Üdvözlünk a Delta Vision kiadó honlapján!

Kosár

Skip to Main Content »

Gáspár András: Kiálts farkast

Kiálts farkast

Készleten

Normál ár: 2990 Ft

Kedvezményes ár: 1794 Ft

Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a terméket!

Részletek

A XXI. század utolsó évtizedének behavazott Budapestjére, hulladékból és háttérsugárzásból született mutációk és mindenre elszánt üzletemberek világába tér vissza Vogel Zsigmond, aki illúzióval együtt emlékei egy-egy részét is a Proxima Centaurinál vívott furcsa háborúban hagyta. Mindenekfelett nyugalomra vágyik, de ahogy odafent, idelent sem találja meg: mind nyilvánvalóbbá válik, hogy egy kozmikus összeesküvés résztvevői halálra szánják. Csak a Fogyasztói Titkosszolgálat általa felbérelt ügynökében bízhat... és mikor másik jóakarója, egy százmillió tonnás sejttenyészet is leteszi névjegyét, kénytelen belátni: a 2091. év karácsonya alapjaiban fog különbözni az összes eddigitől...

A poszt-Csernobil korszak hazai SF irodalmának kult-klasszikusa megjelenésének huszadik évfordulóján új köntösben és kibővült tartalommal - a történet és a világ evolúcióját bemutató novellákkal és szerzői kommentárral - hívja közös nosztalgiázásra régi és új olvasóit.

Részlet:

A környékre ködpaplan borult. Feloldódtak benne a Vérmező kopasz fái, és a kavicsos sétányok hosszában emelt drótüveg falú építmények, ahová a kutyák húzódhattak gazdáikkal nagy zivatarok idején. A park néptelennek látszott. Kora délutáni nyugalmát összevont szemöldökkel, magasba emelt karral vigyázta az ércember, aki hóval porzottan állt emelvényén. Nemzedékek óta változatlan volt a feladata: bádogfigurák maroknyi, lelkes csapatát kellett a városi flaszter körötte rekonstruált darabkájáról az örökkévalóságba vezetnie. Patinás ércfejét kötelességtudóan fordította a maga meghatározta irányba, de amúgy se látta volna a közelben várakozó, hozzá hasonlóan mozdulatlan alakokat.

Négyen voltak. Valamennyien a Vogelnek otthont adó ódon bérház kapuját figyelték. Hárman közülük összetartoztak, együtt érkeztek, hogy elvégezzék, amit el kell végezniük. Fekete nagykabátot, fekete kalapot, fehér műselyem sálat, sötét szemüveget viseltek - rangrejtve utazó tenorokat, netán temetkezési vállalkozókat képzel ilyennek az ember. Azok hárman persze mindenkinél jobban tudták, kicsodák-micsodák valójában, s sejtett egyet-mást a negyedik is, aki, szokásához híven, láthatatlan maradt.

A kefehajú sietett. Eltökélten vágott át az úttesten, ahol épp az imént suhant el egymással versengve két emeletes busz. Tengerészzsákjában két váltásra elegendő ruhaneműn, két doboz cigarettán kívül ott lapult a használattól megkopott markolatú oltópisztolya, meg az Érvényesülési Párbaj Kódexének elnyűtt, keményborítójú példá-

nya is. Ez utóbbit mindig magánál hordta, noha nem emlékezett rá, mikor látta utoljára hasznát az életben.

A sétányra érve méginkább megszaporázta lépteit, felgyűrte zekéje prémgallérját.

Felbukkanásakor a három fekete alak teljes magasságában kiegyenesedett. Szájuk, akárha összebeszéltek volna, szabályos sötét o-t formált. Egyikük aki déli tizenkettő óta, két fekete kézitáskáját közömbösen markolva lapult az ércember emelvénye mögött, oldalra billentette a fejét, azután furcsamód merev léptekkel Vogel nyomába eredt.

A kefehajú már-már futott. Talán eléri Ágnest, mielőtt végképp megzavarodik. Titkolódzásnak nincs helye többé: a felsővárosban, a lány ismerősei közt biztosan akad valaki, aki tanácsot adhat, esetleg megoldást is tud az efféle problémára. Vagy célszerűbb volna mindjárt a Gugger-hegyi rehabilitációs központban jelentkeznie? így, december derekán csodaszép lehet arrafelé az erdő. Odamerészkedhet-e, előadhatja-e ország-világ előtt hazatérésének valószínűtlen történetét...?

A kézitáskás figura vagy ötvenlépésnyire járt. A nap előbukkant végre a felhőtorlaszok mögül, korongja vörösen izzott a ködfátyolon át. Vogel villanymotorok dunnyogására rezzent fel: a Várhegy felől jókora léghajó úszott a park fölé, szivartestén öles betűk hirdették:

SOSEM VAGY EGYMAGAD

A kefehajú leárnyékolta szemét. A gondola alján félresiklott egy lemez, s pár pillanat múltán százával hulltak a mélybe az automata prédikátorok.

- Békesség, testvérem - suttogta a Vogel vállára kapaszkodó apró plasztikpók. - Hallottál-e valaha a szellemi lét négy alaptörvényéről?

- Ami azt illeti...

A feketébe öltözött figura eleresztette jobbjában szorongatott táskáját, és hátralépett. A táska függve maradt a levegőben, majd, mintegy gazdája tekintetének engedelmeskedve, közelebb siklott Vogelhez, akinek eszébe se jutott hátrapillantani.

- Első törvény - mormolta a plasztikpók. - Mindenható Urunk szeret téged, és csodás tervet kínál az életedhez.

- Úgy legyen - sóhajtotta a kefehajú. Nem próbálta leseperni a térítőt: a szerkezet legalább a szemtelenebb reklámlegyeket elriasztotta a közeléből.

A táska húszméternyire járt, mikor aurája felizzott, a belsejében elhelyezett szerkezet működésbe lépett. Vogelnek úgy rémlett, hangot hall, bennsőjében éledezni kezdtek a természeti lény lappangó ösztönei.

A plasztikpók félreértelmezte a megtorpanást. Feljebb araszolt a zeke prémgallérján, erőt merített az eleven test melegéből.

- Második törvény...

- Hallgass!

A kefehajú sarkon fordult, és megpillantotta a táskát.

Néhány pillanatig farkasszemet nézett a sebesen hátráló, sötét szemüveges alakkal.

Megriadt, gondolta.

Vagy tud valamit, amit én még nem...

Úrrá lett döbbenetén, és nyakát behúzva rohanni kezdett. Előredőlve vette az első kanyart; a táska hossztengelye körül lustán forogva utána eredt.

Vogel nem gondolkodott, félelmet sem érzett már. Csak a táskával törődött, mely fenyegetően nyomult közelebb tempós forgása közben. Fényudvarának színe

elmélyült: sugárzó tűzgolyóként suhant Vogel után a századokkal korábban kiontott vér mezején, és Vogel rohant, mély nyomokat hagyott az ösvényeket takaró szűz hóban. A Szent Tenyészet Testvériségének léghajója visszatért, a kopasz fák közé újabb rajokban szálltak alá az Ige filléres plasztikból sajtolt, nyolclábú hirdetői. A padokról, a parkoló autók szélvédőjéről reklámlegyek rebbentek fel, a gondola két oldalán zümmögő propellerek felkavarták, messzire űzték a ködöt, miközben a Vogelnak jutott plasztikpók az eredendő bűn felismerésére igyekezett rávezetni egyszemélyes hallgatóságát.

Újabb drótüveg falú menedék tűnt elő. A kefehajú elhajította zsákját, és arrafelé iramodott. Eléri-e? Talál-e nyílást, amin keresztül észrevétlenül kijuthat? Hátában érezte az izzó golyóbis forróságát, előrevetődött hát, a tető alá hemperedett, átférkőzött a résen, arcát a hóba fúrva igyekezett mind messzebb gördülni a túloldalon.

A táska nem lassított, suhant tovább, egyenest a falnak. Az utolsó pillanatban megbillent, csökkentette magasságát... későn.

Vakító láng villant, hangtalanul roppant tűzgömbbé kerekedett, majd kihunyt.

Vogel felütötte a fejét. A szállongó pernyén át megpillantotta a sötétbe öltözött alakot az ösvény túlsó végében. A figura várt - két szeme és a szája három szabályos, fekete kör -, körültekintett, mielőtt saját lábához hajította a második kézitáskát.

Az újabb detonáció megremegtette a földet, a kefehajú káprázó szemmel lapult, míg el nem csitult a tűzförgeteg. Kábán, émelyegve tápászkodott fel, s visszafelé indult a holmijáért.

- Beszélhetek? - kérdezte a plasztikpók, s hogy nem kapott választ, így duruzsolt: - Azt tartják, hogy ha az ember jócselekedetei többségben vannak gaztetteivel szemben, útja végén a Mennyek Országába, ellenkező esetben a pokolra jut. Természetesen az utolsó pillanatig bizonytalan, hisz nem sejti, mire készüljön. A Mindenható azonban, és ezt fontos megjegyezned, szándékaidat és cselekedeteidet egyaránt mérlegeli.

- Ámen. - Vogel szédelegve bámulta az égett foltot azon a helyen, ahol támadóját látta az imént. Óvatosan megkerülte, leguggolt, és egy maroknyi hóval hűsítette a homlokát. Torka kiszáradt, de a szíve már egyenletesen vert. A lassan tovaúszó léghajót kísérte tekintetével, s azon tűnődött, akad-e a jámbor szerzetesek közt akár csak egy, akiben gyanú ébredt a robbanások láttán, aki összeegyeztethetőnek tartja elveivel, hogy a világi hatóságokhoz, a rendőrséghez forduljon. Aligha. Az apróbb-nagyobb csodák korában hovatovább természetesnek tűnik az efféle tűzijáték, ahogy természetesnek tűnnek a legkülönfélébb maskarák, a körmenetek, a pincék mélyéről felhangzó szózatok.

A kefehajú elhúzta a száját. Ellenfelei, bárkik legyenek is, az életére törtek, kísérletük azonban kudarccal végződött, és ezzel a meglepetés előnyét is elvesztették. Most már...

Ahogy felegyenesedett, árnyék hullt rá - hátra kellett fordulnia. Közvetlen közelről meredt a semmiből előbukkant alakra: a sötét szemüveg tükrében önnön megtépázott képmása tűnt fel, a napfény vörösen csillant a feléje cikázó keskeny pengén.

Az igazság pillanata volt.

Azaz majdnem.

Vogel bal karja villámgyorsan, gyakorlat szülte biztonsággal mozdult, eltérítette a döfést. A feketébe öltözött figura visszarántotta fegyvert tartó kezét, újból nekihuzakodott, a kefehajú azonban tiszta horogütéssel máris állon találta, hanyatt döntötte a hóba, és kivillanó fogakkal rávetette magát. Minden a lehető legkézenfekvőbbnek tűnt. Az ismeretlen elernyedő ujjai közül kicsúszott a tőr. Vogel térdével szorította le a rángatódzó jobbot, a nem kevésbé erőteljes balt két marokra kapva bénította meg... a harmadik és a negyedik kézzel azonban nem tudott mit kezdeni.

Az ismeretlen kabátja alól előkerült, csökevényes bal horga elszédítette.

Lefordult támadójáról, egyensúlyát vesztve oldalt hanyatlott, de fejét rázva egykettőre észhez tért, ugrott volna megint. Az ismeretlen jobbjában - a kisebbikben - hangtompítós revolver tűnt fel. A lény résnyire nyílt szájjal vigyorgott. Kalapja leesett, szemüvege félrecsúszott, halottfehér bőrén nedvesség ütközött ki. A kefehajú mindkét öklén ugyanez a nedvesség gőzölgött, s valósággal fojtogatta temetői bűzével.

Hátralépett, a fegyvercső vele mozdult.

A plasztikpók hallgatott.

Az ismeretlen képéről nem hervadt le a vigyor.

- Sore va kekka deszu, ne?- sziszegte a fogatlan száj.

Vogel két kurta szóval felelt, és leeresztette karját. Valami hűvöset, valami zsibbasztót érzett odabent. Emlékezetébe idézte, hogy ez egyszer mindent elkövetett, vagy-

is méltóképp felkészülten, megtisztultan vághat neki a Nagy Útnak. Vég lesz vagy kezdet?

Rögtön megtudom...

Fény villant, a feketébe öltözött ismeretlen alakja izzani látszott a sebesen közeledő jármű reflektorainak fókuszában. Lassan moccant a revolvert markoló, csenevész kézhez tartozó fej, a merev tekintet némi hitetlenkedést árult el. A felső végtagok már lendültek, hogy elhárítsák a bajt. Ösztönös cselekedet volt, amellett felesleges.

Csattanás hallatszott. Csúf, nagy csattanás.

A kefehajú émelyegve fordított hátat, tengerészzsákját maga után vonszolva botladozott visszafelé az ösvényen. Első számú szabály: sodródni az árral. Pad. Leülni!

De nem ült le. Állt és verítékezett, rosszullét kerülgette.

A gázoló kocsi - viharvert Kárpátia szedán - melléje siklott, ajtaja felpattant, sietős léptek ropogtak a havon.

- Gyerünk, testvér! Hadd segítsek...

Hagyta, hogy a jövevény támogassa, beszédült a hátsó ülésre, ahol nyomban elhevert, és mélyen beszívta a langyos levegőt. A kárpitozást fenyőillat itatta át, a padló felett égett gumi szaga terjengett, de egy cseppet sem zavarta. Ajtó csapódott, a kompresszorok felbőgtek, a park elmaradt odalent. A kocsi körül reklámlegyek cikáztak, némelyikük a szélvédőn megtapadva dunnyogott. A volánt markoló férfi - ülése támlájától fehér kabátja gallérja és csuklyája látszott mindössze - az ablaktörlő kapcsolója után nyúlt, a szerkezetek azonban, mintha megneszelték volna a dolgot, idejekorán szétrebbentek.

- Minden rendben, testvér? - csendült ismét az aggodalmas hang, s Vogel ez alkalommal felismerte. Noha gyomra kavargott még, lélegzethez jutott, felült.

- Maga az ügynököm, ugye?

A Kárpátia vezetője lehúzta fehér csuklyáját, hátrapillantott és biccentett.

A kefehajú leplezni igyekezett csalódottságát. A férfiban - az álcázó maskarát leszámítva - nem talált semmi ügynökszerűt. Álmai ügynökei egytől egyig a végletek emberei voltak: szmokingok, jól szabott öltönyök, Art Deco kézifegyverek és trükkös micsodák szavatolta eleganciájukkal, vagy épp ellenkezőleg, modortalanságukkal, a puszta öklöt és más kipróbált módszereket előnyben részesítő kíméletlenségükkel tüntettek. A Fogyasztói alkalmazottja ezzel szemben borotválatlannak, kifejezetten törődöttnek tűnt: végső kétségbeesésében szánhatta rá magát, hogy drasztikusan lép közbe az ügyfél érdekében. Nyilván a parkban történteken rágódott azóta is; elgémberedett ujjai meg-megremegtek.

- Kiborult, mi? - kérdezte. Lenyúlt a rádióhoz, aztán meggondolta magát, és visszahúzta a kezét. - Én kiborultam. Az az alak kis híján végzett magával!

- Meghalt? - A kefehajú egyszeriben észhez tért. - Sikerült elintéznie?

- Fogalmam sincs. - Az ügynök nyelt egyet. - Mit mondott, mielőtt...?

Vogel elhúzta a száját.

- Japánul gúnyolt. Nagyjából megértettem; külkereskedőnek készültem, nem emlékszik? - Tekintete elkalandozott. - Utazás, romantika, átütő sikerek, miegymás. - Felrezzent, megköszörülte a torkát, aztán kibökte: - Ketten voltak.

- Hárman.

- Micsoda?

- Hárman - ismételte az ügynök. - Későn jöttem rá, mire megy ki a játék, pedig már délelőtt, a rutinellenőrzéskor kiszúrtam őket. Ott lófráltak a kapu körül, a névtáblákat böngészték, és megállapodtak a magáénál. Ezután döntöttem úgy, hogy elugrom a felszerelésemért. Még így se volt könnyű. Tartottam tőle, hogy odafent rohanják meg. Hívtam is, figyelmeztetni akartam, de folyvást mással beszélt. Ezek szerencsére tiszta munkára szerződtek, illetve... - az ügynök a fejét csóválta - azt hitték. Láttam, mi történt azzal a fickóval, aki a táskabombát irányította. Valaki meggyőzhette, hogy a bal kezébe ártalmatlan, a visszavonulás fedezésére szolgáló füstgyertyákat kap. Ő lehetett a legostobább a csapatban: a másik kettő mindvégig tisztes távolban maradt tőle. Az ő ízlésüknek túl egyformák voltak azok a táskák.

Vogel szédült. Az elmúlt percek eseményei fokozatosan hatoltak el a tudatáig.

- Kinek jutott az eszébe ilyesmi? Uramisten, kinek...

- Azt reméltem, magától megtudhatom. - Az ügynök hátrafordult, homlokán elmélyültek az aggodalom véste barázdák. - Gyűlölöm a meglepetéseket, testvér. Volt egy dobásom, illúzióim viszont nincsenek: ez a játszma vérre megy, én pedig nem születtem hősnek. Mi lenne, ha profikra bíznák az ügyet?

- De hisz maga...

- ...az ügynöke vagyok, igen. A kémek kémje, egy második James Bond. Bámulatos eredményeket mutatok fel: színházjegyet intézek, vacsoraasztalt foglalok, árleszállításokat térképezek fel az Adriánál... Az ilyen ember valóságos kincs, nemde? Egyetlen hátránya, hogy a sekélyesben cseperedett, ezért mély vízbe dobni veszélyes lehet.

Nekikeseredett ábrázata e pillanatokban Buránét, a boldogtalan plazmaszobrászét idézte. Vogel nyomban ráérzett, mit kell tennie:

- Bízom magában.

Az ügynök összerezzent.

- Megismételné?

- Bízom magában - mondta Vogel, majd, immár halkabban, hozzáfűzte: - Nincs senki más, akiben megbízhatnék.

Szünet.

- Testvér? - kezdte újra az ügynök.

A kefehajú visszafojtotta a lélegzetét. Ha reményei nem igazolódnak, tovább győzködheti ezt az embert, a most megszülető ítéletnél kedvezőbbre azonban aligha számíthat. Az ügynökök az efféle helyzetekben egyszer s mindenkorra döntenek - megbízóikkal közös érdekük kívánja így.

- Igen?

- Testvér, a körülményekre való tekintettel...

A hatalmas, hártyás szárny úgy borult a szélvédőre, mint valami szemfödél. Reccsenés: a Kárpátia jobb hátsó ablakán kagylósan futottak szét a repedések; újabb ütés, aztán egy rántás, és az ajtó kiszakadt, eltűnt, mintha sose lett volna. Az ügynök felfelé rántotta a kormányt. Az utastérben jeges orkán tombolt, elnyomta a kiáltásokat. A kefehajú azon kapta magát, hogy a bal oldali ajtóhoz lapul: a kinti csapkodás, a kompresszorok bömbölése, a gyorsulás szinte megbénította. Szemközt, a t tongó nyílásban egy arcot pillantott meg. Viaszos, eltorzult arc volt, olyasféle, mint egy kabuki-maszk, csak az elnyílt száj sötétlett oda nem illőn, a száj, mely sosem

ismert mosolyt, s melynek üregében vörössel gazdagon erezett hártya remegett. Vogel önkéntelenül elámult ennyi indulat láttán, a borzongásról ellenben valami okból (még mindig a vodka?) megfeledkezett. Egyre a szem-

ben acsargó arcot, a szétterülő, majd összecsukódó szárnyakat, a kocsi oldalába fogódzó kezeket bámulta. Hárman voltak, mondta alig pár perce a fakószőke férfi, aki, akárcsak azelőtt, mindent jobban tudott. Három alak őgyelgett a kapu körül, hárman érkeztek, hogy megbízásuknak eleget téve együtt távozzanak. Ketten rajtavesztettek, a harmadik mégsem adja fel. Épp ellenkezőleg: mind beljebb férkőzik az utastérbe, mellén szétnyílik a gyászhuszárhoz illő kabát. Csökevényes kar húzza bal felől, a másikban ott fénylik a fegyver, a cső végén vaskos henger a hangtompító - persze felesleges, hisz a lövést a félelmes bömböléstől úgysem hallani. Zizzenés lesz biztosan, aztán meg elég egy pillanat, hogy a tettes - ember, rovar, esetleg mindkettő - visszahúzódjék, szárnyra kapjon és elillanjon a tett színhelyéről. Zizzenés lesz, és...

Robbanás volt. Tompa visszhangot vert Vogel fejében, ugyanakkor valami megperzselte képe bal felét, fájdalmat nem azonban nem érzett: a szemben ködlő arc vonaglott meg a vakító villanásra. A fekete alak hátralódult, átlyukasztott törzse valósággal izzott a lángoló kabát alatt. A szárnyak verdestek, ám nyomban kicsavarta, szétszaggatta őket a második robbanás kavarta légörvény. A támadó teste csapkodó karok és vörös szikrák forgatagában a mélybe zuhant, eltűnt a felhők között.

Az ügynök elhajította a mentőfelszereléshez tartozó rakétapisztolyt, és két kézzel ragadta meg a volánt.

- Kapaszkodjon!

Zuhantak. A felhőpaplan szétvált, az alvóvárosok karéján túl ott nyújtóztak a hófödte mezők; vízmosások, árkok, sziklák, erdős dombhátak: megannyi pocsék leszállóhely.

Ezerkétszáz méter. Ezeregyszáz... ezer. Kilencszázon az ügynök ellennyomást adagolt. A szélvédőn jégvirágok születtek s enyésztek el a rohanásban, az utolsó bukfenc után, ötszázötven méteren éles csattanással bomlottak ki a fékezőernyők, a turbinák a maximális fordulatszámon dolgoztak, a biztonsági övek megfeszültek, a tovaszáguldó Kárpátia nyomában ismét hó porozta a fák közt kanyargó ösvényeket. Nyílt terep következett. Az ügynök ezt a pillanatot választotta, hogy megszabaduljon az ernyőktől, amelyek tüstént felrebbentek, és távolabb sodródtak a széllel. Erőteljesen jobbra rántotta a kormányt, hogy elkerülje a talajmenti ködből kibontakozó útjelző póznát: a kocsi megbillent, végigszánkázott a szelíd lejtőn, végül, az utánégetők durrogása közepette, megállt. A kompresszorok hördültek egyet, majd minden elcsendesedett.

Csend volt. Hogy pontosan meddig, csak az ügynök tudta volna megmondani: ő tért előbb magához, ő rángatta ki a műszerfal megfelelő rekeszéből az oxigénmaszkokat.

Miután kilihegték magukat, munkához láttak. A kefehajú - aki hiába kereste a parkban ráakaszkodott plasztikpókot - Dermastimmel permetezte be megperzselt képét, az ügynök flastromot ragasztott jobb csuklójára és kézfejére. Együttes erővel rögzítették a leszakított hátsó ajtó helyére a csomagtartóból előkotort plédet. A fűtés zavartalanul dolgozott: meggémberedett tagjaikba lassan visszatért az élet. Vogel a fakószőke férfi nevét tudakolta.

- Fellegh. - Az ügynök magába mélyedt, de azért elfogadta az odakínált cigarettát. - Testvér, én mostanáig gondolkoztam, és...

- És?

Az apró parázsfolt felizzott: Fellegh a füstöt ízlelgette. Eszményi ügynökre emlékeztetett most, aki esélyeit felmérve élet és halál dolgában dönt. Olyasmit tett, amit eddig soha: Vogel szemébe nézett, aztán kibámult az ablakon, egyenest a Határ-nyereg körül terjengő szürkeségbe, melynek túloldalán ott terpeszkedett éledező esti fényeivel a bűnös város, Budapest.

- Végig kell csinálnunk. Helyre kell tennem a dolgokat maga körül: tartozom ennyivel kettőnknek, a cégnek, nem szólva az önbecsülésemről. Azt hiszem, menni fog. - Halványan elmosolyodott, akár az igazi profik. - Én maradok.

Megjelenés: 2010.12.16.
Kiadó: Delta Vision
Szerző: Gáspár András
Borítófestő: Boros-Szikszai
Terjedelem: 360 oldal
ISBN szám: 978 963 9890 85 5
Kötés: kartonált
Nyelv: magyar

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.


Értékelje a terméket!

Csak regisztrált felhasználók írhatnak értékelést. Kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon!