Raon: Szakmai margó
A Szkriptúra III. novellapályázat tanulságairól

A Szkriptúra III. – „Észak lángjai: a lobogók árnyékában” novellapályázat pályaművei kapcsán sok tanulságot leszűrhettünk a pályázók munkái, visszajelzései és kérdései alapján. Az ilyenkor valószínűsíthető tapasztalatok mellett részünk lehetett egy igazi meglepetésben is: korábban soha nem tapasztalt létszámban írtak olyanok, akik életük első írását adták le a pályázatra. Az efféle, egyáltalán nem rossz értelemben vett tapasztalatlanság ilyenkor elkerülhetetlenül magával hozza a kevéssé kiforrott, elnagyolt megoldásokat – de mellettük jelentős létszámban feltűntek azok is, akik még nem gabalyodtak bele az ynevi panelezés szövevényeibe, és tiszta, friss nézőpontjaikkal, ösztönös ráérzéseikkel sok tekintetben új színt adtak a pályázathoz. Ez egyben át is szabta az eredeti terveimet, és a már régóta beígért szakmai anyagot új megközelítéssel és másféle prioritásokkal kellett elkészíteni.

Az ugyanis némi tapasztalattal nem nagy művészet, hogy egy rosszul sikerült írásban  helytálló jelzésekkel hívjuk fel a figyelmet a hiányosságokra – sőt, a kellő rutinnal ennek a mindenre kiterjedő, átfogó változata sem feltétlenül bonyolult munka, inkább csak sok türelmet és odafigyelést igénylő feladat. A nagy kérdés mindig az, hogy ha helytálló is a hibalista, annak mennyi valós értéke, értelme van – mennyi információ és hogyan hasznosulhat belőle.

Az írással kapcsolatos tanítások egyik közismert tézise, hogy a lényeget sokszor nem lehet tanítani. Eleve a meglévő írástechnikai okosságok többsége egy indirekt bizonyítás, azaz sokkal több minden foglalkozik azzal, hogy „mit ne csinálj”, mint azzal, hogy minek hogy érdemes nekiállni. És bármennyire is magától értetődőnek tűnik, hogy az első lépést a ténylegesen meglévő hibák beazonosításával kell megtenni, én tizenöt éves írói műhelyes tapasztalattal azt látom, hogy igazság ide vagy oda, ezt az első lépést ily módon nagyon ritkán követi érdemi második… a sokadik pedig jóformán már csak kivételt erősítő szabály.


Ezek alapján, és mert alapvetően tényleg segíteni szeretnék, arra jutottam, hogy nem készítek átfogó elemzést a pályázat tapasztalatairól. Sőt, külön ideírom az általam javasolt, helyes megközelítést: az alábbiakból mindenki csak annyit fogyasszon, amennyi még ízlik, és csakis annyit fogadjon meg, amennyitől jobban érzi magát. Bátran ki lehet válogatni a nektek tetsző dolgokat, és csak azokkal foglalkozni – és az se zavarjon senkit, ha a leírtak tömege elsőre túlságosan nyomasztónak tűnik. Egy tömény hibalista mindig csak lehetőségek tára, nem egzakt sorvezető, és bár okulni sosem árt, az írás tanulásának kezdeti fázisában csakis az előremutató dolgokkal érdemes foglalkozni.
Ezeket tehát nem kell mindenáron a fejekbe vésni: a megjelenés közelébe jutva szépen beépül majd magától, amikor és ahogy kell. Írásban eleve a tapasztalattal lehet a legjobban előrébb jutni. Bizonyos (saját bőrre vonatkozó, és általában negatív) tapasztalatok megszerzését nem is lehet, nem is érdemes elkerülni, maximum ennek időpontja tolható el.

Az anyag címe is ezt mutatja – ez pontosan az, aminek látszik. Egy étlap, nem alapozás: az majd akkor jön, ha már elég jól csinálod, odakerülsz, és szerkesztői-írótársi szinten folytatódhat a munka.

Jogos kérdés, hogy ha nem akarok átfogó segítséget adni, akkor mi alapján várhatnánk el, hogy jobb és jobb írások szülessenek?
Nos, úgy, hogy egy átfogó képet, a főbb kontúrokkal, azt azért így is igyekszem átadni.
De ezt úgy is megközelíthetjük, hogy az alábbiak jelentik a tapasztalatok általánosabb jellegű, a jó értelemben vett kezdőknek szóló részt. Akit pedig alaposabban is érdekelnek ezek a dolgok, azok elmélyedhetnek az „INITIUM íróiskola” címzésű csatolmányokban, és a jelzett hivatkozások anyagiban.

 

Az írás aspektusairól

Közelítsük meg célirányosan a dolgot: mi alapján dönt a zsűri, miket mérlegel, miket vesz figyelembe.
Az írásokat sokféleképpen lehet értékelni, de van három alapvető jellemző, amely jól összefogja a lényeget, sok mindent meg lehet vele mérni. Ez a tartalom, a forma és a piaci érték egysége.

A tartalom a fő ötletekről, a megoldásokról, a történetekről és a karakterekről szól, a „mit”-ről és a „miért”-ről – ha úgy tetszik, ez lehet a klasszikus olvasói megközelítés.

A forma minden, ami írói eszköz: stílus, nyelvezet, írói trükktár, a „hogyan”, azaz a dolgok szakmai oldala.

A piaci érték az írás eredetiségének, kötetben való helyének, a várható olvasói reakcióknak, és az írás készültségi állapotának (azaz a megjelenésre alkalmas és a megjelenésre érdemes jellegnek) a vizsgálata, tehát lényegében brand/márkagondozási és gazdasági szempontokat is jelenthet.


A pályázatok elsősorban arra valók, hogy egy tehetség megmutathassa, miben jó, és milyen írói potenciál rejlik benne. Természetesen az lenne a legjobb, ha csupa kész, kiforrott, és extra minőségű írás érkezne, ez nem vitás, de reálisan nézve ez voltaképpen mégiscsak a tehetségkutatás, a komoly játék, a téttel bíró örömmunka és a szabad próbálkozások terepe. És ez így is van rendjén.

A fentiek alapján tehát én azt tanácsolnám, arra érdemes koncentrálni, hogy az elkészült pályamű a három fő aspektus közül legalább az egyikben átlagon felüli legyen, vagy meggyőzően villantson valami jót. Ezzel a szerző már magára irányíthatja a kellő figyelmet. Fölé mindig lehet lőni, az sosem baj, viszont ha trükközni kell az erőforrásokkal, kevés idő-energia van, akkor érdemes arra fókuszálni, azt erősíteni, ami a legjobban megy.


És akkor itt jönne az átfogó kép példa jellege – az alábbiakban általános példákkal igyekszem bemutatni az egyes aspektusokban tapasztalt leggyakoribb típusmegoldásokat, és azok veszélyeit. A lényeglátás miatt én is súlyozok, oly módon, hogy a csak három-három válaszom lehetne témánként, akkor melyik három legyen az.


Tartalmi problémák

– elnagyolt ötletek

Ez olyannyira evidens, hogy el is felejtettünk külön kitérni rá, és csak a második pályázati kiírásba vettük bele. Sokan szem elől tévesztették: hogy mindig a történet a lényeg (Anansi pártiak itt előnyben, ugye). A novella fókusza a történet és a karakter, és bár ezek együttese az igazi, sokszor már az is nagy előny lehet, ha legalább az egyik jól működik (azaz van egy történet egy átlagos karakterrel, vagy egy jó karakter egy „nem különösebben nagy szám” történettel).
Ötletek, ötletek, ötletek: az írás legszebb, és sokszor talán legkönnyebb része.

Akit mélyebben is érdekel a téma, annak elsősorban Egri Lajos premissza elméletét javasolnám, az a lényeglátást nagymértékben meg tudja támogatni. Másodsorban az INITIUM íróiskola: Az ötlet és Működővé tétel című előadását csatlakozik ide az információs tölcsér jelenségével, az első közelítéses ötletekkel, az írói brainstorminggal – kérdések esetén folytatás a megfelelő fórumon.

 

– rossz párbeszéd

Sokan sokszor nem fordítanak erre elég gondot, pedig ez sokkal fontosabb elem annál, mint amennyire elsőre látszik (vagy ahogy sokan gondolják). Aki nem érzi ennek a súlyát, annak azt javasolom, gondolja át, milyen az, amikor valaki rosszul mond el egy amúgy jó viccet. Nem a megfelelő szavakkal, rossz hangsúlyozással, elrontva a kellő hatást… ugye, hogy mennyit számíthat néhány helyesen megválasztott szó?

A másik, ide vonatkozó példa a filmek felirat ás szinkron viszonya. Filmkedvelők között ismert dilemma, hogy egy-egy szinkron akkor most javít vagy ront az eredeti szövegen – de a netről letöltött csodákhoz sebtében összetákolt fércfordítások is ide tartoznak. Ugye, hogy azokkal a filmélmény sokszor eleve nem lehet ugyanaz? Egy holtbiztos tipp: aki nem hiszi, és van lehetősége, nézze meg mondjuk A rettenthetetlen című klasszikust szinkronosan és feliratosan is (illetve nézzen bele, amíg bírja). Az most teljesen mindegy, hogy a film jó vagy sem, és a szinkron vagy a felirat-e a jobb – de az biztos, hogy a szinkronos és a feliratos verzió konkrétan másik filmet jelent, mintha egy A és egy B megoldás lenne ugyanarra a feladatra.

A jó párbeszéd sok tekintetben kiemeli az írást a többi közül. Eleve rendkívül erős karakterábrázoló eszköz az, hogy a karakter mit mond, sokszor erősebb is annál, amit tesz, mert a legemlékezetesebb dolgok itt hangzanak el (például „akinek az egyenessége nem ismer határokat”, avagy „rosszkor jöttél, Kígyó”). Azt is érdemes tudni, hogy a jó párbeszéd önmagában elviheti a hátán a szöveget, minden más esetleges hiba ellenére.

Íróként érdemes számolni azzal is, hogy sok olvasó eleve máshogy olvas párbeszédet és más, narrációs részt vagy leíró szöveget. Különösen, ha jó a szöveg, az ember szeme szinte azonnal a párbeszédekre ugrik, akarva-akaratlanul is átugorva a közbülső részeket.
Ennek legfőképpen az az oka, hogy a párbeszédben elvileg mindig történik valami, de legalábbis jó eséllyel előre viszi a történetet – míg a leíró részek sokszor éppenhogy lassítják a sztorit. A kevés párbeszéd eleve túl tömörré (és sok olvasó számára nyomaszóan zárttá, tömbössé) teszi a szöveget, a sok párbeszéd ellenben kellően szellős, gördülékeny, olvasmányos hatást kelt.

Persze itt is sok ponton el lehet csúszni, kezdve mindjárt a hitelességgel, hogy amit a karakter mond, az nem illik oda, kilóg a szövegkörnyezetből. Ennek alapvetően két oka lehet: vagy a stílus/szóhasználat, azaz a nem odaillő kifejezések, vagy a nyakatekert megfogalmazások, a cirkalmas körülírások használata. Ez remekül javítható azzal, ha az író hangosan felolvassa a párbeszédeit – még jobb, ha van, aki besegít neki, és felolvassa neki a párbeszédeket. Abból, hogy mit reagál olvasás közben (legyünk őszinték: hányszor neveti el magát, hol kezdi el magát parodizáló hangsúllyal szórakoztatni, elvenni vagy hozzákölteni a szöveghez, stb.), rengeteget lehet tanulni, és ennek megfelelően javítani a szöveget. Sokszor elég csak arra gondolni, hogy az emberek többsége élőbeszédben rövidségre, tömörségre törekszik, hiszen ha valami nem világos, akkor szóban bármikor megmagyarázhatja vagy kibővítheti. Ez egyben a jó párbeszéd írásának kulcsa is: itt nem elég hitelesen írni, mert ami hiteles, az még mindig lehet szürke, unalmas is. Meg kell találni azt az egyensúlyt, ami még nem lesz túlságosan pozőr a folyamatos beszólásoktól, de már sok figyelemreméltó megoldást tartalmaz.

Még egy tipp: az is sokat segíthet egy íráson, ha a szereplők máshogy beszélnek, a stílusok és mondanivalójuk eszmeisége nem egy sémát követ. Sok írónál ugyanis mindenki ugyanúgy beszél, ugyanabban a stílusban, mert ilyenkor csak egy igazi hang van a szövegben: az íróé.

A hitelesség másik része, amikor a karakterek nem a rangjuknak, képzésüknek, életkoruknak, szerepüknek megfelelően szólalnak meg – erről bővebben az INITIUM íróiskola: A hitelesség előadásban olvashattok.

 

– hitelesség

Erről már volt szó, de érdemes különvenni, mert ez kiemelten fontos. Jellemző típushiba, amikor egy karakter csak díszletként van valaminek nevezve, de maga a szellemiség nincs benne a szövegben. Például a karakter a betűk szerint tapasztalt harcos, vagy varázsló, mégis úgy mutatkozik meg (beszél, viselkedik, gondolkodik) a szövegben, mint egy tizenéves suhanc. Ilyenkor érdemes arra gondolni, hogy ha valaki elvégez egy iskolát, vagy dolgozik valahol pár évet a való életben, mennyi tapasztalatot összegyűjthet, az esetenként mennyire árnyalja, megváltoztatja még a mindennapjait is. Fantasyban ugyanúgy érdemes foglalkozni ezekkel, mert a legjobb karakterek mindig akkor jönnek össze, ha efféle nyomok is benne vannak az írásban.

Ugyanez áll a háttérvilágra is. Jellemző hitelességi hiba például az, amikor egy adott szervezet tagjai nem a szervezet által sugalltak/elvártak szerint cselekednek, gondolkodnak, hanem úgy, ahogy az írónak egyszerűbb dolga van, ahogy az író/történet érdekel kívánja – és amikor nem átlagos szervezetek követnek el óriási logikai hibákat, az általában menthetetlen hiba egy szövegben.
További példák a már említett hitelesség előadás alatt.

 

Formai problémák

– regénytempó

A legtöbb, nagyobb terjedelmű pályaműben tetten érhető volt az, hogy jóval hosszabban lett előadva a történet, mint amennyit a benne foglalt ötletek indokoltak volna. Tíz-húsz százalékos túlírtságnál ez még elnézhető, de amikor a történet veleje fele, harmada terjedelembe beleférne, azt már nem lehet kis problémának tekinteni.
A jelenség fő oka az a félreértés, hogy sokan a novellát a regény rövidebb változatának tekintik, vagy mindenben a regényekben olvasott mintákat próbálják utánozni, csak annál kisebb terjedelemben. És ez így általában nem is működik.

Ennek leggyakoribb jele a regénytempó, amikor ugyanolyan ráérősen épül a történet, terjengősen, sok túlzottan részletes, a lényeg szempontjából lényegtelen információval, több oldalról bemutatva, ahogy a regényekben látható. Ez egyébként különösen akkor szokott nehéz helyzetet eredményezni, amikor egymás után a huszadik ilyen megközelítést olvassa az ember.
A novella más, mint a regény. Nem kell kötelező csattanóban gondolkodni (bár az ártani sosem árt), de abban mindenképp érdemes, hogy novellában a legjobban úgy lehet érvényesülni, ha az adott ötletet a lehető legrövidebben, legtömörebben, mintegy esszenciális kivonatként adjuk elő. Novellában ennél jobb megoldást nem lehet összehozni – egy novella pont ettől jó. Hogy ugyanakkor terjedelemben a töménységgel, fókuszáltsággal többet ad, mint egy regényrészlet.

Ezzel kapcsolatban egyébként ismert az a gondolkodás is, amikor a szerző úgy érzi, hogy még az általa megírt terjedelem sem elég, és ha még nagyobb terepe lett volna, még hosszabban, részletesebben megírta volna a dolgot, akkor jobb lenne az írása. Én nem mondom, hogy erre nincs esély, de az esetek kilencvenkilenc százalékában így egy novella csak rosszabb lesz.  Sőt, bátran ki lehet jelenteni, hogy ha bizonytalan vagy a terjedelmet illetően, akkor egy novella inkább rövidebb legyen, mint hosszabb, arra érdemes billenteni. Szakmai körökben ismert tanítás, hogy bármilyen elkészült műből bátran le lehet faragni tíz-tizenöt százaléknyi terjedelmet, és attól csak jobb lesz – és ez általában így is van.

 

– narrációs hibák

Ez már sokszor a szakmázás velejét jelentik, ezért itt csak egyvalamire hívnám fel a figyelmet: hogy ha valaki E/1-et választ, akkor érdemes odafigyelni arra, hogy ezzel bevállalt egy nagyon rafinált csapdahelyzetet is. Az E/1 ugyanis csak látszólag könnyebb, mint az E/3, valójában jó E/1-et szakmai oldalról nézve sokkal nehezebb írni, mint jó E/3-at.

A fő probléma, hogy az E/1-el az író stílusa kerül reflektorfénybe, tehát ha ezen a téren vannak gyengeségei, akkor azok is jobban látszódnak majd. Ha szürke, semleges stílusa van, akkor a szöveg is szürke, semleges hatású lesz. E/1-ben igazán a markáns egyéniségek, bátor szélsőségek, egyedi stílusok tudnak jól érvényesülni, amikor magában a narrációs stílusban is lesznek a megszokott dolgoktól eltérő megközelítések, megfogalmazások.

A másik fő veszély, hogy az E/1-el sokan nem megmutatják és ábrázolják a történetet, hanem egyszerűen elmondják, és kész. Azaz amire az író gondol, az esetenként még jó is lehet, de ami a szövegből átjön, az ennek csak a töredéke, és sok mindent a szöveg mögé kell gondolni ahhoz, hogy összeálljon a teljes kép. Ennek tipikus megjelenési formája az, amikor az elbeszélő karakternél nincs karakterábrázolás: az illető mindig azt gondolja, azt mondja és érzi, ami a történetvezetéshez kell (és ilyenkor nincs is jelen a karakter, lényegében csak az írót halljuk).
Az E/3-as elbeszélési mód sokkal inkább rákényszeríti az írót arra, hogy foglalkozzon ezekkel a dolgokkal is.

 

– second&hand szófordulatok

A kifejezés külföldi írói műhelyekből származik. Itt arról van szó, hogy a legjobb szövegek értékét is leronthatja, ha pongyola megfogalmazásokkal, máshonnan már unalomig megismert kifejezésekkel, frázisokkal, szófordulatokkal van tele. Ezek legtöbbje ráadásul vagy túlzott hatásvadászat, vagy elképesztő túlzás, ami néha a paródia jellegig viheti a szöveget.

Néhány példa:
Sarkon fordul – az emberek általában a lábfejükön fordulnak (sarkon nagyon nem életszerű, próbáld csak ki)
Elszabadul a pokol – minden átkozott fantasyben ez történik, ha baj van
Villanó tekintettel néz – tipikus fantasy szótöltelék, sajnos szinte minden írás tele van villogó szemekkel
Mondja mosolyogva – ez a másik tipikus szótöltelék, egy átlag fantasyben a legtöbb szereplő mindig mindenre mosolyogva reagál, még akkor is, amikor egyébként nem is mosolyogna amúgy

Ha van kedvetek efféle játékhoz, a megfelelő fórumban összegyűjhetünk még efféléket – öniróniában jártas pályázók előnyben.


Piaci érték problémái

– díszletfantasy

Ez voltaképpen kerülhetne a formai dolgok közé is, de alapvetően nem pusztán csak technikai problémát jelent. Sok híres író van, aki vagy régen írt nagyszerű dolgokat és a korszellem miatt volt mai ízléssel nézve terjengős, vagy stílusjegyet csinált abból, hogy erős képi hatásokkal, egyféle „mozis” effektusokkal dolgozott – tehát ezt is lehet jól csinálni.
A gond akkor van, ha a túlírtság, mint forma, és a tartalom egysége megbomlik, és jelentős aránytalanság alakul ki a túlírtság javára. Szélsőséges esetben konkrétan a sztorit is alig lehet látni és érteni a néha kétségkívül jól hangzó, ügyesen megírt, ámde tökéletesen semmitmondó mondatok mögött, és ez már baj.

A túlírtság enyhébb esete a túlzott hatásvadászat, ami általában a „már javítható” kategória, de ez is csak bizonyos mértékig. Ha a szöveg megfullad az efféle megfogalmazásoktól, akkor ha kivesszük őket, sokszor nem is marad összefüggő szöveg, csak egy jó esetben működő vázlat.

A fő probléma az, hogy akár túlírtságról, akár hatásvadászatról beszélünk, egy bizonyos határt átlépve maga az írás üresedik ki tőlük, mert ha túl sokat használják ezeket, egyszerűen nem marad hely a lényegnek, a történet, a karakter, az ötletek bemutatásának, kibontásának. Az ilyen írás hasonlít egy ellentmondásos festményhez: vannak benne szép színek, jó részek, de az egész nem áll össze, nem ad ki semmit, és így sokszor azt a benyomást kelti, hogy az erényei ellenére sem is szól semmiről. A díszletekkel kapcsolatban tehát érdemes figyelni arra, hogy megfelelően adagolva, színezékként jól jöhetnek az írásban, de semmiképp sem helyettesíthetik a tartalmi alapokat.

 

– a szellem hiánya

Ez részben tartalmi probléma is, de azért van itt a helye, mert a várható olvasói reakciók felől nézve ez jelenti az egyik legnagyobb támadási felületet. Arról van szó, hogy minden téma kapcsán felmérhetők bizonyos általános olvasói elvárások. Íráskor sokszor nem érdemes foglalkozni ezzel, mert abba nagyon bele lehet gabalyodni, ha mások elvárásainak próbálunk erőn felül megfelelni – de a megjelenéskor ezzel a tényezővel is számolni kell.
Problémát általában az jelent, ha valami túlzottan uniformizált jellegű (semmi újdonság, hanem a már unalomig jól ismert ízek), vagy túlzottan elrugaszkodott (annyira újhullámos, hogy az önmagában megosztó lesz).

Az első tipikus megjelenési formája, amikor a szerző elbújik az ynevi panelek mögé, és mindent úgy ír meg, ahogy olvasta, minden olyan, ami a shaníce-i nagy könyvben meg vagyon írva. Ez akkor baj, ha az írásban nincs más hozzáadott érték: azaz az egyetlen érték, hogy betű szerint ragaszkodott mindama értékekhez, amelyeket valamikor mások alkottak Yneven. És ez összességében akkor sem hangzik túl jól, ha amúgy hiba nélkül megoldotta a feladatot.

A túlzásos szélsőség általában akkor jön elő, ha az ambíció túlnő a lehetőségeken, és a szerző sokkal magasabbra néz, mint ahová kellett volna. Ezzel egyébként alapvetően nem lenne baj, mert valahol az efféle extra ambíciók, újító kísérletek és szabályszegések adják a legjobb munkákat is, csak ahhoz, hogy ezek kellően érvényesülhessenek, mindenképpen szükség van bizonyos alapokra, és ha ezek az alapok nincsenek meg, akkor hiába a sok extra töltet.

Ezen a ponton kell utalnom a pályázati kiírásra. Az elbírálás szempontjait szándékosan úgy alakítottuk, hogy az ynevi panelek ellenőrzése, az ynevi ismeretek, a már megjelent ynevi dolgok szellemisége ne legyen alapkövetelmény, és ne ezen múljon a vége – ugyanakkor természetesen bizonyos határokat itt is meg kell húzni.
Minden pályázatnál ismert jelenség, amikor a pályázó nem az adott pályázatra ír meg valamit, hanem egy már korábban megírt munkáját javítja (jó esetben igazítja), és adja le. Ezzel nincs is semmi baj, de ha ilyenkor benne maradnak egyértelműen világidegen elemek, akkor néha végleg elkaszálja az egészet.
Emellett bizonyos határokat az ynevi ismeretek kapcsán is meg kell húzni, azaz ha valaki keresztbeír a pályázati segédletben lévő információknak, azzal mi sem tudunk mit kezdeni.

 

– befejezetlen munkák

A leadási határidő sokakkal kibabrált már: ha nem fejezte be időre, akkor azért, ha pedig leadta úgy, ahogy elkészült, azért. Több pályaművön érezhető volt az összecsapottság és a kiforratlanság – és több jelzést kaptunk arról is, hogy egyébként igen jónak ígérkező írásokkal kifutottak a határidőből, és ezek a művek utána már el sem készültek.
Én a leghatározottabban arra bíztatnék mindenkit, hogy bárhogy is alakul ez, az adott írást mindig, minden körülmények között érdemes befejezni, mert ennek csakis előnyei lehetnek.
Tanulni rengeteget lehet belőle, és ez már önmagában kincs. És emellett, ha valaki komolyan gondolja az írást, sosem lehet tudni, mi mikor hova hogyan férhet be. Még ezt is lehet fokozni: jó ötletekkel a legtöbb tehetséges szerzőnél tele van a padlás is – de befejezett írásokkal már kevésbé. És ha netán úgy adódik, hogy van egy új lehetőség, ahová valamiképp beférhet az az ötlet, nos akkor egy meglévő írást viszonylag záros határidőn belül le lehet porolni, ráncfelvarrni és állni a megmérettetés elébe, de egy befejezetlen ötlettel senki nem lesz előrébb.
Ha már sikerült megálmodni azt az írást, és jónak tartjuk a koncepciót, addig kell befejezni, amíg lehet. Amíg megvan a gondolatvilág, megvan az ötlet lényege… mert ez idővel kikopik, és utána az eredetileg eltervezett módon már sosem írhatjuk meg, ami esetenként még a legkezdőbb kezdőnél is lehet pótolhatatlan veszteség.


Zárszó

Ez lenne akkor egy kezdő csomag a kért és kéretlen tanácsokból - és hogy ne csak elvi levezetések jöjjenek, hanem gyakorlati útmutatót is fel tudjunk mutatni, a fentiek alapján készítettem egy Szöveggondozás, készre futattás című anyagot is. Ezt a pályázat hajrájában, július elsejei dátummal fogom élesíteni.

A már többször említet INITIUM íróiskola indulása kapcsán egyelőre még nem tudok konkrétumokkal szolgálni, de néhány felkerült, akiket jobban érdekelnek ezek a dolgok, itt és a hozzájuk csatlakozó fórumokban tudunk erről bővebben egyeztetni.

Előadások:
- INITIUM íróiskola: Az ötlet
- INITIUM íróiskola: A hitelesség
- INITIUM íróiskola: Működővé tétel
- INITIUM íróiskola: Szöveggondozás, készre futtatás (várható megjelenés: 2014.07.01.)

Fórumok (jelenleg még nem aktívak, a techniai problémák elhárításáig a megértéseteket kérjük):
- INITIUM íróiskola: Az ötlet, fórum
- INITIUM íróiskola: A hitelesség, fórum
- INITIUM íróiskola: Működővé tétel, fórum
- INITIUM íróiskola: Szöveggondozás, fórum

A fentiek kapcsán pedig bármilyen kérdés esetén az alábbi fórumban folytathatjuk:
Szakmai margó, fórum

Minden pályázónak ihletben gazdag pillanatokat és eredményes munkát kívánok!

szerkesztői üdvözlettel:
Raon
Delta Vision Kiadó