Steven Erikson
A Halottasház kapuja – II. kötet

A LENYŰGÖZŐ MALAZ ELESETTEK KÖNYVE SOROZAT 2. KIADVÁNYÁNAK 2. KÖTETE, STEVEN ERIKSONTÓL!

Most, hogy már kihűltek e hamvak, kinyitjuk a régi könyvet.
Az olajfoltos lapok az elesettek történeteit regélik:
foszlott birodalom, melegség nélküli szavak.
A tűz kialudt, izzása és az élet szikrái emlékek csupán tompuló szememben –
miféle formát ölt elmém, milyen színt gondolataim, ahogy kinyitva
az Elesettek Könyvét mélyen beszívom a történelem illatát? Hallgasd hát e lélegzetből született szavakat.
Ezek a regék a mi regéink, újra meg újra. Mi vagyunk a megélt történelem, és ez minden, végtelen.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. 

Hétváros hatalmas kontinensén, a Rarakúban, a Szent-sivatagban a látnok Saj’k és követői a régóta megjósolt, forgószél néven ismert felkelésre készülnek. A fanatizmus és vérszomj soha nem látott nagyságú és kegyetlenségű örvénye a Malaz Birodalmat a valaha volt legvéresebb konfliktusba sodorja, amely sorsokat formál, és legendákat szül…

A Halottasház kapuja egy sötét, az uralhatatlan mágia által feldúlt, ragyogóan megírt világban játszódik. A háborúról, intrikáról és árulásról szóló regény ismét bebizonyítja, hogy Steven Erikson, az epikus fantasy mestere, milyen lélegzet­elállító fantáziával és eredetiséggel tud mesélni.

IDÉZETEK A KIADVÁNYBÓL:

– Gyerekek halnak meg.
Szélcsend bólintott.
– Szerintem ezzel tömören összefoglalta az emberiség lényegét. Kinek van szüksége a történelemről írott kötetekre és fóliánsokra? Gyerekek halnak meg. A világ minden igazságtalansága el van rejtve ebben a három szóban. Idézzen engem, Dujker, és a munkájának vége!

Innen nincsmenekvés – ez a történelem újabb tanulsága. A halandóságolyan látogató, aki sosem távozik hosszú időre...

A névtelen katona ajándék. A nevet viselő katona – a halott, olvadt viasz – választ követel az élőktől... olyan választ, amit senki sem tud megadni. A nevek nem vigaszt jelentenek, hanem felhívást a megválaszolhatatlan megválaszolására. Miért a nő halt meg, és nem a férfi? Miért maradnak a túlélők névtelenek – mintha el lennének átkozva –, míg a halottakat tisztelik? Miért ragaszkodunk ahhoz, amit elveszítettünk, miközben fittyet hányunk arra, ami még mindig megvan?