fordulatokhoz, gyakran ordító ellentétben a korábbi ábrázolásukkal. A kapkodva odakent munkát jól mutatja, hogy Hohlbein olykor még olyan alapvető dolgokról is megfeledkezik, mint a főhősei életkora. Stefan Mewesről például már az első oldalakon megtudjuk, hogy jó karban lévő negyvenes, egy ízben azonban egy olyan ellenféllel kerül szembe, aki „legalább kétszer olyan idős, mint ő, de nagyobb és erősebb nála”. (Oké, én speciel ismerek egy olyan férfit, aki a nyolcvanas éveiben jár és bármikor simán feltörölné velem a padlót, de nem hiszem, hogy ez túlságosan gyakori eset lenne.)

Az egészben a legfájdalmasabb, hogy a föntebb előadottak dacára Wolfgang Hohlbein tud írni. Van a könyvben néhány jelenet, ami egészen szuggesztív és hátborzongató erővel adja vissza, hogyan tolakodik be a nagybetűs Ismeretlen a békés frankfurti bürgerek életébe, korrozívan és feltartóztathatatlanul, mint a hídpilléreket lassan belepő rozsda. Ezek a betétek egyszerűen zseniálisak; amikor a végükre ér az ember, nagyot nyel, leereszti a könyvet és szorongva néz körül a sötét szobában, az olvasólámpa fénykörén túlra. Nagy kár, hogy a szerző a könnyebb utat választotta, és a torokszorító pszichológiai terror helyett végül a sztereotip öldöklés mellett tette le a voksát, ahol korlátolt és ellenszenves főhösök csatáznak fura horror- és akció-karikatúrákkal.

Nem tartom kizártnak, hogy Hohlbein írt jó könyveket, ez azonban nem tartozik közéjük. Mindenkit óva intenék a beszerzésétől, a legodaadóbb farkasember-rajongókat sem kivéve.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:

A cselekmény középpontjában egy német újságíró házaspár áll, akik röviddel a délszláv háború után Boszniába utaznak, hogy egy helyi hadúr meginterjúvolásával nyerjék el a Pulitzer-díjat. Sajnos azonban rosszul választják meg a vezetőjüket, aki valójában álcázott amerikai ügynök, és arra használja fel őket, hogy a hadúr közelébe férkőzhessen, majd hidegvérrel meggyilkolja. Nyaktörő menekülés következik egy rosszhírű és eldugott völgyben, amely a Farkasszív névre hallgat; ennek során a házaspár megment egy négy év körüli kislányt, akiről azt hiszik, babonás családja tette ki áldozatul a völgyben tanyázó farkasoknak. Magukkal viszik Németországba, de a kislány persze nem az, aminek első pillantásra látszik. Két hét múlva a békés Frankfurt am Mainban megjelennek az elrabolt gyerek igazi rokonai; a halott hadúr bosszúszomjas emberei; az amerikai titkosszolgálat; és mikor az ügybe a helyi hatóságokon kívül még az újságírónő gazdag, befolyásos és alvilági kapcsolatoktól sem ódzkodó bátyja is belekeveredik, természetesen elszabadul a pokol…

Már csak az alapszituáció ismertetése alapján is nagyon gagyinak tűnik.  lol
A legrosszabb Dean R. Koontz-i hagyományokat idézi fel bennem.

Egyébként én örülnék még ilyen jellegű cikkeknek, főleg magyarul is megjelent könyvekről lenne jó, bár ez gondolom nem annyira megvalósítható, mivel elég rossz vért szülne.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Geger írta:

Egyébként én örülnék még ilyen jellegű cikkeknek, főleg magyarul is megjelent könyvekről lenne jó, bár ez gondolom nem annyira megvalósítható, mivel elég rossz vért szülne.

Erre az volna a kézenfekvő megoldás, ha régebbi magyar kiadványokról írnánk, amelyek érdeklődés esetén az antikváriumokban még hozzáférhetőek (akár példaadó, akár elrettentő célzattal), de már senki sem illethet minket azzal a váddal, hogy a kiadók közt vélelmezett cicaharc okán kritizáljuk őket. smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tudtok ajánlani minőségi és félelmetes közép- és kelet-európai horror regényeket vagy rémmeséket?  smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

clive írta:

Tudtok ajánlani minőségi és félelmetes közép- és kelet-európai horror regényeket vagy rémmeséket?  smile

Természetesen. smile A klasszikusoknál maradva itt van például Stefan Grabiński, a „lengyel Poe” avagy „a lengyel Lovecraft”, illetve Hrabal egyik mentora, a cseh Ladislav Klíma. A kortársak közül pedig tudom ajánlani a román Oliviu Crâznic írásait. Az orosz irodalomról nem is beszélve, amely kimeríthetetlen tárháza az olyan remekbe szabott rémmeséknek, mint Alekszej Tolsztojtól A vurdalak család, Gogoltól A víj vagy Turgenyevtől A kutya és a Kop-kop-kop.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Köszi smile Utánanézek ezeknek. Kafkát ugye ki ne felejtsük, meg A gólemet, bár ez utóbbit nem olvastam még. Jó?

Kár, hogy nálunk, amúgy a közép-kelet-európai horror is eléggé a perifériára szorult. Ahogy néztem A kutyát is nagyon régen adták ki, a Vurdalak család is nehezen beszerezhető. Gogollal még jó a helyzet, az megvan egy gyűjteményes kötetben smile

Utoljára clive szerkesztette (2014.01.25. 18:45:04)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

clive írta:

Köszi smile Utánanézek ezeknek. Kafkát ugye ki ne felejtsük, meg A gólemet, bár ez utóbbit nem olvastam még. Jó?

Erősen expresszionista, vagyis mai szemmel olvasva kicsit túlírtnak tűnik, de egyébként nem kopott meg nagyon. Amúgy ha Meyrink is játszik, A gólemen kívül ott van még A nyugati ablak angyala, A zöld arc, A fehér dominikánus, A Walpurgis-éj… A német-osztrák fantasztikus irodalmat kihagytam az előbbi merítésből, mert az külön kincsesbánya (Orchideengarten, Hanns Heinz Ewers, egyebek).

clive írta:

Kár, hogy nálunk, amúgy a közép-kelet-európai horror is eléggé a perifériára szorult.

Nekünk idővel ezen majd szándékunkban áll változtatni. wink

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

tudom én kikhez kell fordulni big_smile
Klímától láttam, hogy megjelent két könyv, az egyik tűnik misztikus történetek gyűjteményének a másik filozófia témájúnak látszik smile

A gólemet egyszer elkezdtem, de nem voltam jó passzban hozzá Az első pár oldalon olyan furcsa leírásokat használt, főleg az oda-vissza tükröződésre, hogy kicsit elvette a kedvem (akkor).

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

clive írta:

Klímától láttam, hogy megjelent két könyv, az egyik tűnik misztikus történetek gyűjteményének a másik filozófia témájúnak látszik smile

Igen, Klíma alapvetően nietzscheánus filozófus volt és professzionális szociopata. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy hajmeresztő rémtörténeteket írjon – sőt, talán még segítette is. smile

clive írta:

Ahogy néztem A kutyát is nagyon régen adták ki, a Vurdalak család is nehezen beszerezhető.

A vurdalak családot emlékeim szerint valami kapcsos füzetkében adták ki röviddel a rendszerváltás után, elég vacak kivitelben, de Zórád Ernő színes illusztrációival. Mivel inkább újságra, mint könyvre hajazott, nagyon sokan megvették, elolvasták és kidobták; azóta gyűjtői csemege lett belőle.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Igen, Klíma alapvetően nietzscheánus filozófus volt és professzionális szociopata. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy hajmeresztő rémtörténeteket írjon – sőt, talán még segítette is. smile

Ebben a műfajban mi az, hogy! smile Ismerünk pár olyan ember, akinek lehetett valami defektje, ha már nem csak egy "csöppke" depressziója. Te írtad régebben talán, hogy Ligotti is mutat szociopata vonásokat? smile
Barker pl. nem szociopata, de ahogy olvastam a nyilatkozatait, rendesen megmártózott fiatalkorában a különböző alkohol-drog-perverziók világában.


A vurdalak családot emlékeim szerint valami kapcsos füzetkében adták ki röviddel a rendszerváltás után, elég vacak kivitelben, de Zórád Ernő színes illusztrációival. Mivel inkább újságra, mint könyvre hajazott, nagyon sokan megvették, elolvasták és kidobták; azóta gyűjtői csemege lett belőle.

Erről az jut eszembe, hogy annak idején, annyira nem volt képregénykultúra nálunk, hogy nem egy család vett és majd dobott ki képregényeket a kukába. "Mivel az csak egy újság a sok közül..."

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

clive írta:

Te írtad régebben talán, hogy Ligotti is mutat szociopata vonásokat? smile

Ligotti az orvosai szerint konkrétan klinikai kezelésre szorulna, de ő nem hisz a modern lélekgyógyászatban és köszöni szépen, nem kér belőle. Karl Edward Wagnert is be akarták párszor utalni az elmegyógyintézetbe, csak sose sikerült, mert gyakorló pszichiáter volt. smile

clive írta:

Erről az jut eszembe, hogy annak idején, annyira nem volt képregénykultúra nálunk, hogy nem egy család vett és majd dobott ki képregényeket a kukába. "Mivel az csak egy újság a sok közül..."

Hajjaj, ne is mondd; ha tudnád, hogy kamaszkoromban hány kölcsönadott képregényem bánta a buzgó szülők ilyen irányú akcióit!... sad

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Könyvekről – avagy kitekintés a MesterMűveken túlra

Nekünk, Tükörálarcoknak értelemszerűen nem az a dolgunk, hogy a hazai fantasztikus könyvkiadást szemlézzük; arra az elhatározásra jutottunk azonban, hogy bizonyos esetekben kivételt fogunk tenni. Konkrétan olyankor, ha ti, fórumozók érdeklődéseteket fejezitek ki egy-egy olyan szerző iránt, akinek a műveit később valaki más publikálja Magyarországon, nem a DeltaVision kiadó a MesterMűvek sorozatban; és ha a szóban forgó könyvről részletes olvasói méltatás jelenik meg a neten, a kiadótól és tőlünk egyaránt független recenzens tollából.

2013. októberében így válaszoltunk Geger kérdésére:

Tükörálarc írta:
Geger írta:

Szóval M. R. James olvasása során jutott az eszembe, hogy írtatok (ha jól emlékszem a Szellemjárás Angliában előszavában) egy Ghosts & Scholars nevű magazinról, ami James követőiről szól. Róluk mit érdemes tudni? Vannak olyan írások, amik stílusukban és minőségükben hasonlóak James írásaihoz?

A James-kör irodalmilag legjelentősebb tagja E. F. Benson, két testvérével együtt saját jogán is jelentős rémtörténetíró, aki mintegy összekötő kapcsot képez a jamesi és a lovecrafti tradíció között, mivel Jamesnél sokkal közvetlenebbül és egyértelműbben hatott Lovecraftra. Vele a dark folyamban találkozhattok majd, a Lovecraft világa-miniszéria Férgek a földben címmel tervezett kötetében, de távlatilag tervezünk tőle önálló válogatást is. (Pontosabban olyat, amelyben a fivéreivel együtt szerepel.)

Nos, kérem:

E. F. Benson: S beszélt a halott

(Az ekultúrán publikált ismertető szerzője Baranyi Katalin, azaz Katherine Grey, a MesterMűvek lelkes olvasója és értő méltatója.)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

@Tükörálarc:
Volt szó róla, hogy a Carcosa árnyaiba bekerül James Blish More Light! című novellája.
Ez mennyire biztos?
Mert én nem feltétlenül tartom jó ötletnek. Ugyan nyelvtudás híján nem olvastam, de akárhonnan nézem valami olyat próbált megírni amit lehetetlen.
A novella egyszerűen nem tudhatja azt a hatást kelteni amit Chambers novellájában A Sárga Király színmű.
Remélem érthető, hogy mi a problémám.  smile

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Imi írta:

Volt szó róla, hogy a Carcosa árnyaiba bekerül James Blish More Light! című novellája. Ez mennyire biztos?

Száz százalékig.

Imi írta:

Mert én nem feltétlenül tartom jó ötletnek. Ugyan nyelvtudás híján nem olvastam, de akárhonnan nézem valami olyat próbált megírni amit lehetetlen. A novella egyszerűen nem tudhatja azt a hatást kelteni amit Chambers novellájában A Sárga Király színmű.

Azt hiszem, erre a kérdésre úgy tudom a legadekvátabb választ adni, ha idézek az elbeszélés elé írt bevezetőnkből:

Míg Lovecraft józan megfontolásból zárkózott el attól, hogy puszta utalásoknál és nyúlfarknyi idézeteknél többet mutasson a Necronomiconból, addig Chambers feltehetően ösztönösen cselekedte ugyanezt A Sárga Király esetében. Bizonyos értelemben ennek „reprodukálása” még az eszelős Abdul Alhazred könyvénél is keményebb dió, hisz itt egy színdarabról van szó: nem elég egymás mögé pakolni egy csomó kiejthetetlen nevet meg varázsigének hangzó halandzsát, nem csupán furának és nyugtalanítónak kell lennie, de kellenek bele szereplők, kell cselekmény, kell hogy legyen eleje, közepe és vége.  […]

Blish pontosan tudta, bármennyire is igyekszik, nem érheti el azt a hatást a színdarabbal, amit Chambers leírása szerint el kellene (tegyük hozzá: szerencsére). Ezt a tényt meg se próbálta véka alá rejteni, sőt – még külön ki is hangsúlyozza a novellában. Hogy mégse okozzon csalódást, azzal oldotta meg a problémát, hogy olyan kerettörténetbe ágyazta a színdarabot, ami viszont igencsak hátborzongatóra sikeredett; nem beszélve arról, hogy egy ravasz csavarral sikerült elérnie, hogy a történet elolvasása után többé soha ne lehessünk benne biztosak, pontosan mit is látunk akkor, amikor reggelente tükörbe nézünk…

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Ebben az esetben kíváncsian várom és bízom benne, hogy nálam is ezt a hatást éri el a novella.  smile

"-Próbálsz úgy írni mint a magazinbeli fickók?"(Tevis Clyde Smith)
-A pokolba, dehogy!
-Próbáljanak ők úgy írni ahogy én!"(Robert E. Howard)
(The Whole Wide World)

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Imi írta:

@Tükörálarc:
Volt szó róla, hogy a Carcosa árnyaiba bekerül James Blish More Light! című novellája.
Ez mennyire biztos?
Mert én nem feltétlenül tartom jó ötletnek. Ugyan nyelvtudás híján nem olvastam, de akárhonnan nézem valami olyat próbált megírni amit lehetetlen.
A novella egyszerűen nem tudhatja azt a hatást kelteni amit Chambers novellájában A Sárga Király színmű.
Remélem érthető, hogy mi a problémám.  smile

Én olvastam, és pont ez a problémám vele. Nekem kimondottan nem tetszett.
Persze ez nem jelenti azt, hogy más is így lesz vele, hiszen ízlések és pofonok, ugyebár... smile

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

@Geger: Meglátjuk - a puding próbája ebben az esetben is az evés lesz. Mi mindenesetre igyekeztünk úgy összeállítani a kötetet, hogy minél több vetületét mutassuk be a Sárga Király mítoszának, illetve a lehető legátfogóbb képet adjunk a három központi szerző (Bierce, Chambers, Wagner) lovecraftiánus munkásságáról. Nem volt könnyű szerkesztői feladat, de bizakodok, hogy minden olvasónk meg fogja találni benne a saját szája íze szerinti részeket.

 

Hozzászólás: MesterMűvek - Dark

Tükörálarc írta:

Nem volt könnyű szerkesztői feladat, de bizakodok, hogy minden olvasónk meg fogja találni benne a saját szája íze szerinti részeket.

A fentiek ellenére én biztos vagyok benne, hogy maga a könyv jó lesz, csak Chambers Sárga Királyos novellái vannak olyan jók, hogy akár elvigyenek egy egész kötetet a hátukon. Bierce írásai szintén kiválóak (a katonás sztorijait mondjuk nem szeretem annyira, de már jeleztétek, hogy ilyen nem lesz benne), egyedül Wagnert nem ismerem a könyv gerincét képező három író közül.

Egyébként mekkora terjedelmű lesz a kötet?

Régebben volt egy poszt a Sárga Királyhoz kapcsolódó CoC-os kampányokról, én arra lennék még kíváncsi, hogy a téma irodalmi hagyatéka mennyire tekinthető minőséginek. Ez a könyv például jó?